SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Ennek a javaslatnak egyébként pont ez lenne a lényege, amit most Varga képviselő úr említett, hogy eddig az volt, hogy mivel az állam osztotta a pénzt, ezért mit csináltak a sportági szakszövetségek, mit tudtak csinálni: különböző politikusokat vontak be a vezetésbe, mert próbáltak lobbizni az állam felé.
Tehát még egy Paralimpiai Bizottságnál is köztudottan azt mondták, azért lett Deutsch Tamás most például alelnök, mert arra számítanak, hogy majd Deutsch Tamás tud lobbizni. Tehát ez a sportnál, amiről Kósa képviselő úr is beszélt, hogy nem volt itt egy rendszerváltás, itt szépen, nyugodtan és simán átment egy ilyen... - valamit változott, de ugyanúgy megmaradt ez a mecenatúra, ugyanúgy megmaradt az, hogy majd politikusok fognak ide pénzt hozni, és hasonlók, ezzel működött a sport, ezen kellene változtatni. Most egy lehetőség lehet egyébként ez a törvényjavaslat arra is, hogy ez megszűnjön, és végre olyan emberek kerüljenek be a különböző szakági sportszövetségek vezetőségébe, akiket szakmai alapon választanak be, akik azért vannak ott, hogy szakmai alapon minél jobbá tegyék az adott sportágat, és nem azért, hogy pénzt hozzanak oda, hiszen arra ott lesz majd a MOB, amely majd eldönti.
Ezért mondtam azt, hogy ez egy nagyon jó kezdeményezés, csak nehogy vakvágányra menjen, hiszen a lényegével és a céljával maximálisan egyet tudunk érteni, támogatni is fogjuk, és talán esetleg megszűnik az a kényszer is, hogy mindenképpen benn kell lenni egy politikusnak a vezetőségben azért, hogy pénz tudjon menni az adott sportághoz, és ez egy jó kezdeményezés lehet szerintem. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés