BÖDECS BARNA (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! A kormánytagok számos nyilatkozatban tettek hitet amellett, hogy az elmúlt 8 évben a közvagyon és a közpénzek megcsapolására létrehozott, úgynevezett PPP-konstrukciókat megszüntetik, és mindent megtesznek a közvagyon gyarapítására.

A Volánbusz off-shore cégekkel tűzdelt járatkiszervezési tenderei, amelyek ráadásul kínai autóbuszok beszerzésére irányultak, a kormányváltást követően visszavonásra is kerültek. Hidegzuhanyként érte viszont a nyilatkozatokat komolyan vevő választópolgárokat, hogy a BKV az önkormányzati választásokat követően olyan minibusz-beszerzési tendert bírált el és hirdette ki győztesnek az OrangeWays Zrt.-t, amely tartalmát tekintve nem más, mint PPP. Noha Tarlós István főpolgármester úr több ízben is arra hivatkozott, hogy a BKV eladósodottsága miatt más módon nem lehet megoldani 1000 darab selejtezett autóbusz cseréjét, tény, hogy a kiszervezésen kívül semmilyen más megoldást érdemben nem vizsgáltak meg.

Tény az is, hogy a nyertes OrangeWays 379 forint/kilométeres árajánlatát a jelenleg üzemelő 16 éves Ikarus-buszok 540 forint/kilométeres költségéhez viszonyították, eltérő megoldások vizsgálata helyett.

Kérdezem államtitkár urat: a főváros és a BKV miért PPP-konstrukciót alkalmaz pénzügyi lízing vagy flottabérlés helyett? Miért egy magáncég eszközállományát gyarapítják az önkormányzati tulajdonú közszolgáltató járműállományának megújítása és foglalkoztatási szintjének megőrzése helyett?

Milyen különbséget lát miniszter úr az eladósodott BKV és az OrangeWays között, amely utóbbi 2009. december 31-én nyilvántartott saját tőkéje 51,6 millió forint volt, és tulajdonosi köre egy magánszemélyre és egy 10 millió forint jegyzett tőkéjű, frissen bejegyzett kft.-re korlátozódott, amely utóbbi mögött szintén két magánszemély áll? Ön szerint a tendernyertes OrangeWays saját tőkéje elegendő-e a vállalt 40 darab új építésű magyar autóbusz beszerzésének finanszírozására?

Válaszát köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu