PÁLFFY ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Képviselőtársaim, és valóban hadd mondjam én is egyszer azt, hogy és mindenki, aki figyeli a munkánkat. Hadd mondjam különösen azért, mert ilyen törvények esetében, mint a médiatörvény, a médiaalkotmány, különösen nagy figyelem fordítódik mindig a médiában, érthető módon természetesen, ezekre a jogszabályokra. A média terén, a televíziófogyasztás terén, sajnos az internetpenetráció terén még nem, de a televíziófogyasztás terén Magyarország olykor sajnálatosan is a nagyfogyasztók közé tartozik, ezért nyilvánvaló, hogy minden olyan kérdés, amely a média szabályozásával kapcsolatos, nagy figyelmet vált ki ebben az országban.

Hadd kezdjem úgy, miután ez a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoki felszólalása, hogy nem csapás ez, kedves Mandur László képviselőtársam, hanem akkor legyen áldás. Ez a törvény áldás, ugyanakkor így súlyra valóban, ha odacsapok vele, akkor azt hiszem, ezt mindenki megérzi. Azért emelem fel és mutatom meg a terjedelmét, mert igazából arról van itt szó, hogy ez a 174 oldal és ez a 228 paragrafus, amit mindig az előterjesztők szemére hánynak, hogy milyen terjedelmes anyag, és csak az utolsó pillanatban látták és érkezett meg, ezzel kapcsolatban meg kell említeni a következőket. Az az audiovizuális irányelv, amelyre az előterjesztő Menczer Erzsébet képviselőtársunk már hivatkozott, az ÁMSZ, az egy konzisztens rendszer, azt ide be kell emelni, az különösebb előkészítéseket nem igényel. Hadd tegyük egyszer érthetővé minden tévénéző és mindenben a munkánkat követő ember számára, hogy hogyan is készül - természetes, hogy fordításokkal és a magyar piacra, a magyar médiakörnyezetre való adaptációval. Tehát ezzel nyugodtan visszautasíthatjuk azt az egyik olyan vádat, hogy ez valamilyen, nem tudom, füstös helyiségekben, boszorkánykonyhákban készült volna. Ezek, mondom még egyszer, konzisztens irányelvek. Sok ország implementálja ezeket a maga jogrendszerébe, sok átalakítja. Olyan irányelvek, amelyekhez bizonyos mértékig ragaszkodnak, vagy attól eltérnek a saját piaci környezetüknek megfelelően. Ez az egyik.

A másik az, hogy azt minden, ezzel a törvénnyel foglalkozó képviselőtársunk és más is észrevehette, hogy az egyharmadát egyszer már megszavaztuk ebben a Házban, ebben az esztendőben. Nagyjából ennek a valóban terjedelmes anyagnak a 30-35 százaléka, nyilván nem súlyoztam ki ilyen precízen, de a korábbi médiajavaslatokban, abban a 4+1+2 darab eddig a Ház előtt szerepelt és a médiaalkotmánnyal zárult csomagban már jelen volt, hivatkozások is vannak rájuk, illetve mondom, egyszer a Ház már megszavazta.

(9.30)

Szintén ilyen kérdés, hogy föl lehet-e készülni ezekre a munkákra. Természetes, hogy ennek következtében lényegesen egyszerűsödik a felkészülés. Mandur László képviselőtársam kisebbségi véleményét messzemenőleg tiszteletben tartva mondom, hogy mi nem kiolvasni akarunk valamit ezekből a törvényekből. Mi nem így vagy úgy akarjuk olvasni. Ezeket egyféleképpen lehet csak olvasni. A mi, a Kereszténydemokrata Néppárt hozzáállása e tekintetben a 1447. számú törvényjavaslathoz az, hogy megkeressük benne azokat az értékeket, amiket a Kereszténydemokrata Néppárt képvisel, és ezekben a javaslatokban is - nem csak ebben - viszontlátni szeretne.

Ezért aztán hadd folytatom ezekkel! Itt nyilván elsősorban a család, a gyermekek védelme, a szolidaritás, a társadalmi igazságosság azok a szempontok, amelyeket mi elsősorban figyelembe veszünk, és természetesen annak az európai kereszténységnek minden olyan vonatkozása, amely akár a vallási, az egyházi műsorok tekintetében a hittel élők vagy a hitéleti tevékenységet folytatók figyelembevételével ebbe a javaslatba bekerül, vagy konkrétan az egyházak életével kapcsolatban a javaslatban szerepel, és természetesen az ilyen keresztény értékrend mellett nagyon fontosak azok a nemzeti, nemzetpolitikai szempontok is, amelyeket a hasonló természetű javaslatokban viszontlátni kívánunk.

Innen nézve, a Kereszténydemokrata Néppárt optikáján keresztül figyelve a javaslatot, azt kell mondjam, hogy alapvetően megfelelő, jó kiindulásnak tartjuk, és a lényeg ebben van: jó kiindulásnak. Feltétlenül lesznek olyan hangsúlyaink és olyan módosító javaslataink, amelyek az előbb említett kereszténydemokrata értékek, a család, a gyermekek védelme, a társadalmi igazságosság, a szolidaritás, a kereszténység és mondom, a nemzetpolitikai szempontok érvényesülését, jelentős hangsúlyát fogják képezni a javaslatainkban. Tehát jó kiindulásnak tartjuk, és valóban, ahogy Menczer Erzsébet képviselőtársam előterjesztőként fogalmazta, a gyermekek, a kiskorúak védelmével, az új rendszer beállításával ez garantáltnak mutatkozik.

Hasonló üdvözlendő része ennek a javaslatnak az, amit a műsorkvóták tekintetében a magyar művek terén megfogalmaz, bár hozzáteszem: itt mindjárt amellett, hogy ezzel egyetértünk, jelzem, hogy kevésnek tartjuk, és olyan, korábban megismert javaslatok, amelyek egyébként a sajtóban is napvilágot láttak vagy ott keringtek... - ebből is látszik, hogy megfelelő előkészítése volt a javaslatnak, ebből is látszik, hogy már volt társadalmi vitája ilyen értelemben. Nem vitatom el, hogy lehet másként is csinálni, de valóban jó néhány részletét a sajtó már taglalta és megismerhette. Nos, ezekben a javaslatokban korábban magasabb kvóták, magasabb százalékok szerepeltek, ezeket szeretnénk visszahozni, viszontlátni majd a végleges változatban, és módosítókkal is fogunk élni e tekintetben.

Ha továbbmegyünk, akkor különösen a 28. § - bár nem a részletes vitánál vagyunk, de általánosságban nyugodtan mondhatom - az, ahol lényegi észrevételt kell tennünk, hiszen semmi nem indokolja a Kereszténydemokrata Néppárt szerint, hogy az audiovizuális médiaszolgáltatások és rádiós médiaszolgáltatások terén vallási vagy egyházi műsorok ne volnának támogathatóak.

Nem hiszem, hogy különösebben magyarázni kéne, de mégis a szemléletes példa kedvéért, ha teszem azt, a clunyi apátságról készítene valaki műsort - Cluny-I., Cluny-II. és különösen Cluny-III. -, akkor fölmerülne a kérdés, hogy valemennyire ez támogatható-e, hiszen nyilván erős vallási és egyházi tartalma van. Ugyanakkor egészen természetes, hogy Európában, az európai kereszténység 2000 évével ezek a határok kulturális, egyházi és vallási műsorok között nehezen volnának elválaszthatók vagy kijelölhetők, így aztán ahelyett, hogy csúszkáló kategóriákat és folyamatosan értelmezési problémákat idéznénk elő, célszerűnek mutatkozik ennek az egésznek a törvényből való kivétele.

És nem is csak a 2000 éves európai kereszténységről van szó ebben az esetben, hanem nyugodtan mondhatom a 6 ezer éves zsidó kultúrát vagy akár a 8 ezer éves perzsát. Tehát ugyanezek a kérdések merülnének fel akkor, ha teszem azt, a perzsa vallásról készítene kulturális műsort egy televíziós csatorna - a Duna TV, MTV, miegymás - és természetesen bármelyik audiovizuális médiaszolgáltató és nem tudna támogatókat szerezni ehhez, mondván, hogy ez a 28. § ezt nem teszi lehetővé. Mondom, ugyanígy, ahogy a clunyi kolostor, a wittenbergi templom vagy a Dohány utcai zsinagóga sem kerülhetne szóba egy műsor tekintetében, ha arra támogatást igényelne. De tovább fokozva ezt: azt hiszem, értjük mindannyian a lényegét. Nyilván ha egy személyes beszélgetőműsorban egy pap, egy lelkész, egy rabbi volna a riportalany, ha vallási vagy egyházi kérdéseket érintene - márpedig elég nagy valószínűséggel érintené azokat -, akkor ez a műsorszám, ez a műsortípus nem volna támogatható.

Ezzel együtt - mondom - a törvényt alapvetően megfelelőnek, jó kiindulásnak tartjuk, és ilyen további pontok azok, amiket a Kereszténydemokrata Néppárt értékrendje szerint szeretnék itt még egyszer feltétlenül kiemelni. Ez pedig az, hogy a jelentős befolyásoló erőt meghatározza ez a törvény. Ez azért fontos, mert nyilvánvaló, hogy a társadalmi igazságosságnak az a vetülete, ami a médiapiacon, a médiaszabályozásban megjelenik, az, hogy igazságosabban teríti a lehetőségeket és a hozzáféréseket, ez nagyon fontos, korlátozza tehát azokat, akiknek jelentősebb erejük van, és helyzetbe hozza azokat, akiknek kevésbé.

Hasonló, az igazságosság, a szolidaritás elve mentén kell kiemelni, hogy üdvözlendő a hallási fogyatékkal élők kitüntetése ebben a tervezetben. Ugyanígy ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódik a must carry, must offer, a kötelező továbbítás és a kötelező fölajánlás szabályozása és ide való beemelése; ez is olyasmi, ami terjeszti igazságosan azokat a lehetőségeket, amelyekkel a médiaszolgáltatók élnek, és kevésbé tudnak azokkal visszaélni.

Külön örvendetes, hogy a javaslatban megjelenik a család értékeinek és a házasság intézményének védelme. Ez volt az az inkriminált pont, amely a médiaalkotmány során az utolsó pillanatban még zárószavazás előtt volt a Házban, és akkor sajnálattal vettük, hogy bár nagyon sok képviselőtársunk a Kereszténydemokrata Néppárt javaslatára szavazott, de sajnálattal vettük, hogy ez végül is nem került a médiaalkotmányba. Tekintve, hogy ígéretet is kaptunk rá, ez most itt szerepel, és bár csak a közszolgálat tekintetében előírás, azért ezt nagy előrelépésnek tartjuk mégis.

Ha Mandur László képviselőtársam nem említette volna ezt a bizonyos központi hírszolgáltatást, esküszöm, szóba sem hozom, mert nem tartom olyan lényegesnek. Természetesen nagy vitákat kavar, mert könnyű olyanokat mondani, amilyeneket képviselőtársam is mond, és amilyenek elhangzottak a bizottságban az általános vitára való alkalmassággal kapcsolatban. De mégis, ebben a Házban olyan sokszor, amikor szakkérdések kerülnek szóba, tanulunk egymástól. Tanulunk egy szakoktatási ügyben, vagy tanulunk a gyümölcstermesztés vagy a pálinkafőzés és miegymás kérdésében, tehát rengeteg olyan szakkérdésben, amik az ember életében nem fordulnak elő.

Hadd elemezzem egy kicsit - és lehet, hogy a Házban én vagyok legautentikusabb erre - ennek a problematikáját! Mert az valóban nagy baj lenne, ha mindenhol ezeken a csatornákon - négy közszolgálati audiovizuális csatornán és a három rádiócsatornán - ugyanazok a hírek és ugyanazok a szövegek mennének, és még ugyanezt látnánk az interneten is.

(9.40)

Egyetértek Mandur Lászlóval, borzalmas lenne! De kinek lenne borzalmas igazán? Azoknak, akik csinálják. Valószínűleg nem fognak nevetséges dolgokat művelni, egészen biztosan, hiszen kiváló szakemberek vannak ott, és kiváló szakemberek azok a vezérigazgatók, akik most a helyükre kerültek, és ezt a folyamatot fogják irányítani. Én azt várom tőlük, gondolom, Mandur László és minden képviselőtársunk is, és természetesen minden fogyasztó ebben az országban, hogy színes, sokrétű és a műfajnak megfelelő feldolgozású tájékoztatás legyen. Tehát egészen biztos vagyok benne, hogy nem hozzák magukat abba a helyzetbe, hogy ugyanolyan szövegeket, ugyanolyan feldolgozásokat tesznek be olyan fókuszú közszolgálati médiaszolgáltatásba, mint a Magyar Televízió, és olyanba, mint a Duna Televízió, amelyik egészen más célcsoportnak és egészen más hangsúlyoknak szolgáltat.

Itt a lényeg abban van, hogy minden egyes közszolgálati audiovizuális műsorszolgáltatásnak meg kell fogalmaznia azt, hogy mi az ő küldetése, és amikor ezt a missziót műsorokká váltja a mindennapokban, olyan módon jelenítse meg a hírszolgáltatás területén is, amely ezeket a különbségeket felrajzolja. Ehhez valóban egy adatbázisból emel át képet, hangot, de a kiválasztás szabadsága, a hangsúlyok kitételének a joga, kompetenciája a szerkesztőségek birtokában marad.

Tehát nagyon egyszerűen - azoknak mondom, akik nem szoktak hírműsorokat készíteni, és Magyarországon még 9 millió 990 ezren vannak így, azoknak mondom, és akik követnek bennünket -, ez nem így működik, nem is tudna így működni. Abban a pillanatban összeomlana a rendszer, ha egyáltalán valaki megpróbálna ilyet valami botor szándék szerint megalkotni. Nem működne, lehetetlen!

A rendszer úgy működik, hogy ki-ki kijelöli a hangsúlyait, az küld egy-egy eseményre eszközt, riportert, kamerát, tudósítót, akinek a profiljába vág, aszerint, hogy milyen közönségnek és milyen témáról szolgáltat; megfogalmazza azt az anyagát, elkészíti, azt teszi be egy közös hírgyárba, hírplatformra, ahonnan a többiek is tudnak ebből válogatni. Átalakítják a maguk műfaja szerint. Televíziós anyagból lehet csinálni bizonyos rádiós anyagokat, rádiósból is át lehet alakítani televízióssá, de azt nem lehet csinálni, hogy egy helyről meghatározni minden ilyesmit. Ez úgyse működne! Tehát én ettől nem tartok, igazán nyugodtan rá lehet bízni ezt a szakmára. Egyébként, hogyha ilyeneket szoktunk idézni, akkor nyugodtan mondhatom, hogy a BBC is hasonlóan működik. Azt hiszem, mindannyian elfogadjuk etalonnak; teljesen hasonló a rendszere. A BBC News vagy a BBC World News, a rádiók és a televíziók ugyanúgy működnek, kicserélik egymással az információkat, és egy közös platformon - ez nyilván egy internetes honlap, tévével, rádióhírekkel, kapcsolási lehetőségekkel - keresztül kicserélik, felhasználják, és adaptálják a másik műfajra. Ebben semmiféle egyirányú, régi szócsövekre emlékeztető, rossz reflexeket idéző szolgáltatást nem kell feltételezni.

Amit viszont - és ezzel le szeretném zárni a Magyar Távirati Iroda Zártkörű Nonprofit Részvénytársasággal kapcsolatos aggályok eloszlatását - még fontosnak tartok megemlíteni, hogy a közszolgálati feladatok alapvető meghatározása során arra azért figyelemmel kell majd lenni, és ez valóban egy kiterjesztés lehetősége, hogy új kulturális termékek és új kulturális művek létrehozása is a közszolgálat feladata legyen, mert ha csak úgy fogalmaz a törvény - most nem veszem elő, de a 83. §-ban megtalálják képviselőtársaim -, hogy mindazon magyar kulturális értékek ápolása a feladata, amelyek Magyarországot jelentik, akkor még kevésről beszélünk, hiszen a jövőt is építeni kell. Ilyen szempontból tehát minden kortárs vagy egyéb olyan mű, friss zenei, dramaturgiai, drámai adaptációja a közszolgálat feladata kell hogy legyen, ami ezt a kulturális gazdagságot mélyíti. Ezért aztán erre vonatkozó módosító javaslatunk is lesz.

Miután üdvözöltem a magyar zenei művekkel kapcsolatos kvótákat, azért hadd tegyem hozzá, az alapvető kiindulási pontot megint csak jónak tartva, a javaslatot megfelelőnek tartva, hogy a 182. §-ban van egy olyan lehetősége a hatóságnak, ahol mindezek alól már mentesítheti a műsorszolgáltatót. Jobban tudnánk ezeket a kvótákat érvényesíteni, és jobban tudnánk a magyar piacot, a magyar művek készítőit favorizálni, hogyha az ilyen mentesítésekre utólagos lehetőség nem volna.

Összefoglalóan tehát a Kereszténydemokrata Néppárt alapvetően megfelelő kiindulásnak tartja a 1747. számú törvényjavaslatot, és az általunk beadandó módosításokkal természetesen támogatni fogjuk.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu