Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormányzat kétharmados felhatalmazását övező legnagyobb társadalmi elvárás egyértelműen az elszámoltatás volt, csakhogy ez jelen pillanatban még akadozik. Alig született pár feljelentés, a cellák sem teltek meg, tehát elmondhatjuk azt, hogy bizony a 8. hónapjában tart a forradalmi kormányzás, mégsem mutathatók fel azok az eredmények, melyeket az önök szavazói is elvártak önöktől.
Ennek ellenére üdvözöljük, hogy a Jobbik figyelemfelkeltése hatására az óbudai Álomsziget ügyében végre megszületett a büntetőfeljelentés, tehát olyan szakaszba jutott a vizsgálat, ahol már eredményekről lehet beszélni. Kimondhatjuk azt, a Jobbik sehol nem akar kaszinóvárosokat, sehol nem akar zöldmezős rondítást, mint ahogy azt sem fogadhatjuk el, hogy egy 10 milliárd forintosra becsült telek az eredeti ár helyett csupán 3,5 milliárdért jut az új tulajdonosához.
Teljesen egyértelmű az is, vérlázító, hogy az angyalföldi munkásemberek nem fognak idejárni kaszinózni, nem a magyar embereknek találták ki ezt a beruházást sem. El lehet mondani, hogy mivel a befektetők nem a saját fővárosukban és nem is Nyugat-Európában akarnak birtokot, földterületet szerezni, látható, hogy azért jönnek Magyarországra, mert itt óriási korrupcióval szinte bármilyen földterületre rátehetik a kezüket. Mivel bűncselekmény gyanúja áll fenn, ez esetben nem lenne indokolatlan egyébként újra állami kezelésbe vonni ezt a területet, legalább addig, amíg ez a kérdés tisztázódik, hiszen nem akarjuk, hogy a nemzetközi alvilág fellegvára Magyarországon legyen.
Az elszámoltatás más frontokon is akadozik sajnálatos módon. Hasonló biztonsági kockázatokat rejtett volna Sukoró, a Club Aliga átjátszása, de jelent a MÁV-Cargo többmilliárdos sikerdíjainak jelen állapotban hagyása, vagy az ellenőrizetlen többmilliárdos vakcinabiznisz, amely egyik érintettjének 2 milliárd forintos állami támogatást sikerült kiutalni, majd kiderült, hogy ebből értékpapírokat szerzett be, és olyan dolgozók bérét fedezte, akik közvetlenül nem is vettek részt a védőoltás kifejlesztésében. Most pedig nagy kegyesen visszautalnák a magyar állam számára a pénzt - de ugye, nem gondoljuk komolyan, hogy a bűnösök ilyen egyszerű lépésekkel felmenthetik magukat?!
Kimondhatjuk, hogy az elszámoltatás nem működik. Nemhiába javasoltuk, hogy adják át ezt a területet a Jobbik számára, azon párt és szervezet számára, amely pártatlanul, az utóbbi 20 év érintettségeitől mentesen, 20 évre visszamenőleg 20 évet tudna adni a 20 évért. Teljesen egyértelmű az is, hogy az első elszámoltatási kormánybiztosuk sajnálatos módon megbukott, érdemi eredményeket nem tudott felmutatni. Nincsenek vagy alig zajlanak eljárások, holott a mostani kormánynak már tömegével le kellett volna terhelni az ügyészségeket, bíróságokat, volt rá, még egyszer mondom, több mint fél évük.
Hogyha a MÁV-Cargo milliárdos sikerdíja, a korrupciógyanús pénzek nem folynak vissza az államkasszába, mintegy felhatalmazást adunk ezzel a jövendő beruházóinak - és ide egy óriási idézőjelet tessék érteni. Bencsik János fideszes államtitkár szerencsére kijelentette azt korábban: a külföldi energiaszolgáltatókra igaz, hogy ha nem tetszenek a jelenlegi feltételek, ki lehet vonulni az országból.
(8.30)
A Jobbik szeretné, hogyha ezt az álláspontot kiterjesztenék mindazon befektetőkre és befektetési formákra, akik csak spekulatív céllal érkeznek Magyarországra, ilyen értelemben az ingatlanbefektetők, az ingatlanbiznisz teljes egészére kiterjesztendő lenne ez a kijelentés: igenis meg kell szűrni, hogy milyen jellegű működési területre milyen jellegű tőkét engedünk be.
Az elszámoltatás az önök részéről már csak azért sem vehető teljesen komolyan, mert amíg az egyik kezükkel látszólag adnak, büntetőfeljelentéseket kezdeményeznek vagy ígérnek - leginkább ígérnek, hiszen csak két-három ilyen esetről tudunk -, addig a másik kézzel társulási szerződést írnak alá azzal az Izrael Állammal, amellyel aláírt szerződés legitimálja példának okáért a megszállt palesztin területekről behozott árucikkeknek az európai uniós piacokon való értékesítését, és amely szerződés lehetővé teszi, hogy adott esetben több száz ellenőrizetlen Sukoró, Álomsziget és hasonló beruházás jöjjön létre, teljesen indokolatlanul. Hiszen a kölcsönösség alapját is nélkülözi ez az egyezmény: ha egy magyar cég Izraelben próbálna meg kaszinóvárost építeni, vélhetően már a földterület megszerzési szándéka során elbukna, és jöhetne vissza Magyarországra. Tehát amíg kölcsönösség nem áll fenn ezen a területen, addig elfogadhatatlan a kialakult helyzet, és minden fronton folyamatosan tiltakozni fogunk ellene.
Addig is felmerül ezen a ponton, hogy mit tehetne a kormányzat. Előttünk áll a földtörvény módosítása, mi, jobbikosok nem simogatjuk a problémát, így a földjeinket átmenetileg védő moratórium újabb és újabb meghosszabbítgatását csak tüneti kezelésnek tartjuk, semmiképpen nem megoldásnak. De igenis, ha a kezünkben van a földtörvény módosításának a lehetősége, tegyük ezt úgy, hogy lényegében lehetetlenné tesszük a külföldiek számára azt, hogy Magyarországon földterületet szerezzenek. Ha már önök az államot az első helyre tették mindenféle földpiaci tranzakció felvásárlási lehetősége során, akkor igenis vásárolja ki a magyar állam a külföldi beruházók kezéből (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) a magyar földet, védjük meg bármi áron Magyarországot. Az összes külföldi spekulánssal tudatni kell, hogy ez itt Magyarország. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés