DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Természetes rendje a törvényhozásnak, hogy ilyen szerteágazó alkalommal, amikor a költségvetést megalapozó törvények végső szavazására kerül sor, még korrekciókra is sor kerül. Azt gondolom tehát, hogy egy teljesen elfogadható módszer ilyen nagyon bonyolult és több, a társadalmi élet alapját érintő kérdésben a törvényhozás esetén korrekciót tenni, akkor, hogyha az eredeti előterjesztés vagy menet közben a módosítások, a kormánypárti többség ellenére sem volt megfelelő és megfelelően előkészített a döntéshozatal.
Most azonban ebben a 49 pontban van néhány olyan javaslat, amely túlmutat ezen a határon, és világosan rámutat arra a törvényhozási folyamatra, amelyben a költségvetés 2010 őszén-telén elkészült. Ezek azok a javaslatok, amelyek messze túllépnek azon a határon, amelyek a megszokott törvényhozási rendben még elfogadhatók, mert hiszen néhány hónappal ezelőtt szavazta meg a kormánypárti többség a különadókat, és most, ebben az utolsó vitaszakaszban alapvető és döntő változásra kerül sor ezekben is, mind az energetikában, mind a telekommunikációs szektorban. Az egyik esetében beléptetnek egy progresszív rendszert, a másik esetében pedig nagyságrenddel változtatják meg azt a határt, ahonnan ennek a különadónak a kivetésére kerül sor.
Világosan mutatja ez a lépés azt, hogy teljesen előkészítetlen és teljesen átgondolatlan volt maga az alapvető törvény is. De a másik példa is hasonlóan rámutat a törvény-előkészítés, az önök álláspontjának a gyengeségére, nevezetesen a Költségvetési Tanács felszámolásával kapcsolatos több mint 14 javaslatra. Világosan mutatják ezek a korrekciók, hogy itt egyszerűen nem másról van szó a Költségvetési Tanács esetében, mint egy kicsinyes, fölösleges és értelmetlen bosszúról. Nem igaz az az állítás tehát, hogy önök egy más típusú Költségvetési Tanácsot akartak volna korábban. Ezekből a javaslatokból világosan látszik, hogy nincs másról szó, mint a néhány héttel ezelőtt hozott ad hoc döntésről és az objektív szakmai véleményt kimondó szervezet megszüntetéséről.
Ezek között a javaslati pontok között szerepel még olyan is, amely messze túllép minden határt. Önök, nem tudom, hogy tudják-e, elolvasták-e a saját javaslatukat, arra tesznek ebben javaslatot, hogy a munka törvénykönyvét a Költségvetési Tanács esetében ne alkalmazzák, és a megszokott rend ellenére, ahol csoportos leépítésről van szó, három, összesen három napot adjanak arra, hogy ez a folyamat végbemenjen. Önkényesen, bármikor, bármilyen alkalommal tehát önök a munka törvénykönyvének ezt a passzusát meg akarják és sajnos meg is tudják változtatni.
Ezek a javaslatok teljesen elfogadhatatlanok. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés