KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Én a 67. és a 73. ajánlásokhoz szeretnék hozzáfűzni egypár gondolatot. Ehhez a törvénymódosítási javaslathoz 10-11 javaslatot magam is beadtam, főleg a vasút területén, és szomorúan tapasztaltam, hogy egyik sem került elfogadásra a gazdasági bizottságban. De ezek közül kettőt szeretnék kiemelni, amiket további megfontolásra és elfogadásra szeretnék az önök számára javasolni.

Elsősorban is a 67. ajánlást, amely a hatályos vasúti törvény 35. § (4) bekezdéséről szól. Ebben azt javasoltam, hogy a "haladéktalanul" kifejezés helyett alkalmazzuk a törvénytervezet több területén is használatos "nyolc napon belül" meghatározást, ugyanis több esetben vita tárgyát képezte a különböző vasúti társaságoknál a "haladéktalanul" kifejezés, és jelentős bírságot is kellett emiatt fizetniük. Éppen ezért meghatározott napban kellene ezt inkább kifejezni ebben a törvénymódosításban.

Másrészt a 73. ajánláshoz lenne hozzáfűznivalóm. Régi probléma a vasútnál a közlekedésbiztonsági szabályzatok vagy utasítások kérdésköre. Régi problémát feszegetek ezzel, hisz jelenleg sincs leszabályozva, hogy kinek a kötelessége lenne a vasúti közlekedésbiztonsági utasítások elkészítése. Tudjuk, hogy jelenleg nemcsak a MÁV Zrt. funkcionál mint vasúttársaság, hanem nagyon sok vasúttársaság létesült azóta, ma több mint húsz vasúttársaság üzemel, jelenleg mégis a MÁV Zrt. pályavasúti üzletágának egypár fős személyzete készíti el a mindenkire vonatkozó vasúti utasításokat. Véleményem szerint ez így nem jól van. Horvátországban például külön vasúti utasításszerkesztő igazgatóságot hoztak létre, valamennyi utasításszerkesztő egy bizottságban tevékenykedik, és az általuk készített utasítások valamennyi vasútvállalat dolgozójára egyaránt érvényesek.

Hasonlóan kellene véleményem szerint ezzel a témakörrel lerendezni a problémát, mint a közúti KRESZ-nél, ahol miniszteri rendeletként jelenik meg, nem pedig egy pályavasúti üzletág által készített utasításként. A miniszteri rendelet valamennyi vasútvállalat valamennyi dolgozójára egységesen tartalmazhatna leszabályozásokat. Véleményem szerint ez lenne a legjobb megoldás, annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban már történt olyan kezdeményezés, hogy maga a közlekedési hatóság készítse el ezeket az utasításokat. Szeretném, ha valahol végre nyélbe ütődne ez a dolog, és helyére kerülne a vasúti utasítások sorsa, hisz nagyon sok ezer embert érintenek a benne leszabályozott dolgok, és mindenképpen szükséges lenne az elkövetkező időszakban, hogy egy független szervezet készítse el a vasúti utasításokat. Talán ez lenne a megfelelő módja az elkövetkező időszakban ezen utasítások elkészítésének.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu