NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tekintettel arra is, hogy valóban ilyen átfogó javaslatról van szó, a 350-nél is több módosításnak csak egy töredékéről szeretnék beszélni. Korábban sokszor sérelmeztük és volt, hogy meg is kellett szakítani a plenáris ülést, mert nem volt jelen akár a kormány, akár az előterjesztő képviselője. Bizottságok szintjén már általános, hogy az előterjesztő meg sem jelenik. Ezért én örülök, hogy aláíratták önnel is, tisztelt képviselő asszony, ezt a javaslatot, de örülnék, hogy ha már itt van, akkor tényleg válaszolna a kérdésünkre. Eddig ez nem történt meg. Most igyekszem ennek ellenére továbbmenni és próbálva egy párbeszédet kezdeményezni a mégoly száraz szakmai észrevételeink ügyében is.

Az egyik konkrét kérdésem például arra vonatkozott, hogy miért szeretnék tiltani önök azt, hogy a műsorszolgáltatási jogosultság ne legyen átruházható. Miért tiltanák az átruházhatóságot, hiszen ha ugyanazt folytatná, ugyanazt a tevékenységet valaki más, az miért probléma? Tehát miért a személyre szól ez a műsorszolgáltatási jogosultság? Miért az a fontos, hogy ki csinálja, és miért nem az, hogy mit? Ez körülbelül olyan, mint amikor itt a tisztelt Házban a módosító javaslatok szavazásánál mindig azt halljuk, hogy ki terjesztett elő valamit, nem pedig azt, hogy mi a tárgya a javaslatnak, mintha az lenne a döntő, hogy ki javasol valamit. Számunkra, a Jobbik számára nem ez, hanem az, hogy mi van a tárgyban. Ezért elfogadhatatlan az is akár számunkra, hogy míg valaki ugyanolyan feltételek között működtethetett, mondjuk, egy kereskedelmi rádiót, ha esetleg másba kívánja fektetni a pénzét, más tevékenységet kíván folytatni és néhány év után eladná ezt a jogosultságot, hogy ugyanazokkal a feltételek mellett folytassa valaki, az már nem elfogadható önök számára. Erre nem kaptam választ, ennek ellenére továbblépnék.

A 119. ajánlási pontnál tartottam vagy ez a következő, amivel kapcsolatban itt ismét egy pontosítást fogalmaztunk meg. Itt egyszerűen nem értem, hogy csak azért, mert mi javasoltuk, nem elfogadható? A jogalkalmazó számára kívánjuk pontosítani ezt a törvényt, mivel az előterjesztett szövegből félreérthetően azt a következtetést vonhatja le, hogy az előfizetők körébe nem számítanak bele a nem természetes személyek előfizetései, tehát ha cégnéven van valami, illetve ha esetleg egy előfizető több előfizetéssel is rendelkezne. Ez egy újabb kiskapu arra, hogy mondjuk, a jelentős befolyásolási erővel bíró médiumok körébe ne kerüljön be valaki, hiszen itt jelenleg úgy fogalmazott, hogy az előfizetőinek száma meghaladja a százezer főt. Mi ehelyett azt mondanánk, hogy az előfizetéseinek száma meghaladja a százezret. Nem ugyanaz a megfogalmazás. Nem tudom, hogy ilyen apró javaslatokkal mi volt a baj, esetleg mondja már el, mert önök ezt eddig nem támogatták.

A másik, ami nekünk nagyon fáj, hogy az egyetlen ellenzéki részvétellel - bár kisebbségben, de mégiscsak legalább beletekintési joggal - bíró testület itt a média területén a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma. Itt ennek folyamatosan szűkítik a hatásköreit. Mi ennek ellenére fontosnak tartanánk épp ezért, hogy a kuratórium figyelemmel kísérje a közszolgálati médiaszolgáltatók műsorgyártását és a tapasztalt visszásságokkal kapcsolatban értesítse a műsorfelügyeletben illetékes Közszolgálati Testületet, illetve a tapasztalatokat megossza azzal a vezérigazgatóval, aki a munkáltatói jogokat is gyakorolja az adott szerkesztőség felett. Erre vonatkozik a 134. ajánlási pontunk. Sajnos erre sem kaptunk választ.

Előtte még ki is hagytam, a 122-es nem a mi javaslatunk volt, viszont itt is egy kérdésem van, hogy itt pontosan mire céloz, mert nem volt számomra világos. Itt úgy tűnik, hogy a jogalkotó célja esetleg pusztán az, hogy a helyi, jellemzően önkormányzati tulajdonban lévő, tehát közösségi médiaszolgáltatást is a legolcsóbb csomagban legyen köteles továbbítani a műsorterjesztő. Ez támogatható, ha erről van szó, de erre is szeretnék választ kapni, hogy valóban erről van-e szó a 122. pontbeli ajánlásnál.

A 149-esnél elérkeztünk az egyik legfőbb problémánkhoz, hogy a Médiatanácsnak és különösen annak elnökének elképesztő túlhatalmat biztosítanak. Például ő tesz valamennyi közszolgálati médiaszolgáltató esetében a két vezérigazgató-jelöltre javaslatot. Mi ehelyett azt mondanánk, hogy egyrészt pályázati felhívás elbírálását követően lehessen csak javaslatot tenni, tehát nem úgy, hogy kinyitjuk a Kubatov-listát, és megnézzük, hogy ki van velünk és mit akartunk mi, és onnan választunk valamit (Pálffy István: Ezt már megszavaztuk.), hanem közzéteszünk egy pályázatot. Ezért javasoljuk módosítani ezt úgy, hogy a Közszolgálati Testület által közzétett pályázati felhívás elbírálását követően, tehát maga a Közszolgálati Testület tenne javaslatot, hiszen a kormányzati kontrollnak egy burkolt formája gyakorlatilag az, hogy a miniszterelnök által kinevezett elnök tesz javaslatot a vezérigazgató személyére, még ha látszólag többet is. Ez ellentétes a közszolgálatiság politikailag független, objektív alapelveivel.

Ha mi itt kérdést teszünk föl esetleg egy miniszternek, akkor rögtön azt mondja, hogy hát az nem tartozik a kormány alá, még a közszolgálati médiumok sem, ehhez képest a miniszterelnök nevezi ki azt, aki aztán utána a vezérigazgatók személyére is javaslatot tehet. Véleményünk szerint erre a feladatra tökéletesen alkalmas lenne az egyébiránt a vezérigazgató későbbi munkáját is felügyelő Közszolgálati Testület, ráadásul a módosítás hatására valamennyi fontosabb testület beleszólási joggal bír majd a vezérigazgató személyére, tehát a Közszolgálati Testületen keresztül.

Rátérnék még a 153. ajánlási pontra. Itt azt tartanánk nagyon fontosnak, hogy garanciát kapjunk arra - ezt is persze leszavazták, de hát azért hadd mondjam el -, hogy a felügyelőbizottság elnökére és legalább egy tagjára az ellenzéki képviselőcsoportok tehetnének javaslatot. Ez egy klasszikus, a demokráciában bevett forma, hogy az ellenzék kapja ezeket a felügyelőbizottsági lehetőségeket. Az elmúlt években a valódi ellenzéki kontroll hiánya ügyében abban az időszakban a sok botrányos gazdálkodás után azért, azt gondolom, hogy ez nagyon indokolt, és jó lenne, ha ezt törvényesen garantált módon az ellenzék tölthetné be. Ez jelenleg a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumában még nem téma vagy nem tudom, hogy hol tart pontosan az ügy, nem hallottunk még róla, hogy a felügyelőbizottságot is csak fideszesekkel kívánják-e föltölteni, ahogy a Médiatanácsot is. Mi szeretnénk egy törvényi garanciát kapni erre, hogy nem ez történik meg. Örülnénk, ha akár az előterjesztő itt helyben nyilatkozna is erről.

Beszélni kell arról is, hogy gyakorlatilag méltánytalan és megalázó is, hogy a közszolgálati médiaszolgáltatók finanszírozásáért felelős Közszolgálati Költségvetési Tanácsból, amit most fölállítanak, hogy kiszorítsák még jobban az egyedüli ellenzéki részvétellel bíró kuratóriumot, hogy innen is kiszorítják gyakorlatilag a Közszolgálati Közalapítványt. Erre vonatkozik, hogy két taggal megnövelnék kilenctagúra ezt a tanácsot, hogy itt helyet kapjon a Közszolgálati Közalapítvány is, amely ráadásul jóval naprakészebb és szélesebb körű információkkal rendelkezik a gazdasági helyzetével kapcsolatban, hiszen ő felel ezekért.

A 165. ajánlási pontról is hadd ejtsek néhány szót. Ugyan elmondtuk már a korábbi javaslatokban, de hát megint csak kardinális kérdés, hogy a Nemzeti és Hírközlési Hatóság elnökét a miniszterelnök nevezi ki 9 évre.

(23.20)

Igen, ezt el fogjuk mondani minden alkalommal: elképesztő túlhatalmat biztosít. Ugyan itt már az új alkotmány kapcsán, amit soha nem lehet majd módosítani, látjuk, hogy ennél örökérvényűbb dolgokat is előírnak; ennyi erővel tényleg előírhatnák azt is, hogy 90 évre nevezi ki a miniszterelnök. Mi ezzel szemben azt gondoljuk, hogy 5 év bőven elegendő lenne, és a köztársasági elnök és a miniszterelnök egyetértése esetén, a közös javaslatukra választhatnánk meg. Ez lenne igazán a politikai pártok felett álló jelölési és választási gyakorlat. Eleve mi az Országgyűlés általi választhatóságot tartjuk fontosnak.

Beszéljünk még a 175. ajánlási pontról is. Hadd mondjam el, hogy mi hogyan képzeljük el a Médiatanács működését. Azt gondoljuk, hogy a tagjait gyakorlatilag az országgyűlési pártok frakciói delegálnák. Azt folytatnánk, ami korábban az ORTT-ben, a jogelődjében is megvolt, hiszen a média felügyeletében minden parlamenti frakció képviselettel rendelkezett. Ez olyan alapelv volt, mint mondjuk, a választások tisztaságának a felügyelete, ott sem feltételezhettük eddig - bár ki tudja, ezek után lehet, hogy onnan kizárnak minket -, hogy minden szavazókörben, minden választási bizottságban minden pártnak van képviselete. Most a médiánál már megcsinálták ezt, hogy ott nem. Ez elfogadhatatlan. Mi azt mondjuk, hogy a Médiatanácsnak úgy kellene működnie - tehát a médiapolitikai kabinetünk szakmai javaslata az -, hogy minden frakció egy fővel képviselje magát, olyan arányban, ahogy itt a parlamentben is képviseli magát.

Tehát nem panaszkodhatnak, hiszen 53 százalékos választási eredményükkel, a torz választási rendszernek köszönhetően önök 69 százalékos parlamenti jelenléttel vannak itt. Ezt megadnánk, akár még ezt a torzított többséget is önöknek, de hosszú távon - gondoljanak a hosszú távú működésre, ne csak arra, hogy most a saját embereikkel töltötték föl - mi lesz később, hogyan lesz működőképes, elvileg erről beszélünk. A mi rendszerünk szerint mindenki ott olyan arányban rendelkezne a szavazati jogával, itt is ugye, például a Médiatanácsot jelölő parlamenti jelölőbizottságban is ez van, hogy a parlamenti frakciókban képviselt erő arányában, olyan szavazati aránnyal rendelkezünk. Tehát most már nemcsak kézfelemeléssel, hát lehet összesíteni azt a szavazati arányt annak függvényében, és ez az igazságos, hogy milyen képviselettel rendelkezik valaki. Ez a konkrét javaslatunk, és ez lenne megítélésünk szerint hosszú távon is működtethető. Számos koherenciateremtő javaslattal, módosító javaslattal megteremtettük ennek az alapját, hogy akár már önök is letérhessenek erről a diktatórikus, rákosista útról.

A 197. javaslatban is egy módosítást javasolunk. Mi azt mondjuk, hogy a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap rendelkezik a közszolgálati médiaszolgáltatók egykori vagyonának jelentős része felett - most, így az átcsoportosításnak köszönhetően -, és az alap vezérigazgatója az elnöke a Közszolgálati Költségvetési Tanácsnak, amely azok támogatásáról dönt. Így ezért indokoltnak látjuk, hogy a közalapítványnak egyetértési joga legyen az alap vezérigazgatójának kinevezése kapcsán. Tehát a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának jogkörét, ahol ellenzéki jelenlét legalábbis van a jelenlegi állás szerint, bár arra is van módosító javaslatunk, hogy hogyan lehetne ott valami kiegyensúlyozottságot szintén megteremteni, ahol nem ad egyeduralmat a Fidesznek, de erre most az idő rövidsége és a közeledő éjfél miatt nem kívánok kitérni. Akit érdekel a szakmai javaslatunk, és nem csak olvasatlanul kívánja leszavazni, tehát a most jelen lévő öt fideszes képviselőnek azért mondom, hogy természetesen az interneten megtalálható.

A 199. javaslatban azt mondjuk ki, hogy az előbb említett alap felügyelőbizottságának - mert itt is van felügyelőbizottság - elnökét és négy tagját nem a Médiatanács elnöke bízza meg. Hát azért egy lépéssel menjünk hátrébb, azt mondjuk, hogy a Médiatanács elnökének javaslatára a Médiatanács kétharmados többséggel választja meg, és reményeink szerint a Médiatanácsban majd nemcsak fideszesek lesznek, mint ahogy önök azt megtették, még a KDNP-t is kiszorítva ebből - tegyük hozzá -, annak ellenére, hogy kétharmaddal kell választani, a KDNP-vel lenyelették ezt, hogy csak fideszes tagokat, és az ő jelöltjüket is kisöpörték, egy helyet sem adtak még a KDNP-nek sem.

A 213. ajánlási pontban azt mondjuk, hogy a Médiatanács hogyan rendelkezzen szavazati aránnyal, az idő rövidsége miatt ezt a működési mechanizmust sem részletezném. Az viszont elképesztő - ezt nem hagyhatom szó nélkül -, hogy a média- és hírközlési biztost a 215. ajánlásban pontosítanánk, mert elképesztő, hogy a törvényjavaslat miért sarkallja arra a biztost, hogy indokolás nélkül utasítson vissza bejelentéseket. A mi javaslatunk ezzel szemben kifejezetten előírná azt, amit önök úgy mondanak, hogy hivatalból eljárást indíthat bejelentés alapján, mérlegelése szerint. Amennyiben a hatóság a bejelentés alapján nem indít eljárást, akkor arról hivatalos levélben, indokolási kötelezettség nélkül tájékoztatja a bejelentőt. Tehát ez a Horn Gyula-i "na és?" - hát elképesztő, hogy ezt még le is írják! Tehát nem az, hogy nem írják elő kötelezően az indokolási kötelezettséget, még azt írják, hogy megtagadhatja, és nem indít eljárást a média- és hírközlési biztos. Ezek után minek van ilyen biztos? Ezt nem tudjuk.

Végül a 259. javaslat is nagyon fontos az ajánlási pontok száma szerint. Itt azt mondjuk, hogy a Médiatanács eljár nemcsak a jelentős befolyásolási erővel bíró médiaszolgáltatók, hanem a nem jbe-médiaszolgáltatók esetében is. Ugye, itt a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményére ez a mi javaslatunk. Tehát eddig nem volt szankciója annak, hogyha nincs betartva a kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettsége, nem volt, aki ezt szankcionálja. Mi ideutalnánk nemcsak az RTL Klubot meg a TV2-t, hanem az összes többi tévét, rádiót. Ezt önök leszavazták, később viszont - talán tiltakozásunk hatására - benyújtottak egy kevésbé jó javaslatot, ahol az RTL Klubon, TV2-n kívül az összes többit a hivatalhoz utalják, nem a Médiatanácshoz. Ez is valami, legalább lesz szankció, még ha jobbnak is tartanánk, hogyha ez a Médiatanácshoz kerülne.

Végül a 357. javaslatunk, amit már korábban is javasoltunk, hogy a Közszolgálati Testületben tizenötödikként beemelnénk, hogy az újságírók és a médiaszolgáltatók és műsorterjesztők érdekvédelmi szervezetei is szólhassanak bele ennek a bizonyos kódexnek a megalkotásába, ami tudjuk, hogy fontos feladata a Közszolgálati Testületnek. Elképesztő, hogy pont a szakmai szervezetek képviselői nem lehetnek ott jelen.

Azt is megkérdezném a 263. ajánlási pontnál, ami viszont nem a saját javaslatunk, de ott is kifejezetten tiltják és kiszednék azt, hogy nyilvánosságra hozzák - ha jól emlékszem - a műsorszolgáltatási díjakat. Az elektronikus futárposta rendszerében nehéz több száz ajánlási pont között ugrálni egy több száz oldalas pdf-ben, mindenesetre, ha jól emlékszem, a műsorszolgáltatási díjakról volt szó. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Még egy percet legyen szíves, elnök úr, és akkor igyekszem még 15 perccel nem élni.

Forrás: parlament.hu