SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Az LMP mint a fenntarthatóságot alapértéknek tekintő párt, minden, a közösségi közlekedést érintő javaslatot érdeklődve fogad. Szeretnénk, ha a közösségi közlekedésről, annak hosszú távú fejlesztéséről nemzeti konszenzus alakulna ki, ami a jobb szolgáltatást, a közúti gépkocsi- és teherforgalom csökkentését és ezáltal a környezeti károk csökkentését helyezi előtérbe.

Ma Magyarországon még hiányzik a közösségi közlekedés egységes rendszerként való kezelése, de jó irányú fejlesztések már elindultak. Ilyen például az ütemes menetrend részleges bevezetése, amit egyébként kiterjeszteni javaslunk.

Jelen törvényjavaslat nem egy átfogó stratégia mentén történő átalakítást tartalmaz, csak reszelgeti a rendszert. Bár számos intézkedése logikus és helyeselhető, nem látni mögötte a koncepciót. Tudom, hogy ezt már sokat mondtuk, és lehet, hogy unalmas, de sajnos a Fidesz-kormányzással igen jellemző ez a fajta ad hoc törvénykezés, ezért még sokszor el is fogjuk mondani.

A benyújtott törvényjavaslattal kapcsolatban tehát a legfontosabb kritikánk az, hogy ebből a salátából is látszik: nem sokáig halogatható, hogy a közösségi közlekedésről egy egységes törvény szülessen, hogy az egyes ágakat, vasút, busz, légi közlekedés, villamos és a többi, egységes szemléletben kezeljük, egységes törvényt hozzunk róluk.

Örömteli, hogy a buszközlekedést is érinti a törvényjavaslat. Ezzel kapcsolatban csak azt jegyeznénk meg, hogy a 43-46. §-okban említett zöldközbeszerzésnek már rég működnie kellene, és nemcsak a buszközlekedés esetében. A zöldközbeszerzésre vonatkozó teljes stratégia és útiterv elkészült, de le lett söpörve az asztalról. Javasoljuk, hogy ne csak ott valósítsuk meg, ahol az EU-s kötelezettségek miatt már nem tudjuk ezt kikerülni. Ezen a téren az önkormányzatokat a gyakorlatban határozottabban ösztönözni kell. Jelentős buszbeszerzés várható Pécsett, valószínűleg Budapesten sem várat már magára sokat egy nagyobb arányú járműparkcsere.

A közlekedésben a megújuló energia arányát lehetne emelni - ez a közelmúltban elfogadott bioüzemanyag-törvény célja is -, ha a beszerzések során megújuló üzemanyagú, biogázhajtású járműparkot alakítanánk ki. Biogázüzemű buszokkal nagyon jó tapasztalatok vannak Lille-ben, Stockholmban és sok más városban. Ilyen biogázhajtású buszokat fejlesztett ki és gyárt a NABI kaposvári üzeme is, tehát hazai gazdaságélénkítésről is beszélünk egyben.

Van azonban számos kritikánk is a törvény részleteivel, egyes intézkedéseivel kapcsolatban. A legelső és már régebbi ügy a 17. § (13) bekezdésében megfogalmazott probléma. Az idézett rendelkezés indokolatlan és jogszabályellenes akadálya lenne az új közutak által gerjesztett forgalom okozta káros hatások esetleges csökkentésének, illetve megszüntetésének.

(17.20)

A közúti fejlesztések olyan helyzetet idézhetnek elő, amelynél a forgalomnövekedés egy év alatt nem lépi ugyan át a megkövetelt 25 százalékot, ám a lakosság és a környezet súlyos károsodását, valamint a környezetvédelmi jogszabályok megsértését - például határértékek túllépése - idézheti elő.

Az egyik legfeltűnőbb butaság a 21. § a törvényben, az a pont, ami a közút kétméteres körzetében az NKH engedélyéhez kötné fák ültetését vagy kivágását. Belterületen ez gyakran magánterületeket is érint, ráadásul értelmes indok sem hozható fel amellett, hogy egy fa elültetése miért befolyásolná negatívan a közlekedést, miért kellene ezt engedélyhez kötni. Ez megint csak egy olyan ötlet, ami felesleges és költséges bürokráciát sóz az emberek nyakába, megkeseríti mindennapi életüket.

A 18. § (2) bekezdése elég szűken szabja meg egy közúti beruházás hatásterületét, kizárólag a közvetlenül határos ingatlanokról beszél. Egy komolyabb útberuházás hatásterülete ennél jóval nagyobb, mind a zaj, mind egyéb szennyezés szempontjából jóval kiterjedtebbek a hatások.

Ami a vasutat illeti, támogatjuk azokat a módosításokat, amelyek logikusabbá teszik a szabályozást például a sífelvonók vagy az iparvágányok esetében. A 48. § azonban kizárja a turistavasút definíciójából a teherszállítást, és kötelezővé teszi a keskeny nyomtávot. Véleményünk szerint egyik intézkedés sem helyes, mindkettő jelentősen korlátozza a turistavasutak életképességét és felvirágzásuk, prosperálásuk lehetőségét.

Az 54. § elég fura rendelkezést tartalmaz. Arról szól, hogy az állam nem hajlandó kifizetni a vasút elismert költségeit, hanem helyette hitelfelvételre kényszeríti a szolgáltatót. Ez nyilván jóval magasabb kamatterhet jelent, ami a közösség zsebéből húzza ki a pénzt. A kormány nem konzekvens, hiszen például a magán-nyugdíjpénztári rendszer esetében éppen a finanszírozás drágasága az egyik indok a felszámolásra.

Az 56. § (2) bekezdés a) pontjában a "nem átjárható" fogalmának definiálása is problémás. A mellékvonalak fizikailag átjárhatók, azonban mégis célszerű volna őket mentesíteni az átjárhatóság követelménye alól. A (2) bekezdés b) pont pedig lehetetlenné tesz például olyan dolgokat, mint a teherszállítás a HÉV vonalain. Ezen pontból az látszik, hogy a törvényalkotó fordítva ül a lovon. Ki kellene mondani, hogy az átjárhatóság és a többi szigorú kritérium mire vonatkozik: az országos vasúti hálózatra, a többi vasútra pedig nem, ideértve a mellékvonalakat, a metrót vagy az iparvágányokat.

A 60. § valószínűleg a múlt évszázadból maradt benne a törvényben, ez kizárja az elektronikus kapcsolattartást a hatósági eljárásokban. Ezt a paragrafust javaslatunk szerint törölni kellene, már csak azért is, mert semmiféle tartalmi indoklása nincs. Miért lenne indokolt ez a szűkítés?

Végül egy javaslat. A vasútnál a turistavasút mintájára definiálni kellene a helyi vasút fogalmát is, ami a turistavasúttal és az iparvágányokkal azonos elbírálás alá esne, nem lenne megosztási kényszer, nem kellenek hozzá költséges engedélyek, s a többi, ezzel a mellékvonalak életképességét lehetne biztosítani.

Ezekkel a részletekbe menő kritikákkal együtt azt gondolom azonban, hogy bármennyire nincsen átfogó koncepció a szabályozás mögött, ezeket a részleges újraszabályozásokat összességében a Lehet Más a Politika is támogatni tudja.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu