SCHEIRING GÁBOR, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy világossá tettük már az elmúlt hetekben, illetve a mai napon is az egész nyugdíjreformmal kapcsolatos álláspontunkat. Néhány apróságra szeretnék újra kitérni, csak röviden, mert alapvetően műfaji kritikára szeretnék szorítkozni, csatlakozva számos ellenzéki társamhoz, aki így járt el.

Szóval, itt állunk egy ilyen ötpontos politikai nyilatkozattal a kezünkben, amelyről a kormány azt gondolja, hogy ez az a garancia, amivel majd megnyugtatja az állampolgárokat, hogy minden szép lesz és jó. Ez az, amit egy kétharmados kormánytöbbséggel rendelkező kormánypárt nyolcévnyi békés ellenzéki munka után teljesítményként le bírt rakni az asztalra. Azt gondolom, hogy ez meglehetősen kevés, és ezt elég jól látják az önök választói is, hogy ennél jóval többre van szükség.

Egy politikai nyilatkozat nem garancia. Egy jogállamban a garancia az törvényben rögzített, intézményes úton számon kérhető garancia, törvényben rögzített elem, amely adott esetben, teszem azt, bírósági úton érvényesíthető jogokat keletkeztet. Ezt hívják garanciának; az ígéretet, a hit elvárását nem garanciának hívják, azt egy kommunikációs trükknek hívják, annak érdekében, hogy mentsék, ami még menthető.

Mi is lenne akkor ezen belül pontosan az a garancia, amit a Lehet Más a Politika elvárna? Rögtön, ha ránézünk az 1. pontra, önök azt írják, hogy "garantálni kell az egyéni számlavezetés intézményét, az állami nyugdíjrendszerbe átlépő, korábbi kötelező magán-nyugdíjpénztári tagoknak". Nos, az LMP-nek volt egy módosító javaslata, amely arra vonatkozott, hogy a kormány finanszírozzon tanulmányokat az egyéni számlák bevezetésére, és ezeknek a koncepcióknak a társadalmi vitájára különítsen el pénzt a jövő évi költségvetésben. Jól tudjuk, hogy egy ilyen számlás rendszer bevezetése meglehetősen bonyolult folyamat, nem árt tehát erre félretenni némi pénzt. Ezt önök leszavazták. Ez egy garancia lett volna, ez a fél mondat nem az.

Aztán, ha már garanciáról beszélünk, önök beszélnek arról, hogy az állami rendszerbe átlépők veszteségeit jóváírják, ugyanakkor a levegőben marad továbbra is az, amit szerintem joggal neveztünk zsarolásnak, mégpedig az, hogy aki a második pillérben, azaz a magánnyugdíjpénztárakban marad, az továbbra is elesik a nyugdíjjárulékainak egy jelentős részétől, és semmiféle garancia nincs arra, hogy ők pénzüknél maradnának. Úgyhogy marad az ellenzéki pártok által tett garancia, amit az LMP - illetve amit az MSZP is - megfogalmazott, hogy amennyiben az LMP kormányzati pozícióba kerül, akkor mi garantáljuk azt, (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Ez vicc kategória.), hogy az így megvont pénzt visszakapják azok, akik a magánnyugdíjpénztárakban maradnak.

Milyen garancia az, ami még továbbra is hiányzik? Egyrészt itt szó esett arról, a legtöbb ellenzéki képviselő elmondta, hogy valódi garancia az értékállóságra és a fenntarthatóságra az állami tőkefedezeti rendszer megteremtése lenne. Erről sincs szó a nyilatkozatban sem. Illetve annak is hiányzik a garanciája, hogy ne költsék el folyó kiadásokra, ne számolják el a jövő évi költségvetésben egyszerűen nyugdíjkiadások fedezetéül ezt a jövő évben 530 milliárdnyi magán-nyugdíjpénztári megtakarítást. Ez lenne a garancia, erről szó sincs, úgyhogy a műfaji elemeken túl tartalmilag sem lehet túlságosan értékelni ezt a politikai nyilatkozatot.

Mi az LMP álláspontja - még egyszer - általában a nyugdíjreformmal kapcsolatban? Én már több alkalommal elmondtam, hogy a Lehet Más a Politika szerint messze nem lehet elmondani azt, hogy ez a második pilléres magán-nyugdíjpénztári rendszer egy túlságosan jól működő magán-nyugdíjpénztári rendszer lett volna. Itt beszélhetünk mindarról, amiről önök is sokat beszélnek, hozamokról és a többiről, költségszintről.

(Az elnöki széket dr. Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Egy dolgot emelnék még ki, ami szerintem egy fontos eleme a magánnyugdíjpénztárak kritikájának, ez pedig az, hogy itt nincs szó piacról. Ez egy garantált bevételeket menedzselő pénztári rendszer volt, semelyik piaci szereplő nem versenyzett a fogyasztók kegyeiért. A piaci verseny lényege az, hogy a piaci szereplők versenyeznek a fogyasztók kegyeiért, itt pedig egészen egyszerűen költségvetésből garantált átutalások elköltéséért folyt a verseny. Ez így nem piac. Ennek a működéséhez nincs szükség piaci szereplőkre, mert nem tesznek hozzá érdemben a hatékonysághoz.

Élesen elkülönül ettől az önkéntes magán-nyugdíjpénztári rendszer, ami egy valódi érdemi piac, és ahol jól tud működni a piac. Ezért mondjuk mi azt, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén megfontolandó és támogatandó lehet az állami tőkefedezeti rendszer, illetve valamilyen állami nyugdíjrendszerbe való visszatérés.

Az első és legfontosabb ilyen feltétel, amelyről önök nem beszélnek, az a fenntarthatóság garantálása. Lehet mindenféle szempontokkal kritizálni, még egyszer, a magán-nyugdíjpénztári rendszert, egy dolgot nem lehet nekik felróni, mégpedig azt, hogy ez a rendszer, szemben a felosztó-kirovó rendszerrel, fenntartható, tehát 2020-ban és 2030-ban is életképes. Aki oda befizet, annak 2020-ban és '30-ban is lesz nyugdíja. Nem igazságos, de legalább ilyen értelemben fenntartható. Ezt kellene biztosítania egy állami tőkefedezeti rendszernek, de önök erről nem beszélnek. Ugye, jól tudjuk azt, hogy 2020-2030-ra olyan demográfiai trendek fognak beérni, amiknek az eredményeképpen a felosztó-kirovó rendszer egészen egyszerűen összeomlik.

(22.00)

Ezért kellene beszélni arról, hogy önök hogyan kívánják a fenntarthatóságot az új állami nyugdíjrendszerben biztosítani, de erről sajnos nem beszélnek. Ez lenne a fenntartható nyugdíjrendszer garanciája, hogyha olyan törvényeket hoznának önök a tisztelt Ház elé, amely erről az állami tőkefedezeti rendszerről szól. Ez az, ami az LMP nyugdíjreform-koncepciójának a magját is adja. Első lépésben mi arról beszélünk, hogy szükség van egy garantált minimálnyugdíjra azért, mert az elmúlt húsz év munkaerőpiaca olyan volt, amilyen, nagyon sokak egyszerűen nem jogosultak nyugdíjra, nem lesz nekik nyugdíjuk, ezért be kell vezetni egy garantált minimálnyugdíjat.

A második eleme ennek a rendszerszintű reformnak, hogy létre kell hozni valamilyen állami tőkefedezeti rendszert, amiről az előbb beszéltem, ami biztosítani hivatott a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát. Ezt elnevezhetjük valamilyen jövő nemzedékek alapjának, ami arról szól, hogy azok, akik 2020-ban vagy 2030-ban nyugdíjba mennek, nekik is egészen egyszerűen legyen a jövőben nyugdíjuk. Ezek lennének a garanciák. Ez a politikai nyilatkozat - mondom még egyszer - sem műfajában, sem tartalmában semmiféle garanciát nem jelent, ez egészen egyszerűen egy kommunikációs trükk, nem pedig garancia.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az LMP és az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu