CZUNYINÉ DR. BERTALAN JUDIT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Megmondom őszintén, hogy megdöbbenten álltam itt a kisebbségi vélemények hallgatásakor. Bennem is feltűnt a ma délelőtti bizottsági vita néhány sora, de mivel a tárgyra szeretnék térni, majd megpróbálom érzékeltetni, hogy miért furcsa az a hozzáállás és az a vélemény, amelyet itt több kisebbségi vélemény során ellenzéki képviselőtársaink megfogalmaztak.

Először is egy olyan politikai nyilatkozat fekszik az Országgyűlés előtt, amelynek címe: "A kötelező magán-nyugdíjpénztári tagok védelméről". Tehát messze nem arról beszéltünk, amiről itt a kisebbségi vélemények ismertetésekor sokan ejtettek szót. Beszéljünk arról, ami ebben a nyilatkozatban van, és nézzük azt az utat, ami ide vezetett! Abban talán igazuk van, hogy a magán-nyugdíjpénztári rendszerrel valamit tenni kellett, a magán-nyugdíjpénztári tagdíjak, befizetések biztonsága érdekében a kormánynak cselekednie kellett, hogy a kaotikus és hisztérikus kommunikáció közepette politikai nyilatkozatban kell megerősíteni azokat a vállalásokat, amelyeket mind a magán-nyugdíjpénztári tagokra vonatkozó átlépési lehetőséggel, mind pedig az elszámolási lehetőségekkel az imént elfogadott törvény egyébként biztosít a számukra.

Valljuk be, hogy az a magán-nyugdíjpénztári rendszer, az a bizonyos második pillér, amit 1998. január 1-jével hatályba léptettek, s amely egyébként a magyar nyugdíjrendszer második pillére, az elmúlt tizenkét év alatt nem teljesítette a hozzá fűzött reményeket, nem váltotta be azokat az elvárásokat, amelyeket az 1997-es parlamenti vita során sokan elmondtak, hogy az öngondoskodást segíti, a nyugdíjas évek megtakarításaira ösztönöz, a biztonságos, kiegyensúlyozott nyugdíjas éveket segíti majd az állami nyugdíj mellett.

(21.20)

Ehelyett mi történt az elmúlt 12 évben? Az a magánnyugdíjpénztárakba befizetett tagdíj, amelyet egyébként nem önként és dalolva, hanem kényszerből és társadalmi egyeztetés nélkül rákényszerítettek a '98 után első munkába állókra mindenféleképpen... - valóban volt egy szűk réteg, amely választhatott, na de azok, akik választhattak, azok éppen az önök által 2009-ben megnyitott lehetőség kapcsán vissza is léptek, hiszen a megtakarításaik nem érték el azt a hozamot, amelyet ők szerettek volna.

Az is elhangzott a '97-es parlamenti vitában, hogy ahhoz, hogy ezek a magán-nyugdíjpénztári befizetések kiegyensúlyozott és biztos járadékot biztosítsanak a nyugdíjasoknak, ahhoz 2,7, de inkább 3 százalék feletti reálhozamot kellene produkálni a magánnyugdíjpénztáraknak a befizetésekből, ehelyett nem érték el az 1 százalékot; nem elérve ezt az 1 százalékos reálhozamot, 4,5-5 százalékos kezelési költséggel dolgoznak, és csak az elmúlt években több mint 183 milliárd veszteséget produkáltak a befizetett tagdíjak kárára, terhére. Azt gondolom, ezeket a veszélyeket hordozta az a magán-nyugdíjpénztári rendszer, amelyek miatt hozzá kellett nyúlni, és amelyek miatt ezeket az intézkedéseket meg kellett tenni, és ami miatt erre a politikai nyilatkozatra is többek között szükség van. Szükség van rá, hiszen 2013-tól nincs - mert a mai napig nem készült el - a magánnyugdíj havi összegének megállapítási rendszere.

További veszély, hogy a magán-nyugdíjbiztosítók a törvény betűje alapján befektetik az emberek tagdíjait, és fennáll annak a veszélye, hogy tartós pénzügyi válság esetén a megtakarított tagdíjak értéke veszteségbe megy át. További probléma, hogy '98 óta több mint 3000 milliárd forint a magánnyugdíjpénztárak vagyona, viszont a költségvetés számára a magán-nyugdíjpénztári rendszer idén 372 milliárdnál is többe került, az évek előrehaladtával ez minden évben többet jelentene. Tehát nemhogy egyensúly és nemhogy kiegészítés, kisegítés és egyensúly lenne a magán-nyugdíjpénztári pillér meg az állami nyugdíjalap között, hanem feltűnő aránytalanság van, ami egyébként az államadósságot, illetve a költségvetési hiányt is fokozta.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a politikai nyilatkozat, ami előttünk fekszik, az elmúlt napokban felvetődött kérdésekre, problémákra választ ad. Magyarul: arra ad választ, hogy szükséges-e a magán-nyugdíjpénztári befizetések értékállóságának a megőrzése, az egyéni számlavezetés szükségessége, a reálhozamok kivételének adómentessége, a veszteségek jóváírása, a magán-nyugdíjpénztári tagok befizetéseivel való gazdálkodás körülményeinek a kivizsgálása. Azt gondolom, a politikai nyilatkozatban egyértelmű a szándék és a cél, amit egyrészt az előterjesztői expozéban hallhattunk, másrészt pedig itt a bizottsági többségi vélemények során elhangoztak. A magán-nyugdíjpénztári tagok számára ebben a gazdasági környezetben kiszámíthatóságot, biztonságot, stabilitást és szolidaritást kell nyújtani. Ezek azok az alapértékek, amelyeket egyébként ez a politikai nyilatkozat is abban az öt pontban hangsúlyoz és kiemel.

Lépni kellett, hiszen a magánnyugdíjpénztárak ilyen intézményi keretek között nem tudják garantálni járadékként az eddigi befizetéseket. Lépni kellett, mert a harmadik pillérből a magán-nyugdíjbiztosítási láb összeomlott. Nemhogy azokat a bizonyos 3,5 százalékos reálhozamokat produkálta volna, hanem ennél kevesebbet. A harmadik pillér összeomlott, és hogyha most nem lép a kormány, ha most nem születnek olyan, egyébként valóban nyugdíjmentő intézkedések, amelyekről most is beszélünk, akkor a jövőbeni kifizetések is veszélybe kerülhetnek.

A magánnyugdíjpénztárak saját tőke hiányában jelenleg úgynevezett banktechnikai járadékot tudnak szolgáltatni, ami azt jelenti, hogy a felhalmozott tőkét egy előre meghatározott időszak alatt visszafizetik, majd utána a járadék fizetése megszűnik. Ez azért sem megfelelő a nyugdíjasoknak, mert a koruk előrehaladtával egyre jobban rászorulnak a nyugdíjjövedelemre, tehát a kötelező járadékfizetésnek szükségessége volna, hogy élethosszig kitart. De mivel a járadékfizetés rendszerét 2013-tól nem dolgozták ki, így most kell lépni, mert nincs minek alapján a járadékok kifizetését szabályozni. Biztosan önök is nagyon jól tudják, hogy az eddigi magán-nyugdíjpénztári megtakarításokat - ha valaki élhetett vele - egy összegben kellett hogy felvegye, hiszen nem volt rá más módja, és azokban az esetekben sem hallottunk olyan történetekről, hogy hihetetlen mértékű megtakarításokat tudott volna felhalmozni.

Kedves Képviselőtársaim! Éppen ezért, amikor erről a politikai nyilatkozatról döntünk, akkor öt egyszerű és eldöntendő kérdésre kell válaszolni, nem többről és nem kevesebbről van szó. Fel kell tenni a kérdést, és válaszolni kell rá igaz lelkiismerettel. Egyetértünk-e azzal, hogy szükséges az egyéni számlavezetés intézménye az állami nyugdíjrendszerbe átlépő korábbi magán-nyugdíjpénztári tagoknak? Egyetértünk-e azzal, hogy az egyéni számlára történő befizetések értékállóságát az átlépő tagok számára garantálni kell? Egyetértünk-e azzal, hogy az állami rendszerbe átlépők veszteségeit jóvá kell írni? Egyetértünk-e azzal, hogy az esetleges reálhozamok kivétele adómentes legyen? Egyetértünk-e azzal, hogy ki kell vizsgálni a magán-nyugdíjpénztári tagok befizetéseivel való gazdálkodás körülményeit? Azt gondolom, hogy ezekre a kérdésekre egyetlen válasz létezik, az pedig úgy hangzik, hogy igen.

Kérem szépen képviselőtársaimat, hogy támogassák a politikai nyilatkozatot, és a véleményüket a választóik felhatalmazása alapján osszák meg.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu