KŐVÁRI JÁNOS, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy érdekes műfaj volt az előbb többségi vélemény címén kisebbségi véleményt meghallgatni. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az emberi jogi bizottság abszolút többségi véleményét ismertethetem, hiszen ott 17 igen, 1 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül fogadtuk el ezt a javaslatot, és javasoljuk általános vitára alkalmasnak.

A javaslat széles körű támogatása bizonyosan annak köszönhető, hogy elvitathatatlan azon értékek fontossága, amelyek áthatják az előterjesztést: a munkavégzés, az aktív, felelős életvitel megbecsülése, a lakhatás feltételeinek javulása, a családok szociális biztonsága, a veszélyeztetett gyermekek és fiatalok védelme vagy épp a segítségre szoruló embertársainkról való gondoskodás mind olyan feltételek, amelyek az egészséges élethez, illetve a szociális biztonsághoz való alapvető alkotmányos jogok megélésének lehetőségét biztosítják az állampolgárok számára.

A javaslat módosítja a szociális igazgatásról szóló törvényt, a gyermekvédelmi törvényt, a családok támogatásáról szóló törvényt, a fogyatékos személyek jogairól szóló törvényt, valamint a foglalkoztatással kapcsolatos egyes törvényeket. Nem véletlenül ez a rendszerszerű együttes változtatás, hiszen ezek összefüggő feladatok. A munka, az otthon, a család, az egészség, a biztonság a nemzeti együttműködés rendszerének szilárd pillérei, ebbe a rendszerbe illeszkedik az előttünk fekvő törvényjavaslat is.

A munka az alapja minden ember létbiztonságának, önállóságának, függetlenségének, és ez teremti meg a közösségi feladatok ellátásának anyagi hátterét is. A munka becsületének visszaállítási folyamatában fontos lépés lehet, hogy a korábbi rendelkezésre állási támogatást 2011-től az úgynevezett bérpótló juttatás váltja fel, valamint egységes közfoglalkoztatásra kerül sor. A bérpótló juttatás 2011. december 31-e után csak annak a személynek lesz folyósítható, aki jogosultságának felülvizsgálatát megelőző egy évben legalább 30 nap munkaviszonyt tudott igazolni vagy úgy, hogy a közfoglalkoztatásban vett részt, vagy úgy, hogy az elsődleges munkaerőpiacon sikerült elhelyezkednie.

Új elem a módosításban, hogy a települési önkormányzat rendeletben írhatja elő, hogy a juttatásban részesülő a lakókörnyezetét a közhigiénés és közbiztonsági elvárásoknak megfelelően tartsa rendben. Úgy gondoljuk, hogy ez a rendelkezés szükséges, a lakásfenntartási támogatások pedig a lehetséges lépéseket tartalmazzák annak érdekében, hogy mindenki számára biztosítsuk az egészséges és biztonságos környezethez való jogot.

(17.50)

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az önkormányzatoknak ez lehetősége. Hozzáteszem, minden bizonnyal ezen javaslatok megvalósulása a felzárkózást segítő komplex programok révén tud majd érvényesülni. Itt szeretnék utalni a pécsi városi rehabilitációs tapasztalatainkra, miszerint az önmagában lakhatási feltételeket javító projekt a képességek fejlesztése és a lakókörnyezet bevonása nélkül sikertelen próbálkozás. Csak a komplex, az esélyteremtő szolgáltatások, képzések, munkaerő-piaci aktivitást előmozdító szolgáltatások, a családok szocializálódását segítő és a lakhatás feltételeit együttesen kezelő programok hozhatnak sikert.

Olvasatunkban a törvényjavaslat legnagyobb része a családok érdekét és elsősorban a gyermekek védelmét szolgálja. Ezekkel a módosításokkal ugyancsak két alapjog szélesebb kiteljesedéséhez és érvényesüléséhez kerülünk közelebb, nevezetesen a család intézményének védelméhez, valamint a gyermekek és fiatalok létbiztonságának, érdekeinek védelméhez. A részleteket már az előttem szólók elmondták. Szeretném azt az intézkedést még külön kiemelni, hogy a családanyák egészségének védelme és a gyermekek értelmi és érzelmi fejlődése szempontjából elengedhetetlenül szükségesnek és támogatandónak tartjuk, hogy a javaslat a gyermekgondozási segély folyósítását két évről ismét három évre állítja vissza. Úgy gondoljuk, hogy minden fejlődés-lélektani kutatás azt bizonyítja, hogy az első három év különösen fontos a gyermek otthoni szocializációja szempontjából, és kihat az egész életre.

Fontosnak tartjuk még azt a javaslatot is, hogy a gyermekmunka illegális tevékenységét feltáró eszközök lehetőségét kiszélesíti, a munkaügyi hatóságok bevonásával. Végül fontosnak tartotta a bizottság azt is, hogy a társadalmi felzárkózást és az egészséges életvitelt segíti az az intézkedés, hogy 2011-től az általános iskola 8. évfolyamán tanuló és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermekek számára biztosítják szintén az ingyenes gyermekétkeztetést.

Úgy véljük, hogy ezzel a módosító csomaggal a szociális rendszert igazságosabbá, a családtámogatást gyermekvállalásra ösztönözőbbé és biztonságosabbá tesszük, a foglalkoztatáspolitikát pedig a lehetőségek szerinti legszélesebb kör aktivitására építjük. Ezért kérem, támogassák a fenti javaslatokat.

Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu