DR. NYIKOS LÁSZLÓ, a számvevőszéki és költségvetési bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési bizottság megvitatta a délelőtti szavazások eredményeként létrejött új számokra vonatkozó indítványt.
Lényegében számokról a bizottságban nem folyt vita, ezért arról tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a módosító indítványok pró-kontra hatásának a figyelembevételével a központi költségvetés módosult, némileg módosított kiadási főösszege 13 838,6 milliárd forint, a bevételi főösszege 13 151,2 milliárd forint. A hiány minimálisan csökkent az előirányzathoz képest: 687 milliárd forint. Miután a Házszabály arról is rendelkezik, hogy a hiány finanszírozásáról is rendelkezni kell, arról tudom tájékoztatni a tisztelt Országgyűlést, hogy a hiányfinanszírozásra vonatkozóan az Állami Adósságkezelő Központ kapott felhatalmazást.
A továbbiakban az államháztartás társadalombiztosítási alrendszereire vonatkozó főösszegeket ismertetem. A Nyugdíj-biztosítási Alap kiadási főösszege 3074 milliárd, bevételi főösszege 3074 milliárd, tehát a Nyugdíj-biztosítási Alap egyensúlyban, nulla hiánnyal lesz előirányozva. Az Egészségbiztosítási Alap kiadási főösszege 1459 milliárd, bevételi főösszege 1371 milliárd forint. A hiány 88,7 milliárd forint.
Ezek tehát azok a legfontosabb sarokszámok, tisztelt Országgyűlés, amelyek keretei között a költségvetési vita második szakasza le fog zajlani, illetve azok a fejezeti előirányzatok, azoknak a végösszege, amelyeket az indítványunk melléklete tartalmaz. Ezeken lehet tanulmányozni azokat a fejezeti végösszegeket, amelyeken belül a második körben módosító javaslatokat lehet majd tenni.
Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg nekem, hogy egyetlen problémáról mondjak néhány mondatot, hiszen a bizottság ülése viszonylag hosszú ideig tartott, ez pedig egy olyan probléma, aminek a megoldása még a Házra vár a végszavazás előtt. Ugyanis az érvényben levő Házszabály általános tartalék kifejezést használ, és ezt a kifejezést formailag a kormány törvényjavaslata nem tartalmazza, ad absurdum, azt lehetne mondani, hogy a kormány nem tervezett általános tartalékot, miután ennek a funkcióját más néven, kormányzati kiemelt előirányzatok néven nevezi a törvényjavaslat, és az államháztartási törvénynek a módosítása még de iure nem történt meg, tehát nincs kihirdetve az államháztartási törvény, ami ezt a terminológiai problémát kiküszöböli. Tehát jelenleg olyan technikai probléma, vagy ha úgy tetszik, jogi probléma áll fönn, miszerint az általános tartalék helyett egy olyan kifejezést kell majd használni, ami szinkronban lesz a tartalommal.
Erre vonatkozólag egy mindannyiunk által megszavazott kompromisszum született a kormány javaslatára, amelynek a nyomán bekerült a már említett mellékletbe a Miniszterelnökség fejezet címszó alatt a 90 milliárd forintos rendkívüli kiadási előirányzat, ami a valóságban általános tartaléknak tekinthető. Azonban kötelességem jelezni a tisztelt Országgyűlésnek, hogy a törvények közötti - jogi kifejezéssel használva - koherenciahiányt ki kell küszöbölni december 23. előtt, hogy ne legyenek ilyen későbbi viták a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban.
Ezek után pedig az a kérésem, tisztelt Országgyűlés, hogy ezt az indítványát a költségvetési bizottságnak szíveskedjenek elfogadni.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés