BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én az ajánlás 8., 47. és 48. pontjához szeretnék hozzászólni. Az ajánlás 8. pontjánál a Jobbik végül is egy olyan ellentmondást kívánt orvosolni, amely eltérő törvényi szabályozás megléte miatt szükséges álláspontunk szerint. Ennek ellenére ezt nem támogatták. Én szeretnék emellett érvelni.
A 8. pontban a közúti közlekedésről szóló törvény 18/L. §-ának módosításáról van szó, amely a közúti közlekedési szolgáltatást végző személyek munkával töltött idejéről munkáltatói nyilvántartás vezetését írja elő, és ennek megőrzési időtartamát két évben határozza meg. Ez az előírás ellentétes a számvitelről szóló törvény 169. §-ának (2) bekezdésében foglalt előírással, mely szerint a könyvviteli elszámolást közvetlenül is és közvetetten alátámasztó számviteli bizonylatokat legalább 8 évig kell olvasható formában és visszakereshető módon megőrizni. A munkaidő-nyilvántartás ilyen, olyan közvetett számviteli bizonylat, amelyik az értékbeni könyvelést megalapozza, tehát a 8 éves megőrzési kötelem jelenleg is törvényben előírt.
Ez álláspontunk szerint mindenképpen szükségessé teszi azt, hogy vagy az Sztv.-re hivatkozva szabályozzuk ezt a kérdést vagy pedig azonosan a törvényi előírással.
Vannak ilyen kis formai slendriánságok is a javaslatban. Így az ajánlás 48. pontjában Korondi Miklós képviselőtársam javasolta, hogy a széles nyomtávú vasutat széles nyomtávúnak nevezzük, és ne a normál nyomtávnál nagyobb nyomtávnak, ugyanis ha bemegyek egy méteráruboltba, akkor sem nagyobb, hanem szélesebb szövetet kérek, ha vásárolni szeretnék. Tehát mindenképpen ügyeljünk arra, hogy egy törvény megfogalmazása szabatos legyen.
Az ajánlás 47. pontjában egy tartalmi kérdésben szeretnénk pontosabb szabályozást javasolni a tisztelt Országgyűlésnek. Itt az autóbuszos törvényben a közszolgáltatási feladatok ellátására kiválasztandó szolgáltató megválasztásának feltételrendszeréről rendelkezik a jogszabály, és ez egyszerűen úgy fogalmaz, hogy a legszínvonalasabb és a köz számára a legkevésbé költséges szolgáltatást kell kiválasztani. Ennek több hátulütője is van. A javaslat ennek pontosítását szolgálja. Úgy fogalmaznánk meg, hogy ez a kiválasztás az alágazati sajátosságok, valamint a törvényi előírásoknak megfelelő működés becsülhető legcsekélyebb költségszintjének figyelembevételével legkevésbé költséges megoldásra vonatkozzon.
Miért fontos ez? Egyrészt azért, mert az alágazati sajátosságokból következően vannak eltérő, adott esetben drágább, de a köz számára színvonalasabb szolgáltatások, például a kötött pályás közlekedés, ami adott esetben így kieshet a szórásból. Ami pedig még aggályosabb, ez a mondat második része, a törvényes működés becsülhető legcsekélyebb költségszintje meghatározásának követelménye. Ugyanis az elmúlt években Magyarországon kialakult egy olyan gyakorlat, hogy egyes magán-alvállalkozók úgy szerveznek meg és versenyeznek meg közlekedési közszolgáltatásokat, hogy közben - az állami szolgáltatóval szemben olcsóbb megoldást kínálva - a törvényes feltételeket a működésük során nem tartják be. A tendert megnyerik, ezek után pedig az adóbevételeket például a magyar államháztartástól megspórolják. Személy szerint is tudomásom volt és van olyan esetekről, ahol ezek megtörténtek. Volt például a korábbi években olyan közlekedési magán-közszolgáltató, aki egy ilyen tender elnyerését követően a területen működő állami közszolgáltatót úgy szorította ki a működési területéről, hogy egyetlenegy buszsofőrt sem foglalkoztatott. A cégnek volt vagy 10-12 autóbusza, viszont egyetlenegy munkavállalója volt, az ügyvezető, a buszosokat pedig vagy feketén, vagy alvállalkozóként, evás vállalkozóként, tehát valamilyen formában úgy fizette zsebbe, ami a törvényes feltételeknek abszolút nem felelt meg.
Magyarán szólva, nem a legcsekélyebb árat kell ilyen esetben vizsgálni, hanem azt kell vizsgálni, hogy az a pályázó egyáltalán képes-e e mellett az ár mellett ezt a szolgáltatást a törvényes keretek betartásával ellátni. Abban az esetben, ha ez a becslés nemleges eredményre vezet, akkor igenis a köz számára megfelelőbb, drágább szolgáltatást kell választani, hiszen a köz ezzel fog jobban járni, mert az a vállalkozás adót, járulékot fog fizetni, és megfelelőbb szolgáltatást nyújt.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés