DR. HORVÁTH JÁNOS, a külügyi és határon túli magyarok bizottságának előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk lévő törvényjavaslat különös érdeklődésre tartott számot a külügyi és határon túli magyarok bizottságában, éppen azért és más szempontok miatt, amit a kormány képviselőjétől hallottunk. 30 ezer fajta, és sok milliárd forint, dollár értékű állat és növény kereskedelméről van szó.

Ilyen régen elfogadott nemzetközi egyezmény miért lehet évtizedekkel később annyira az érdeklődés tárgya? Azért, tisztelt Ház, azért érdemes odafigyelni, mert a témáról való ismerete a világnak változik, nekünk, törvényhozóknak is. Vannak olyan növény- és állatfajták, amelyek bizonyos időszakban, bizonyos helyen ártalmasak vagy annak tűnnek, és máskor nem. Ennek a számon tartását jó intézményesíteni. A törvény erre szolgál.

Hogy mennyire változnak a vélemények, engedtessék meg, hogy fél percben elmondjak egy személyes élményt. Volt nekem Amerikában egy tanyám - független kisgazda lévén -, a tanyámon fekete ribizlit is termeltem, de ott a feketeribizli-termelés törvénytelen volt, mert azt hitték a biológusok, hogy ez egy ártalmas valami, és a fekete ribizli olyan spórát termel, amelyik megöli a fehér fenyőt. És emiatt törvénytelen volt. Aztán kiderült 25 év múlva, hogy ez nem így volt, és a törvényt megváltoztatták. Na, én most elárulok egy titkot: mint ott egy farmer, az alatt az idő alatt is én termeltem fekete ribizlit, sose kaptak rajta, vagy ha rajtakaptak, nem lett belőle semmi baj, de utólag kiderült, hogy egy olyan törvényt nem tartottam be, ami egy rossz törvény volt (Nyakó István: Ilyen több is van.), mert valóban a fekete ribizli nem gyilkolta meg a fehér fenyőt.

Nos, ez a példa - elnézést kérek érte - is rámutat arra, gondolom, hogy ezt a témát, a káros növény- és állatfajták számon tartását érdemes figyelemmel kísérni.

Köszönöm. (Taps.)

Forrás: parlament.hu