BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásomban két fontos területről szeretnék beszélni, amelyhez módosító javaslatokat nyújtottunk be, az egyik a sport, a másik pedig a turizmus. Mindkét területről azt mondhatom nyugodt szívvel, hogy nemcsak a kormányzati kommunikációban, illetve nemcsak a választási kampány hevében beszéltünk arról, hogy e területeket kiemelt ágazatként kívánjuk kezelni a következő ciklusban, hanem a költségvetés számai is azt mutatják, hogy ez a szándék továbbra is fennáll, sőt nagyon komoly előrelépést tudunk mutatni a költségvetési számok tekintetében.
Mindkét területről elmondható az, hogy a 2010-es költségvetési évhez képest, amely a szocialista kormány utolsó költségvetése volt, fogalmazhatunk úgy is, hogy bosszúja a sport és turizmus szakma irányába, mindkét terület költségvetését duplájára emeljük 2011-ben. Azt gondolom, hogy ez egy mérföldkő lehet, és olyan fejlesztési folyamat indulhat meg, amely a Széchenyi-tervhez, illetve az Orbán-kormány sportfejlesztéseihez hasonló nagyságrendet fog mutatni a következő évek során.
Nézzük, hogy mik a konkrét tételek ezeken a területeken. Ha a sport területét nézzük, akkor a sport egyértelmű nyertese a szabadidősport. Szocialista képviselőtársaim tegnap is - vagy ma hajnalban inkább - a sporttörvény módosításának vitájában hangsúlyozták aggodalmaikat, hogy ha egycsatornás finanszírozási rendszert valósítunk meg, és a Magyar Olimpiai Bizottság égisze alatt kerülnek elosztásra - társadalmasítva a döntéseket - a sportpénzek, akkor mi lesz majd az utánpótlás-neveléssel és mi lesz majd a szabadidősporttal. Figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy 2010-ben mindösszesen 50 millió forint áll rendelkezésre az általuk oly fontosnak deklarált területen. Nos, helyre tesszük a dolgokat, és a 2011-es költségvetésben megtizenkétszerezzük a szabadidősport-támogatást, tehát 50 millió forintról 600 millió forintra növeljük azt. Szeretnénk azt a szégyenfoltot letörölni, miszerint Magyarország az európai uniós tagállamok sorában az utolsó helyen áll abban a mutatóban, amely polgárainak a rendszeres testmozgásáról szól. Mindösszesen 9 százaléka sportol rendszeresen a magyar társadalomnak, ami azt jelenti, hogy legalább heti két alkalommal 45 percet mozognak. Ez lesújtó, tisztelt hölgyeim és uraim. Ezen szeretnénk változtatni, ennek egy fontos lépése ez az óriási előirányzat-növekedés.
Ugyanúgy a terület nyertese lesz a versenysport, amit tegnap megpróbáltak itt ellenzéki képviselőtársaim egymással ellentétes vagy egymással rivalizáló ágként bemutatni. Meg kell nyugtatnom önöket, hogy erről szó sincs, hiszen mint ahogy mondtam, így tizenkétszeres támogatást fog kapni jövőre a szabadidősport, 58 százalékkal, 1 milliárd 250 millió forinttal nőni fog a versenysport támogatása is. Hiszen ha az európai példákat megnézzük, egyik sincs a másik nélkül, sikeres versenysport nélkül nincs széles bázison nyugvó szabadidősport, sikeres utánpótlás-nevelés és iskolai sport nélkül nincs eredményes versenysport.
Ha megnézzük a módosító indítványainkat, az eredeti, tehát a 62 százalékos növekedéshez képest, amely 14 milliárdról 23 milliárdra növelte volna már amúgy is a sport támogatását, módosító indítványainkkal még további 5 milliárd forintot tudtunk hozzátenni. Így jutottunk el ahhoz a 28 milliárd forinthoz, amely azt fogja csak elérni, hogy visszajutunk a 2002-es nominál támogatási szinthez. Tehát amit 2002 óta a két szocialista kormány elvett, azt most a nemzeti együttműködés kormánya visszaadja a sport területének.
Nagyjából ugyanez a helyzet a turizmust illetően is, hiszen amíg 2010-ben 5,6 milliárd forint volt a turisztikai célelőirányzat összege, addig 2011-ben ez az összeg 8,6 milliárd forintra nő. Ehhez hozzájön még az a módosító indítvány, amely egy forintról másfél forintra emeli az idegenforgalmi adó után járó költségvetési támogatást. Csak megjegyzem, hogy a szocialisták, akik olyan nagy hívei voltak a turizmusnak, két forintból egy forintot elvettek 2010-ben. Mi ennek a felét most máris visszaadjuk. Illetve a hányatott sorsú zánkai gyermeküdülőnek is 350 millió forintot adunk, hogy egyáltalán túl tudja élni a 2011-es évet.
(10.40)
Ilyen módon 5,6 milliárd forintról 11,6 milliárd forintra növeljük a turizmus célelőirányzatának összegét. Ez azt jelenti, hogy itt is megduplázzuk a támogatásokat.
Azt gondolom, hogy ezek a tételek rendkívüli módon segíteni fogják a kormány munkaerő-piaci elképzeléseit, azt az elképzelést, hogy új munkahelyeket kell teremteni, hiszen mind a sporttámogatások, mind a turizmus támogatásai jelentős eredményeket hoznak a munkahelyteremtés terén, és jelentős hatást gyakorolnak a gazdasági növekedésre. Hadd mondjak egy példát! A ma hajnali vitában az is felmerült, hogy milyen közvetlen reláció van a sport és a gazdaság között. Azzal, hogy a francia labdarúgó-válogatott az idei világbajnokságon az első csoportkörben kiesett, több mint 1 milliárd euró vesztesége származott a francia gazdaságnak. Ugyanez mondható el az olasz válogatottról is, ott másfél milliárd euróval csökkent a bruttó hazai össztermék azért, mert kiesett a csapat, és ettől komoly gazdasági veszteségeket kellett elszenvedniük.
Ha egy ilyen fejlődés, ilyen fejlesztés elindul, annak a pozitív hatásait fogja érezni majd a magyar gazdaság, és ahogy mondtam, nemcsak a szabadidősport terén azzal, hogy egyre több ember fog sportolni, nemcsak azzal, hogy a mindennapos testnevelés bevezetésével minden gyerek lehetőséget kap arra, hogy hetente öt napon rendszeresen testmozgást végezzen, hanem azzal is, hogy élsportolóink Magyarország jó hírét és nevét viszik szerte a világban.
Arra kérem képviselőtársaimat, hogy a végszavazás előtt ezeket a kapcsolódó módosító indítványokat is támogassák. Azt gondolom, hogy a fenti érvek alapján mind a két terület megérdemli a kiemelt figyelmet.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés