NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Bár sajnálom, hogy én következem, hiszen abban bíztam, hogy az előterjesztő megszólal, annyian fogalmaztunk meg kérdéseket. Kénytelen leszek én válaszolni Vágó Gábornak arra, hogy mi történik akkor, ha egy hírportálra kikerül egy blog linkje, hiszen a hírportál beletartozik, a blog nem tartozik bele ebbe a törvénybe, de tegyük hozzá, hogy értelmezés szerint: a blogok a definíciót kimerítik, azt mondják, nem fognak ezzel élni, hogy annak minősítsék. Hát, hogy mi fog történni, pontosan az, ami a szocialisták számára ismert már az előző rendszerből, helyesen bólogatnak, hiszen kitűnően alkalmazták, ugye, hogy olyan szabályokat hoznak, hogy mindenki fogható legyen.
Természetesen nem feltétlenül fogja a fideszesekből álló Médiatanács a saját barátaikat és a baráti médiumaikat megbírságolni, de ha kell, igen, kiszabható akár tízmillió, több tíz millió forintos bírság is, akár egy link miatt is természetesen, hiszen az emberi jogokat sért, és az alkotmányos rendet veszélyezteti, ahogyan hallottuk, igen, akár mondjuk azt, hogy a mentelmi jog kérdését mint egy demokratikus alapintézményt megkérdőjelezünk, és azt szeretnénk esetleg felszámolni, és erről publicisztikák jelennek meg, tehát mindent értelmezhetünk úgy.
Ugye, erről szól az egész javaslat, hogy olyan szankciókat fektetünk le, hogy ha akarunk, bárkit lehet elképesztő összegekre is megbírságolni. Erről szól az egész politikájuk, az Alkotmánybíróság jogainak megkurtítása sem csak arról szól, ennek üzenetértéke van, hogy itt még az Alkotmánybíróság sem érezheti biztonságban magát, ha itt nagyon önállóskodik, akkor megvonjuk a jogkörét. Ezzel az egész magyar társadalomnak üzennek, hogy mindenki féljen. Pontosan ez vezet ahhoz az öncenzúrához, hogy nem is kell, hogy feltétlenül közbeavatkozzanak, hiszen tudjuk jól, mennyire félnek. Tegyük hozzá, nem lehet gyávának nevezni őket. Joggal félnek attól, hogy le fog rájuk csapni a fideszes médiakommandó, Magyarország Médiatanácsa.
Ceterum censeo, a véleményem változatlan: Alföldi Róbertet le kell váltani. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés