KAUFER VIRÁG, a foglalkozatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon rövid leszek. Az LMP volt az egyik párt, amelyik a foglalkoztatási bizottságban leszavazta a törvényjavaslatot. Ez nem azt jelenti, hogy a salátatörvény teljes egészével ne értenénk egyet, de a foglalkoztatási részekkel kapcsolatosan komoly aggályaink vannak. Nagyon röviden ismertetném ezeket, merthogy majd a vezérszónokiban részletesebben kitérek rájuk.
Az ilyen és elsődleges problémánk az, amit Kara Ákos képviselőtársam is kiemelt mint pozitívumot, ez pedig az, hogy bérpótló juttatást a lakóhelyhez kötjük. A jelenlegi formájában ezt a javaslatot az LMP nem tudja támogatni. Vannak olyan elképzelések, amiket mi megfogalmaztunk és módosító javaslatban beadtunk, de ebben a formájában nem tudjuk támogatni az előterjesztést.
Szintén aggályosnak tartjuk azt, hogy a munkakeresőnek végzettségtől és lakóhelytől függetlenül minden munkalehetőséget el kell fogadnia. Úgy gondoljuk, hogy ez így, ebben a formában nem támogatható. És hasonlóan aggályosnak tartjuk azt, hogy a gyest elveszik azoktól a nőktől, akik 8 órában kívánnak vagy kénytelenek dolgozni ahhoz, hogy eltarthassák a gyermeküket. Ezek voltak azok a pontok, amelyek számunkra általános vitára elfogadhatatlannak titulálták a törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés