GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Út a munkába. Azt gondolom, hogy nem az egyetlen és jó megoldás lehet az "Út a munkába" program. Még azt is elfogadom, hogy az elmúlt esztendőkben ennek a programnak voltak hibái. De szeretném megerősíteni, hogy ennek a programnak a keretei között félelmetesen sokan és olyanok kaptak munkalehetőséget, akik egyébként az elsődleges munkaerőpiacon soha az életben nem jutottak volna el a munka közelébe sem. Ezt az állításomat nyugodt lelkiismerettel mondom, egyszerűen azért, mert ezeknek az embereknek egy igen jelentős hányada, nagyon nagy többsége olyan személyes adottságokkal, képességekkel vagy azok hiányával bír, ami az elsődleges munkaerőpiacon nem teszi lehetővé azt, hogy ők ott legyenek, egyszerűen azért, mert a munkaadó, aki profitot akar termelni, olyat keres, aki megtermeli a saját bérét, megtermeli a járulékait, és ezen kívül még hasznot, hozamot is termel. E programok keretei között, sajnos vagy szerencse, de döntő többségében olyan emberek foglalkoztatására kerül sor, akik az előbbi elvárásoknak nem tudnak megfelelni. Nem tud, mert adott esetben nincs szakmai képesítése, mert, mert, mert, és mondhatnánk ezeket a dolgokat.
Én azt gondolom, az ilyen típusú programok - mindegy, hogy hívjuk őket - azért jók és szükségszerűek, mert integrálnak. Azért jók és szükségszerűek, mert nem kirekesztenek. Azért jók és szükségszerűek, mert egy idő után a jogos követelmények támasztását azokkal az emberekkel szemben meg lehet mutatni, akik ilyen programok keretei között ott vannak, mert asszimilálódnak, mert abban a közegben, ahol a munkával találkoznak, azt fogják érezni, hogy ők is fontosak. Mondom, lehet hibája a programnak, lehet fogyatékossága, de hogy jó célt szolgált nagyon-nagyon sok embert érintően, afelől kétségem nincs.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés