MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem akartam kétpercesekkel szétzilálni ezt a magas röptű mondanivalót, és azt kell mondjam, engem egészen meghatott a szocialisták ilyen nagy fokú aggodalma az elesettek iránt. Ha az elmúlt 8 évben vagy 20 évben nem ebben az országban éltem volna, akkor elhinném, hogy az MSZP maga a szociális érzékenység Dávid-szobra; így inkább azt mondanám, hogy a Laokoón-csoport jut eszembe, annak is inkább a tekergő része. Ennyit erről, nem szeretnék minden egyes kétpercest kielemezni. (Dr. Varga László folyamatosan közbeszól.)

Inkább arra fordítanám a hangsúlyt, hogy a Jobbik részéről elég markáns és határozott kritikák hangoztak már el az előttünk fekvő javaslattal kapcsolatban. Én egy kicsit más szemszögből közelítek, tán egy kicsit kevésbé leszek kritikus. Azt mondanám, hogy végre, sok-sok év után egy irányváltás történik ezen a területen, a szociális szférában, mindenképp üdvözlendő. Tehát végre az a gyakorlat, ami eddig működött, egy kicsit megbomlani látszik, noha a kritikáink elsősorban azt érintették, hogy annak hatásfoka és bátorsága talán nem kellően elég. Ami mindenképp üdvözlendő általunk, az az, hogy egy picit változtat azon a szemléleten, amely már-már beágyazódott a magyar társadalomba, tekintettel arra, hogy egyes rétegek, sőt tömegek képesek voltak életmódot kialakítani a jelenlegi szociális segélyezési rendszerben. Itt a változtatás mindenképpen egy nagyon fontos folyamatot indíthat el, amely igazán a társadalmi integrációt szolgálhatja. Ez pedig az, hogy az egyén valamiképpen ösztönözve legyen arra, hogy ne elégedjen meg azzal, hogy alanyi jogon kapok bizonyos juttatásokat.

Z. Kárpát Dániel képviselőtársam elmondta, hogy megint a feltételes móddal van a baj. Nem féltem, mondjuk, a helyi önkormányzatokat, mert szerintem nagyon is fogják tudni, hogy ki az, akinél jogos elvárás az, hogy adott esetben rendbe tegye a környezetét, és ki az, aki tényleg fizikális értelemben annyira elesett, hogy ezt nem tudja megtenni, de valóban jobb lenne egy hatékonyabb szabályozás vagy éppen egy szigorúbb szabályozás e tekintetben.

Az LMP részéről elhangzott a normatív és a diszkrecionális támogatások, nem is tudom, hogyan volt a pontos megfogalmazás, szóval a súlyponteltolódás. Mi egyetértünk azzal, hogy igenis kössük feltételekhez. Elég volt abból, ami az elmúlt évtizedekben kialakult, hogy bizonyos jogokat mindenki természetesnek vesz, holott kötelezettségek nem párosulnak hozzá. Mi jónak látjuk azt az elmozdulást, hogy igenis a feltételek mentén nyugodtan lehet aktivizálni a társadalom azon tagjait, akik nem tesznek semmit, noha minden szempontból alkalmasak lennének rá.

Az egyházakkal kapcsolatos megállapítás szintén elhangzott már részünkről. Mi támogatjuk ezt a szűkítést. Végre alkalmas lehet ez a passzus arra, hogy az egyházi köntösbe bújt különböző bizniszcsoportosulások ki legyenek szűrve, noha jól tudjuk, hogy nem ez a törvény fogja ezt meghatározni, hanem majd a készülendő egyházak bejegyzéséről szóló törvény. De mindenképpen fontos, hogy azokat a kiskapukat zárjuk be, amelyek lehetőséget biztosítanak a rossz szándékú gazdasági érdekből motivált csoportosulásoknak.

(21.00)

Ami az egyházi résszel kapcsolatban talán problémás vagy aggályos, ez inkább egy előítélet kíván lenni, de nem szeretnék ítéletet mondani természetesen, ez az Egyházi Fenntartók Tanácsára vonatkozik. Ez nincs egészen kibontva, hogy annak kik lesznek a tagjai, milyen úton-módon lesz valaki a tagja, és anélkül, hogy ítéletet mondanék, azt jól tudjuk, hogy eddig a minisztériumokban, a különböző minisztériumi szinten működő érdekegyeztetési tanácsok nem voltak igazán a hatékonyság mintapéldányai. Ezért jó lenne ezt egy picit konkretizálni, hogy funkciójának megfelelően tudja majd ellátni a feladatát.

Ennyit talán erről, és anélkül, hogy végigmennék azokon az érveken, amelyek már elhangoztak a mai este folyamán, néhányat azért én is kiemelnék, és itt egy picit talán kritikusabb hangot fogok megütni.

Az egyik: az előterjesztésben elhangzott a kormány részéről a családok védelme, hogy ez a javaslat a családok védelmét mennyiben segíti elő. Ez valóban így van, hathat így is, és ez pozitív, de mellette itt példaként a kilakoltatási moratórium volt az egyik támpontja ennek a felsorolásnak. Ezzel kapcsolatban azért jegyezzük meg, hogy egyrészt a kilakoltatási moratórium tavaszig szól - mi lesz a jövő év tavasza után ezekkel a bajba került családokkal? Aki - és nyilvánvalóan itt mindenki - követi a napi híreket, az jól látja, hogy a hitelkárosultak száma nagyon meredek pályán emelkedik, míg a moratórium megszűnése után nem tudni, hogy ezekkel a családokkal konkrétan mi lesz.

A másik pedig az, hogy valljuk meg őszintén, hiába van moratórium, amikor az erről szóló szabályozásnál kértük azt, hogy a bankoknak valahogy szabályozzuk le azt a lehetőségét, hogy mondjuk, a követelését továbbadja külsős cégeknek, akár őrző-védő, behajtó, bármilyen cégnek, ez nem történt meg, tehát ez sem állja meg feltétlenül a helyét, hogy a kilakoltatás most per pillanat szünetel Magyarországon.

Hogy ez a javaslat mennyiben hat a gyermekvállalásra és mennyire ösztönzi, nyilvánvalóan van pozitív hatása, ami mindenképpen támogatandó. De itt elsősorban talán az adókedvezménynek és az egykulcsos adónak lehet némi szerepe. Abban azonban mi vitatkozunk, ahogy az adótörvény vitájánál el is mondtuk, hogy valóban jelentős előrelépés az, hogy az adókedvezmény a gyermekekre nézve milyen pluszforrásokat jelent a családoknak. Viszont egy láncszem szerintünk hiányzik, egészen konkrétan az arányosság, hiszen három gyermeknél nagyon-nagyon komoly lehetőségek vannak egy-egy családnál pozitív értelemben, az egy gyerek is támogatva van, viszont az egyről a kettőre történő gyermekvállalást igazából nem segíti semmi, és ez a törvény sem.

A munka-segély viszonyáról már részben beszéltünk, és ezt mindenképpen azért tartom fontosnak ismételten kihangsúlyozni, hogy az, ami az elmúlt évtizedekben kialakult szociális háló, én minden olyan javaslatot támogatok, ami ezt a hálót nagyban felborítja vagy egy kicsit szétszabdalja, mert jelenleg tarthatatlan az, ami mára kialakult, egyre kevesebb adófizető és egyre több eltartott van mindemellett.

Mi azt mondjuk, hogy aki alkalmas bármiféle munkavégzésre és aktív gazdasági cselekvésre, az igenis tegye meg azt, amit jogosan vár el tőle a társadalom, és az állam csak ott segítsen - de ott igazán segítsen -, ahol valóban elesettekről van szó.

A technikai megoldásoknál most már elhangzott szerintem szinte minden frakció részéről az egyszerűsítés irányába, ez teljesen rendben van, ezzel nincsen semmi probléma, abszolút támogatandó.

Talán még az erőszakos bűncselekményekkel szembeni védelem a közfeladatot ellátó személyeket érintően: itt azért a kört egy picit lehetne még tágítani, hiszen ez is egy olyan óriási terület, amelynél a felsorolás lehetne egy picit hosszabb. Tehát ugyanúgy, amikor a Btk. szigorításánál kimaradtak például az orvosok, a mentősök, az egészségügyi dolgozók a közfeladatot ellátó személyek sorából, itt is lenne még mit felsorolni, és a módosító javaslatainkban szerepelni is fog ezen kör tágítása.

Úgyhogy én már tényleg nem szeretném megismételni azokat, amelyeket képviselőtársaim elmondtak, úgyhogy nagyjából ennyi lett volna. Még egyszer hangsúlyozom, hogy a Jobbik számára ez az irány, ez a fordulat, ha nem is kellően és kellő mértékben elegendő, de mindenképpen támogatandó, és afelé hat, hogy valóban lesz változás a szociális rendszerben is. De mi arra biztatnánk elsősorban az előterjesztőt és a kormánypárti képviselőket, hogy egy picit többet, egy picit bátrabban és egy picit még inkább tabudöntögető módon nyúljunk ezekhez a kérdésekhez, nem válik ez hátrányára sem az országnak, sem a társadalomnak, sem pedig az érintetteknek.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu