NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm szépen. Először is engedjék meg, hogy a hölgynek, az előterjesztőnek válaszoljak, bár nem válaszolt nekem.

Én tudom, hogy ebben a pontban nem történt változtatás, bár ennek az áttekintésére is kell idő, ezért vonultunk ki, mert önök nem voltak hajlandók időt adni nekünk erre. Volt ilyen javaslat, hogy halasszuk el esetleg egy héttel ennek a részletes vitáját vagy pedig az erről való szavazásokat, amiről ott helyben állást kellett foglalni. 40 javaslatról még akkor sem tudunk szavazni, hogyha ott helyben kiderül némi olvasás után, hogy valamelyik megegyezik az általunk már előre kialakított állásponttal rendelkező eredeti javaslattal. De arra nem adott választ, hogy miért tiltanák meg azt, hogy lehessen vásárolni, átruházni médiaszolgáltatási jogosultságot.

Vágó Gábor egyrészt pedig félreértette a javaslatunkat. Nem azt mondtuk, hogy a hírek 20 százaléka szólhat csak a külföldről. Mi azt mondtuk, hogyha megnézte volna, fel is olvastam a számát, hogy melyik javaslatról van szó, abban az van, hogy a külföldi médiaszolgáltatóktól vagy hírügynökségektől átvett híranyag vagy tudósítás a hírműsorszám időtartamának 20 százalékánál nem lehet hosszabb terjedelmű. Tehát természetesen saját tudósítás lehet, tudósíthatnak a nagyvilág eseményeiről, mi csak azt mondjuk, ne hagyatkozzanak arra, hogy mit mond megint valamilyen hírügynökség, hiszen látjuk azért, amióta Kubatov Gábor felvázolt egy ilyen orwelli világot, azóta félünk az afféle központosításoktól, ami, ugye, megszünteti a versenyt. Tehát megnyugtathatom, természetesen akár lehetnek 20 százaléknál nagyobb arányban is a külföldi hírek, viszont akkor mindenképpen kell valamilyen saját hozzáadott érték, nem pedig, amit egy központból vezényelnek.

Az pedig, hogy elvi szinten felvetjük annak lehetőségét, miután egyelőre jobb mérőszámmal nem rendelkezünk, igen, a Mahasz-listákhoz és a YouTube-statisztikákhoz nyúlunk, ez is már nagyon sok igazságtalanságot orvosolna. Persze, hogy nem egészen pontos, na de hát jelenleg, ha ezt teljesen szabályozatlanul hagyjuk, akkor olyan igazságtalanságok előfordulhatnak, hogy egy Mahasz-listavezető Hungarica vagy Kárpátia, ahogyan említettem is a példákat, meglehet, hogy soha nem játsszák a magyarországi kereskedelmi adók. Hát micsoda dolog? Ha azt mondjuk, hogy demokráciában élünk, akkor valahol le kellene képződnie a közérdek alapján, hogy a rádióban valamekkora teret ezeknek biztosítsanak. Az más kérdés, hogy természetesen játszhatnak mást is ezen kívül (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.), olyat, amire esetleg eddig nem volt igény, mert új.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu