DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Megdöbbenve hallgattam képviselő asszonynak a szolidaritásról és a szabad választásról szóló szavait. Ha így tetszenek gondolni, akkor miért nem biztosítanak arra lehetőséget, hogy aki most kényszerből - maguk szerint - magán-nyugdíjpénztári tag, az szabadon választhasson, hogy az öngondoskodó nyugdíjba menjen, az önkéntes magánnyugdíjba, amit annyira dicsőítenek vagy pedig az államiba. Tessék már gondolkodni! Semmiféle választási lehetőséget nem biztosítanak. Tehát amit ön sérelmez a '97-es választási lehetőségben, mert akkor azért egy korosztálynak volt választási lehetősége, tessék megnézni a statisztikát, egymillióan önként jelentkeztek ebbe, az önök által most eltéríteni, nem lenyúlni, más célra fölhasználni szándékozott, aktuális célra fölhasználni szándékozott magánnyugdíjpénztárba.
Itt most szolidaritásról önök ne beszéljenek, mert 10-12 év alatt megtakarított nyugdíjat akarnak fölélni 3-4 év alatt. Hol itt a szolidaritás a jövő nemzedékével szemben, kérem szépen? Ezt a pénzt itt kellene hagyni, vagy legalábbis az önkéntes nyugdíjakba tenni, mert ez egy valós fedezet. Ezért van rá szükségük. Pősze képviselő urat kizárták ma a Jobbikból, mert igazat talált mondani. Azt találta mondani, hogy erre a Fidesz-kormánynak jelenleg szüksége van, és emellé rakják ezeket a gyönyörű, garanciálisnak mondott elemeket, amelyek semmiféle garanciát nem tartalmaznak. Még azt a választási lehetőséget sem teremtik meg... (Nagy zaj a Jobbik és a Fidesz soraiban. - Dr. Józsa István a jobbikos képviselőkhöz fordul.) Mi van több annál? Mondjátok el hangosan, amikor kétperces hozzászólásotok van! (Az elnök csenget.)
Tehát azt kérem, biztosítsák a választás lehetőségét, ne csak a zsarolást. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés