DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bizonyos mértékig megnyugtatóan hatottak rám Pálffy István képviselőtársam kifejtő szavai. Úgy tűnik, hogy ő lát benne rendszert, és ha szabad így mondanom, van jövőképe. Amit mondott a magyar egyetemes kultúra támogatásáról, az kifejezetten jó érzéseket kelt. Ugyanakkor, amikor próbálta magyarázni a szerintem nehezen magyarázhatót, ennek a hírközpontnak a működését, hogy egy hírközpont lesz, de ez azért nem azt jelenti, hogy a különböző híradók azonosak lesznek.
Mitől lennének mások? Tehát hogyha egy hírközpont állítja össze, egy hírközpont szerkeszti, akkor ez egy nagyon egyszerű történet. Lesz egy egycsatornás hírközlés, és három különböző helyen adják le. Lehet, hogy a kis színesekben, ahogy a végén szokott lenni, hogy állatkerti maci született, akkor az nem egészen úgy lesz. (Pálffy István: Nem úgy lesz!) Én úgy gondolom, hogy ez egy érdekes elképzelés, de azért mindenképpen centralizáció.
A másik: nem győzött meg, hogy teljesen érti a bevételeket, mert itt a műsorszolgáltatási díj és a frekvenciadíj két külön és nagyon jelentős tétel. Amit kevesellett, hogy a kereskedelmi televíziók keveset fizetnek be, néhány milliárdot; összességében a műsorszolgáltatási díj meghaladja a 4 milliárdot, és ettől függetlenül a bevételi oldalon a frekvenciadíjak meghaladják a 17 milliárdot. Aztán, hogy ez sok vagy kevés, ezen lehet vitatkozni, hogy egy ekkora piac működését (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) tekintve az eredményeket, ez sok vagy kevés, mindenesetre én szeretném, hogyha ezeket az összefüggéseket még itt a vitában tisztázhatnánk.
Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés