BARÁTH ZSOLT, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Csak hogy Czunyiné képviselőtársamnak ne kelljen még egyszer ügyrendi gombot nyomni, rabolnék a saját vezérszónoki időmből néhány másodpercet, meg hogy nekem sem kelljen... - csak azt szeretném tisztázni, hogy az úri szabó hozott anyagból dolgozik, tehát a bizottságban azt a véleményt tudtam bizottsági véleményként képviselni, amit mi mondtunk el, amit önök pedig nem. Tehát szerintem lépjünk ezen túl, mert úgysem megyünk ötről a hatra.

Én korrekt módon mellesleg még a bizottsági ülésről készült jegyzőkönyvet felhasználtam, nyugodtan le lehet kérni, és le lehet ellenőrizni, ugyanis ön volt az, aki éppen azt mondta, hogy nyomjuk a kétperceseket, ha olyat mondasz, ami nem hangzott el. Hát csak olyat mondtam, ami elhangzott, köszönöm szépen.

Akkor rátérnék a Jobbik szociálpolitikai alapvetésére, aminek alapján mi megítéljük ezt a száznál is több paragrafust, amit önök most módosító javaslatként előterjesztettek, és természetesen ez alapján mondtuk el a kritikai észrevételeinket.

(19.10)

Az egyéni önérdek által vezérelt szabad, természetes társadalmi és gazdasági folyamatok gyakran olyan nemkívánatos következményekkel járnak, amelyek az egész társadalomra kihatnak. A szociálpolitika legfontosabb feladata, hogy az egyének és családok szintjén megteremtse a létbiztonságot, védje a káros gazdasági és társadalmi hatásoktól. Ennek megfelelően a szociálpolitika nem más, mint jövedelemjuttatás a piac megkerülésével, aminek lehetőségét az állami beavatkozás biztosítja, lehetőleg kizárólag csak a rászoruló egyének és közösségek számára.

A Jobbik szociálpolitikai felfogása egy régi keresztény szociális elven alapszik: az állam közvetlenül csak akkor avatkozik be, ha az egyén, illetve a család lehetőségei már kimerülnek. Amikor azonban szükség van a beavatkozásra, akkor erős állami szerepvállalás kell. Olyan segítségről van szó, amely elősegíti az egyén kezdeményezőképességét a magasabb társadalmi szinten lévő szervezetekkel szemben, illetve annak segítségét az adott közjó eléréséhez. Az erős állami szerepvállalás nem azt jelenti, hogy az állam közvetlenül tartja fenn a szociális ellátórendszerét, hanem azt, hogy az állam az önkormányzatok és a történelmi egyházak, valamint a szakmai civil szervezetek normatív támogatásán keresztül gondoskodik az intézményhálózat biztonságos működéséről. Az egyházak jellegüknél fogva a legalkalmasabbak a szociális és karitatív feladatok ellátására, lehetőséget kell teremteni a történelmi egyházak egészségügyi ellátásba való nagyobb mértékű bevonására a fekvőbeteg-ellátás, illetve kórház-üzemeltetés területén is.

A családtámogatások, valamint a szociális alap- és szakellátások kiemelt támogatása mellett a történelmi egyházak fenntartói támogatásán kívül az önkormányzatokat, ezen belül is a megyei önkormányzatokat erősíteni kell. Ez nemcsak a megyék erősítését jelentené a magyar hagyományoknak megfelelően, hanem a szociálpolitika területén elsősorban a szociális szakellátást illetően a megyei önkormányzatok kötelezően ellátandó szociális feladatait, intézményfenntartói kötelezettségeit is biztonságossá tenné. A legrászorultabbak szociális ellátása ugyanis elsősorban a megyei önkormányzatok hatáskörébe tartozó feladat kell hogy legyen.

Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a balliberális, az egyéni szabadságjogokat túlhangsúlyozó szociálpolitika zsákutcába jutott. A nyugati jóléti társadalmak mintájára szolidaritási elven és alanyi jogon járó segélyezések és támogatások rendszere tovább nem tartható fenn. A Jobbik ezért olyan igazságos, nem pedig jóléti szociálpolitikát hirdet, amely az egyéni jogok mellé kötelezettséget is rendel, és olyan ösztönzőkre, szabályozókra épül, amelyek a társadalmon való élősködés helyett a talpra állás és öngondoskodás útjára terelnek. Mindent meg kell tenni az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került családok segítéséért, de a segélyezetteknek is tudomásul kell venni, hogy nemcsak állampolgári jogok, hanem állampolgári kötelezettségek is vannak. Azok a segélyezettek, akik ezt az alapelvet nem tartják be, nem vehetik el a tisztes szegénységben élők elől a támogatásokat.

A segélyezési politika célja legyen az, hogy ne szoktasson senkit függőségre. A cél az önfenntartásra való törekvés, amely elősegíti az emberekben az önbecsülés erősítését, így segítve egy egészséges társadalom kialakulását. Pénz helyett pénzkereseti lehetőséget kell biztosítani, amihez szükséges az átképzések, képzések és a munkaközvetítés célszerűbb és hatékonyabb megszervezése. Azok a személyek, akiknek egészségi állapota megfelelő, és munkaképes korúak, de nem hajlandók a tudásuknak megfelelő felkínált munkát elvégezni, ne kapjanak semmilyen készpénzjuttatást.

Az elmúlt két évtized alatt csak szimbolikus kezdeményezések történtek a családok otthonteremtési lehetőségeinek előmozdítása érdekében. A régi, úgynevezett szocpol néven ismert lakástámogatási rendszer feltételei többször is következetlenül módosultak az elmúlt években, mígnem meg is szűnt. Magyar családok tízezrei váltak a külföldi bankok és a külföldi építőanyag-gyártók áldozataivá a svájci frank, euró alapú és egyéb, a lakosság számára értelmezhetetlen finanszírozási gyakorlat, a rosszul működő pénzügyi felügyelet és a kamatplafon hiánya miatt. A lakásépítési támogatásokra fordított, a pénzintézeteknek juttatott évi több száz milliárd forint értékű kamattámogatások nagy része az építőanyag-gyártókat, illetve a hitelező pénzintézeteket gazdagította, és csak részben jutott el a támogatásra jogosultakhoz.

És hogy miért is van szükség hatékony szociálpolitikai stratégiára? Az elmúlt húsz évben Magyarországon mély és válságos demográfiai helyzet alakult ki, amelyre politikai elitünk nem tudott megoldást találni. A népesedés- és családpolitika hiánya, valamint az általános értékválság, az individualizmus erőszakos terjedése, a család intézménye ellen elkövetett sorozatos támadások együttes hatására a gyermekvállalás időben kitolódott, mértéke a nemzet fennmaradását már rövid távon veszélyeztető szintre zuhant. A családtámogatási rendszer átláthatatlan, bonyolult és kiszámíthatatlan, ráadásul a gyermeknevelési támogatások összege a rendszerváltás óta szimbolikus mértékre zsugorodott. Alapvető problémát jelent, hogy a gyermeknevelési támogatások a magyarság gyermekvállalási hajlandóságát nem ösztönzik.

Hazánk népesedési válságát politikai elitjének nemzetromboló tevékenysége is mélyítette. A balliberális kormányzatok még az önálló család- és népesedéspolitika gondolatáig sem jutottak el, és a rosszul feltett kérdésekre a szociálpolitika eszköztárából rossz eszközök választásával feleltek. A jobboldali kormányzatokban megvolt a jó szándék a problémák megoldására, és számos kezdeményezésük előremutató volt. A radikális szemléletváltást és cselekvést azonban ők nem vállalták, így politikájuk összességében csak szerény mértékű korrekciót eredményezett.

Az elhibázott évtizedeknek köszönhetően reálisan azzal kell számolni, hogy a népességcsökkenés folyamatának megfordítására az elkövetkezendő két-három évtizedben kevés esély van. A Jobbik célja ugyanakkor ellenzékben is, hogy radikális és következetes társadalom- és családpolitikával a csökkenés ütemét lassítsa, majd leállítsa, középtávon pedig elindítsa a népesség növekedését. Ehhez elsősorban a társadalom alapvető egységét jelentő család védelmére van szükség a deviáns magatartásformákat és alternatív együttélési normákat hirdető családellenes liberális támadásokkal szemben. Elengedhetetlen az átláthatatlan családtámogatási rendszer újragondolása is a gyermekvállalás ösztönzésére és a megélhetési gyermekvállalás jelenségének visszaszorítására.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu