DIÓSSI CSABA, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A gazdasági és informatikai bizottság megtárgyalta a törvényjavaslatot, és általános vitára alkalmasnak találta.
A javaslat célja a hőenergiával kapcsoltan villamos energiát termelő erőművek kötelező átvételi jogosultságainak a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 171. § (5) bekezdése alapján 2010. december 31-ei hatállyal történő megszűnéséből eredő, a lakosságot, valamint a külön kezelt intézményeket érintő negatív hatások kiküszöbölése, illetve mérséklése.
(2.30)
A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosítása az új gázszabályozás alkalmazásának technikai pontosításait tartalmazza. A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosítását az ajkai vörösiszap-katasztrófa bekövetkezte után tapasztalt hatásköri problémák indokolják. Célszerű a bányafelügyelet hatáskörébe telepíteni a bányászati hulladékok kezelését, beleértve a bauxit feldolgozása során keletkező vörösiszap kezelését is, valamint e hulladékok kezelésére és tárolására szolgáló létesítmények vonatkozásában az építésügyi hatósági engedélyezést. Ezzel összefüggésben módosítani szükséges az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényt is.
A bizottságban a hőenergiával kapcsoltan villamos energiát termelő erőművek kötelező átvételi jogosultságaival kapcsolatban történt a legtöbb kiegészítés. A jogszabály 2011. január 1-jétől keletkeztet jogokat. Alapvetően arra tesz javaslatot a kötelező átvételi rendszer vonatkozásában, hogy a korábbi kötelező átvételi rendszerben a fogyasztók érdekei nem tudtak megfelelőképpen érvényesülni, és nem látszott mindig, hogy a távhő területén történő támogatás elérkezik a fogyasztókhoz.
Ebbe az irányba tesz javaslatot a törvénymódosítás, amely a következő átvételi rendszert meghosszabbítja a távhőtermelők vonatkozásában, és ezt érvényesíti is a fogyasztók irányába. Tehát egy átmeneti áremelési moratóriumot jelent az erőművek számára 2012. június 30-áig. Ennek megfelelően a bizottság többsége 18 igen, 3 nem és 3 tartózkodás mellett támogatta a javaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés