MENCZER ERZSÉBET (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egyetlen pontjukra szeretnék csak reagálni Mandur képviselő úrnak is és Novák Előd képviselő úrnak is. A 84. ajánlási pontra szeretnék reagálni, aminek egyébként szocialista képviselőtársaim is és LMP-s képviselőtársam is elhagyását javasolta, amely arról szól, hogy a Médiatanács iránymutatásban meghatározhatja azt a közfeladatot, aminél nem kell pályáztatni.

Az a baj, hogy önök azt hiszik, hogy mi abból indulunk ki, hogy eddig hogy működött. Mi egy teljesen tisztességes, törvénytisztelő hatóságból és törvénytisztelő rádió és televízió, írott sajtó készítőiből indulunk ki. De igen, vannak olyan pillanatok, vagy lehetnek - ne legyen soha, de sajnos most is volt -, amikor bekövetkezhet az a pillanat, hogy ha egy országnak van szabad frekvenciája, és valami katasztrófa történik, akkor azt a szabad frekvenciát ne kelljen megpályáztatni, hanem azonnal az első szolgáltatónak oda lehessen adni, aki utána csak a katasztrófavédelemmel kapcsolatos híreket fogja mondani.

(22.20)

Ha ez a törvény életben lett volna, akkor a kolontári vörösiszap-katasztrófa kapcsán ezt már alkalmazni lehetett volna. Tehát ilyen indokkal szeretnénk, ha ez benne maradna, és támogatjuk, hogy benne maradjon. Ezért nem szavazta meg a bizottság az önök módosító javaslatát. Tehát semmi hátsó szándékot ne tessenek benne keresni. Sajnos előadódhat egy ország életében egy olyan katasztrófa, amikor, ha van egy szabad frekvencia, akkor szükség van arra, hogy valaki azon híreket szolgáltasson.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu