SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm. Képviselő úr, ne haragudjon, nem tudom, hogy amit mond, az félretájékozottságból, tudatlanságból vagy cinizmusból táplálkozik. Inkább ne válaszolt volna a kérdésemre, de azt mondani, hogy ön szerint a pártok feladata a civil szféra véleményét megjeleníteni, én nem is tudom, hogy ez kire nézve kellemetlenebb, de úgy gondolom, hogy a pártpolitikának és a civil szférának akkor lenne jó, és akkor lenne helyes, ha ez élesen elválna egymástól. Magyarországon is ennek kellene lennie a törekvésnek, ez az önök törekvése is sok területen, ez teljesen rendben van, de a MÁÉRT, úgy gondolom, ahogy önök fogalmaztak, és ezen volt elég sok vitám Semjén miniszterelnök-helyettes úrral, hogy kit kell meghívni és kit nem a MÁÉRT-ra és milyen szempontok alapján, a MÁÉRT a legitim határon túli politikai érdek-képviseleti szervezetek, valamint a magyar kormány és a parlamenti pártok közös érdekegyeztető fóruma.
Én nem gondolom azt, hogy pártoknak akár Magyarországon, akár a határon túl közvetlenül a civil szervezetek érdekeit meg kellene jeleníteni. Ez egy jól működő rendszer volt, voltak pártok, voltak civil szervezetek. Éppen ez a probléma, és éppen ebben látszik a legjobban, képviselő úr, hogy az önök gondolkodása az égvilágon semmiben nem tér el a szocialistákétól, akik nyolc éven keresztül az ő pártjaik által leadott listán keresztül támogatták az oda közel álló civil szervezeteket. Ez a legnagyobb bajunk, hogy nincs meg, vagy legalábbis félünk megelőlegezni önöknek azt a bizalmat, hogy majd önök nem ugyanezt fogják csinálni, mert az elmúlt egy-két hónapnak azok a pályázati bírálatai, amik a Szülőföld Alapban megtörténtek, azok sajnos azt látszanak alátámasztani, hogy önök bátran, mint ahogy a múltkor is fogalmaztunk, ezen az úton megindultak. Megvannak a határon túl azok a politikai pártok, amik nyilván önöknek kedvesebbek, ezek nyilván nem azok, akik az előző rezsim számára kedvesek voltak, és az ezekhez közel álló úgymond civil szervezeteket fogják majd ezekből a pénzekből kistafírozni.
Itt pont arról lenne szó, hogy annak a civil szférának, amely valóban (Az elnök a hozzászólási idő leteltét csengetéssel jelzi.) a civil szféráért visel felelősséget, a véleménye ennek az elosztási mechanizmusnak a során megjelenhessen, és ne pártosodjunk ebben a témában is.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés