PÖRZSE SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Én Mandur képviselő úr felszólalásait mindig nagy érdeklődéssel figyelem, és azt kell mondanom, hogy szinte minden szavával egyetértek, amit itt elmondott. Egyetlenegy dologban szállnék csak vitába, mert szerintem nem érzi azt a helyzetet, vagy nem akarja érezni azt a helyzetet, ami itt a zenei téren benyújtott módosítónkra vonatkozik. Igaza lenne, képviselő úr, akkor, ha ez egy normális ország lenne egy normális piaccal. De olyan szinten áthatja a kultúrát a liberális kultúrairányítás, hogy tudna-e nekem még egy olyan országot mondani, ahol a legtöbb lemezt eladó együttes zenéjét nem játsszák. Valamilyen módon erre irányul a mi módosító javaslatunk, ezt szeretnénk beemelni. Ez egész egyszerűen azért van, mert ez egy nemzeti zenekar. Amit persze önök vagy az önökhöz közel álló értelmiség nagy előszeretettel lefasisztáz meg lenáciz, de ebből semmi nem igaz.
Egész egyszerűen ezeket a zenekarokat nem játsszák. Ezért tartottuk szükségesnek legalább valamiféle mércét beállítani, ha már máshová nem, legalább a közszolgálati rádió műsorszolgáltatásába. Tehát erre irányult ez a módosító javaslatunk, mindössze ennyit szerettem volna ehhez hozzáfűzni. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés