GÚR NÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy ebben a törvénytervezetben vannak jó dolgok, vannak támogatható dolgok. Hogyha nem ezt mondanám, akkor botorságot tennék, hiszen olyan intézmények például, mint az örökbefogadói gyes jogintézményrendszere, vagy mint a kiterjesztése az ingyenes étkeztetésnek a 8. osztályra, ezek mind-mind jó dolgok. Persze az előbb említett kérdéskör az elmúlt évekből eredeztethető, ezt mindenki tudja, hiszen mindig az emelkedő osztályokra vonatkoztatottan lépett hatályba, ahogy időben haladtunk előre, és most úgymond kiteljesedett az általános iskolai képzés színterén a 8. osztályra vonatkozóan is.

Azt hiszem tehát, hogy ezek jók, de önmagában messze nem elégségesek. Messze nem elégségesek, megítélésem szerint rengeteg olyan módosítót kellene elbírnia ennek a törvénytervezetnek, amely segíthetné azt, hogy támogathatóvá váljon.

(18.20)

Mondok ilyen példákat, nem kibontva. Államtitkár úr jól tudja, hogy ennek a törvénytervezetnek a beltartalma kapcsán, amikor a bölcsődei szünet időszakáról esik szó, akkor a szülő kérésére gyakorlatilag a fenntartó, illetve a fenntartó által működtetett intézmény gondoskodhat arról, hogy... - és akkor nem kell a mondatot befejeznem, tudja mindegyikünk, tehát hogy a gyermek ellátása biztosított legyen. Azt gondolom, akkor lenne jó, ha ez nem a -hat, -het kategóriába tartozó lenne, tehát nem feltételes módban fogalmazódna, hanem úgy, hogy gondoskodnia kell. Egyszerűen azért, mert ha fontosnak tartjuk azt, hogy akár a gyermekvállalás, akár a család élete, akár a munkavállalás, akár e három kategória egymás mellett kezelése működő keretfeltétel közepette legyen megfogalmazható, akkor azt hiszem, hogy az intézményeknek az a dolguk, hogy ezt a feltételrendszert biztosítsák. Vagy ha azt mondom, hogy az aktív korúak esetében az ellátás a törvénytervezet szerint egy év után járna, azt gondolom, hogy hat hónap időtartam messze elegendő ahhoz, hogy ez a kategória érvényesülhessen. Nem akarok visszamenni az előző napirendi pontunkhoz, a társasházi törvények tárgyalásához, ahol egyébként a három hónapos kategória, ha a közös költséget nem fizeti valaki, már alapot nyújt ahhoz, hogy jelzálog és sok minden egyéb más.

Azt gondolom, hogy az a fajta logika, amely különféle juttatásokat példaként a lakókörnyezet rendben tartásához rendel hozzá, az lehet egyesek által kifogásolható, lehet egyesek által támogatható, az én személyes értékítéletem szerint is a normális együttélés alapvető feltétele az, hogy mindenki biztosítsa azokat a környezeti feltételeket portán belül és portán kívül is, ami ahhoz kell, hogy ne legyenek higiéniai problémák. Egészségügyi gondok nyilván ott ütik fel a fejüket, ahol ilyen problémák vannak. Ez a kérdés egyébként már a korábbi esztendőben is a felszínen volt, feszegettük itt kölcsönösen a Parlament falai között. Szeretném hozzátenni, hogy persze nem elég ennek a kérdésnek az ilyeténképpeni kijelentése, ráadásul azért nem elég megítélésem szerint - és így talán nem is jó -, mert megint csak azokat érinti legkiváltképp, akik valamilyen szempontból a legrászorultabbak, mondhatni azt is, hogy a mélyszegénység peremén élnek.

Ahhoz, hogy a feltételeknek eleget lehessen tenni, támogatásokat is kell biztosítani, akár e vonatkozásban is. Mondjuk azt, hogy ennek a követelményrendszernek a teljesítéséhez illesztetten a megfelelő és a szükségszerű eszközök rendelkezésre álljanak. Ilyen módosító egyébként részünkről van is bent. Vagy az, hogy önök nem merték parametrizálni azt, hogy ezt a tételt hogyan és miképpen ültessék át az önkormányzatok szintjére, hanem egyszerűen a felelősséget áthárították az önkormányzatokra. Majd döntsék el ők, hogy... Csak a baj ott van, tisztelt képviselőtársaim, hogy főleg ott, ahol nagyon sok kistelepülés van egymás mellett, néhány kilométerre egymástól, ott eltérő, homlokegyenest más gondolkodások is születnek e tekintetben. Mondhatjuk, hogy ez a helyi döntési szabadság kérdése. De azt gondolom, hogy nem jó, mert torz példák sokaságát szülheti. Kellene, hogy valamilyen értelemben parametrizálva legyen ez a történet. Ezt a kormány nem kerülheti meg megítélésem szerint.

Nem tartom jónak azt sem, és itt is módosító javaslatot terjesztettünk elő, ami arról szól, hogy a gyermekek egyéves korát követően - a gyes intézményrendszeréről beszélek - gyakorlatilag beszűkítették annak a lehetőségét, hogy a munka világában nyolcórás jogviszony keretei között ne vállalhasson szerepet az anya. Heti maximum 30 óra, 6 órás napi munkavállalási lehetőség az, ami gyakorlatilag rendelkezésére áll. Azt gondolom, ez bizonyos értelemben tiltás vagy korlátozás. Önök mindig azt mondják, hogy nem tiltanak, nem korlátoznak, csak jót tesznek. Ez nem jótétemény, hanem minimum korlátozás, ha tiltásnak nem is mondanám.

Ami ellenében nagyon keményen álláspontot rögzítünk, és azt kérem államtitkár úrtól is - hogy ha majd figyel, akkor talán egymásra is tudunk találni ebben a kérdéskörben, addig mondom a szót, amíg meg nem fordul felém, nem figyel, talán most már közeledünk ahhoz a pillanathoz -, államtitkár úr, azt szeretném önnek mondani - köszönöm szépen, hogy megtaláltuk egymást -, hogy nagyon jó lenne, ha a gyermekek napközi ellátásával kapcsolatosan az a fajta elmozdulás, ami ebben a törvénytervezetben felfedhető, annullálódna, egyszerűen azért, mert a nyersanyagköltségek legfeljebb 50 százalékát kitevő rezsiköltségek számbavétele - törvényszerű és természetes - meg fogja emelni a térítési díjakat. Meg fogja emelni, és ez nem elfogadható. Nem elfogadható azért, mert - mint ahogy mondtam a bizottsági vélemény kifejtése kapcsán is - ez a törvénytervezet legkiváltképp nem a tehetősekről szól, nem a jómódúakról szól, nem a felső középosztályról szól.

Ez a törvénytervezet jellegéből fakadóan szociális, foglalkoztatási, fogyatékossági ügyekkel foglalkozik, tehát nyilván olyan emberekről szól, akik nem az előbbi célcsoportba, nem az előbbi körbe tartozóak. Ilyenképpen ezek az emberek, akik gyakorlatilag nem tudnak kedvezményezettjei lenni például annak, amit az előbb említettem már, hogy az egykulcsos személyi jövedelemadóból fakadóan adott esetben havonta több százezer forint nettó többletre tegyenek szert, nem, ők nem ezek az emberek, akkor legalább ilyen értelemben többletterheket ne hárítson rájuk a rendszer. Ez nem csak a mélyszegénységben élőket érinti. Dehogy! Ez érinti azokat az embereket is, akik mondjuk, az átlagkereset szintjén vannak, hiszen ők sem élveznek reálbér-növekedést az elkövetkezendő időszakban, de mindezek mellett nem válnak kedvezményezetté, mert a kedvezményezettek azok lehetnek, azok kaphatnak támogatást, akik bizonyos jövedelemkorlátokat nem lépnek túl. Tehát jó lenne ezt a részét újragondolni a történetnek.

Egy kicsit a módosítási javaslatainktól elrugaszkodva szeretnék a törvénytervezetnek a belső tartalmával kapcsolatosan néhány észrevételt megfogalmazni. Mint mondtam, a nemzeti együttműködés jegyében a nemzeti közfoglalkoztatási program; ez illik és stílszerű. Nemzeti közfoglalkoztatási program olyaténképpen, hogy a költségvetés tervezési időszakában 86 milliárd forint volt a megjelölt számok sorában, majd ezt követően, amikor beterjesztették a költségvetést, akkor 64 milliárd forint jelent meg. Azt gondolom, a nemzeti együttműködés és a nemzeti közfoglalkoztatás arról kell szóljon, hogy mindazok, akik dolgozni akarnak és képesek is, azok dolgozhassanak.

Ez a program nem igazán erről szól. Azt is mondom, hogy miért. Legkiváltképp azért, mert egyrészt a passzív oldalon, a segélyezési oldalon is szűkül a források rendelkezésre állása, ami az én értékrendem szerint nem baj akkor, ha az aktív oldalon bővülnek a lehetőségek. De ha az aktív oldalon sem bővülnek, és mind a két irányban szűkülnek, akkor az már kirekeszt, az már nem ad lehetőséget arra, hogy akik dolgozni akarnak, azok dolgozni tudjanak. Éppen ezért fontos lett volna az, egy korábbi módosítóval 21 milliárd forinttal szerettük volna megemelni ezt a 64 milliárd forintot, közel visszaérve ahhoz a 86 milliárd forinthoz, amit első tervezési számként önök megjelenítettek, mert ez 25-30 ezer embernek adott volna munkalehetőséget. S fontos lett volna azért is, mert talán így azt a fajta minőségi beltartalmat is meg lehetett volna változtatni, ami szerintem kritikán aluli, mármint az, hogy mondjuk, harminc nap egy esztendőben az a nagyságrend, mérték, ami ahhoz elégséges, hogy ellátásban részesüljenek az emberek, és ez azért van kitalálva, hogy minél több ember csak harminc napra kerüljön be a rendszerbe és utána a segélyezés fonalán majd valamilyen formában "gondoskodunk róla".

(18.30)

Emlékszem, annak idején, amikor a foglalkoztatási bizottság keretei között az államtitkár, Czomba Sándor képviselőtársam a következőket fogalmazta meg - és azért, hogy hiteles legyek, nem térek el attól, amit ő mondott, ő úgy fogalmazott -, hogy ez a világon, és itt a 30 napról volt szó, mert volt két évvel ezelőtt is egy olyan kormányzati próbálkozás, hogy 30 nap elégséges legyen, mondta Czomba Sándor, ez a világon semmire nem teszi őket alkalmassá, mármint az érintetteket. A 30 napos munkaviszony nullával egyenértékű, mondta az államtitkár úr. Akkor is egyetértettem vele, most is egyetértek vele.

Akkor megvívtuk a saját csatánkat a saját kormányunkkal, és változtattunk rajta. A szándék az volt, a valóság pedig az lett, hogy 90 nap lett a minimum, igen, azért, mert egyetértettünk ellenzéki és kormánypárti politikusok, hogy 30 nap tényleg a világon semmit nem jelent. 30 nap alatt nem lehet hozzászokni sem ahhoz a környezethez, ami a munka világát jelenti egy adott ember számára.

Tudják, az is baj, hogy a nemzeti közfoglalkoztatási program keretei között elfeledkeznek a legrászorultabbakról, azokról, akik - példaként - 35 évnél fiatalabbak, és maximum, nem maximum, 8 általános iskolai végzettséggel sem bírnak, és sajnos vannak sokan ilyenek. Azt csináltuk, hogy ezeknek az embereknek első körben el kellett jutni oda, hogy megszerezzék a 8 általános iskolai végzettséget, nem másért, azért, mert ez adja meg, adhatja meg az alapját annak, hogy a későbbiekben erre alapozva szakmai képzésekben lehessen részt venni, és a munkaerőpiac által megkíván folyamatokhoz illesztetten olyan dolgokat lehessen tanulni, ami az esélyét megadja, legalább a halvány esélyét megadja annak, hogy el is lehessen helyezkedni. Most erről egy árva szó, egy árva gondolat nincs ebben a törvénytervezetben, ezzel önök nem akarnak foglalkozni. Ezt nagyon nagy hibának tartom.

Alapvetően a korábbiakban legalább hat- és nyolcórás foglalkoztatási formákat működtettünk a közcélú, a közhasznú, a közmunkarendszerek keretei között, most a négyórás foglalkoztatás lehetőségét is nagyon sok esetben be akarják vezetni. Államtitkár úr, egy évben 30 nap, napi négy óra mellett mire jó, mire elégséges? Nem akarom ismételni Czomba Sándor képviselőtársam, államtitkár úr szavait, de úgy gondolom én is, ahogy ő, ez a 30 nap a nullával egyenértékű.

Azt mondják, rát helyett bérpótló juttatás. Igen, említettem már a lakókörnyezet kérdéskörét, ezért nem exponálom, csak még egyszer arra hívom fel a figyelmét, államtitkár úr, hogy valószínűleg a kormánynak itt álláspontot kellene rögzíteni bizonyos peremfeltételek kialakítása tekintetében. A másik oldalról pedig a szükségszerű eszközök biztosítását is meg kellene adni ahhoz, hogy ezen feltételeknek eleget lehessen tenni, mert a mélyszegénységbe jutott emberek - legyen az cigány vagy nem cigány magyar ember, magyar ember mind a kettő - nem tudják megtenni akkor, ha a szükséges eszközök nem állnak rendelkezésre. Ha az eszközök biztosítottak, a követelményeket elő lehet írni, és azoknak meg is kell felelni, mert ez az együttélés minimumának szabályrendszere, én is úgy gondolom.

Azt gondolom, hogy nem jó - még egyszer hangsúlyozom - az, ha korlátokat szabunk a gyes melletti munkavégzés lehetőségének. Nem jó, és nem jó az sem, ha olyan dolgokban történik változás, és úgy, ahogyan például az ápolási díjban. Azt mondta Halász János államtitkár úr, hogy az ápolási díj esetében 1000 forinttal megemelkedik jövőre az ápolási díj mértéke. Államtitkár úr, 1000 forinttal, az azt jelenti, hogy az önök által tervezett infláció mértékét 2 forint 50 fillérrel meg is haladja, de ön is tudja ma, meg én is, meg sokan itt, ebben a Házban, hogy jövőre az infláció mértéke nagyon nagy valószínűséggel nem 3,5 százalékos lesz, ezért prejudikálok, előre nézve mondom azt, amit mondok, nagy valószínűséggel igazam lesz jövőre, hogy az ápolási díj emelésének mértéke még a bekövetkező infláció mértékét sem éri el, miközben például a 40 év hölgyeket érintő szolgálati idő beszámításánál az ápolási díjat figyelembe se kívánják venni a szolgálati idő elszámolásához illesztetten. Szóval, azt gondolom - nem tudok másképp fogalmazni -, ez cinizmus.

Visszatérve a 30 naphoz, mi van akkor, ha az emberek dolgozni akarnának, mi van akkor, hol vannak a lehetőségek, mit kínálnak önök ezeknek az embereknek?

Vagy mi van akkor, ha egy egészen más pályára tévedek, az idősotthonokba való felvételek ügyét kezdem el forszírozni, és azt mondom önnek, hogy eddig szakmai csoportok dönthették el azt, hogy hogyan és kik részesülhetnek felvételben, most pedig egy egyedi döntéssel az intézmény vezetője dönthet majd arról, hogy a soronkívüliség tekintetében kik kapják meg a támogatásokat a felvételek kapcsán. Rendben van ez így? Nem szubjektív ez a dolog? A szociális ügyek intézését így kell kezelni, leszűkíteni, egyszemélyesíteni?

Azt gondolom, a foglalkoztatási törvényhez illesztetten az önkormányzatok szerepének újraértékelése sem tisztázott. Átrendezik a közcélú, a közhasznú, a közmunka kérdéskörét, egy égisz alá behajtják, miközben az önkormányzatok még ma sincsenek, december, lassan közepén, tisztában azzal, hogy mi felé is haladnak.

Vagy, ha a családi pótlék és az iskoláztatási támogatás kérdéskörét érintem, akkor a törvénytervezet érinti az eseti gondnokok jogsértő magatartásával szembeni fellépés lehetőségét, és az önkormányzatokra átruházza, hogy az önkormányzatok majd eljárhatnak ebben az ügyben. Az önkormányzatokat nem éri kár ebben az ügyben, a családokat éri kár. A családok helyében az önkormányzatok nem járnak el, az önkormányzatok alapvetően az önkormányzati ügyekben járnak el, legalábbis direktben. De a családi pótlék és az iskoláztatási támogatás tekintetében, ha azt nézzük, hogy a nevelőszülőknél, a gyermekotthonokban, a javítóintézetekben, a szociális intézményekben lévő fiatalok, elhelyezett tanköteles gyermekek mulasztásainak mi a következménye, akkor az nincs szinkronban az általános következményekkel. A szabályokat itt nem kell érvényesíteni, pont itt, pont ezeken a helyeken, ahol úgymond a legveszélyeztetettebb helyzetben vannak a gyerekek, pont itt nem kell az alapvető szabályokat érvényesíteni?

Államtitkár úr, azt gondolom, csak úgy ízelítőül mondtam azokat a példákat, amelyeket említettem, hogy számtalan felületen van megítélésem és megítélésünk szerint módosítási kényszer arra vonatkozóan, hogy itt egy elfogadható törvénytervezet születhessen. Mint mondtam, vannak benne támogatható dolgok, igen. Még egyszer ismétlem, az örökbefogadói gyes intézményrendszerét mi is ilyennek látjuk, igen, ilyennek látjuk az ingyenes étkeztetés költségének a 8. osztályra való kiterjesztését. De ha abban a fél percben összegeznem kell, hogy mi az, amit végképp nem, akkor nyilván a gyermekétkeztetés díjemelését olyannak tartjuk, amit végképp nem lehet elfogadni, ilyennek tartjuk a gyes melletti munkavégzés korlátozását - az a heti 30 óra -, ilyennek tartjuk az előbb említett családi pótlék, iskoláztatási támogatás módosítását, illetve, mint mondtam, a szabályok nem érvényesítését pont a legkockázatosabb, legveszélyeztetettebb helyzetek tekintetében.

Azt kérem, államtitkár úr, hogy az elmondottak és a beadott módosító javaslatok alapján fontolják meg, hogy van-e köztük olyan, amely ebbe a törvénytervezetbe integrálható, és ha úgy ítélik meg, akkor tegyék is meg ezt annak érdekében, hogy elfogadhatóvá váljon a törvénytervezet.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu