DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Sajnos már korábbi kérdésére is azzal kellett kezdenem a válaszomat, hogy a természeti erők részéről nagy megpróbáltatások érték hazánkat. Mindannyian tudjuk, hogy ez a helyzet az azóta bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa, a kialakult belvízi helyzet révén csak súlyosbodott. Jól jelzik ezt a tényt a mai nap folyamán elhangzott hozzászólások is.

Le kell szögeznem, hogy a nemzeti ügyek kormánya változatlanul szolidáris minden polgárával, és komoly erőfeszítéseket tesz biztonságuk és anyagi javaik védelme érdekében. Így tettünk a jégkár által érintett települések esetében is, ezért ígéretünknek megfelelően a vis maior alapból több mint 13 millió forintot juttatunk számukra védekezésre és az önkormányzati épületek helyreállítására. Egész konkrétan: Bánréve 11,7 millió forintot, Sajópüspöki 1 millió forintot, hét másik település pedig 400 ezer forintot kapott ezekre a célokra.

Ami a keletkezett törmelék kezelését illeti: mindenekelőtt biztosítom arról, hogy úgy, ahogyan a lakosságot érintő minden ügyet, ezt is komolyan vesszük. Tájékoztatom képviselő urat arról, hogy felvettük a kapcsolatot az illetékes környezetvédelmi hatósággal, akitől azt a választ kaptuk, hogy a kialakult helyzetben a közös megoldásig is méltányosan fog eljárni. Átmeneti megoldásként, a végső ártalmatlanításhoz szükséges anyagi forrás biztosításáig azt kell megakadályozni, hogy a keletkezett azbeszttartalmú hulladék porladásából eredő szemcsék a levegőbe kerüljenek. Magam pedig ígéretet teszek arra, hogy a tárca megvizsgálja, milyen lehetőségek állnak rendelkezésünkre a hulladék kiválogatásának, elszállításának és lerakásának elősegítésére.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu