DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Örülök, hogy elmondta napirend előtti hozzászólását, hiszen lényegében megismételte az elmúlt napokban volt kollégánk és képviselőtársunk, Podolák György e tárgyban írt cikkét, és így egyszerűbb az ország nyilvánossága előtt a felvetettekre válaszolni, és reményeim szerint az ország nagyközönsége előtt cáfolni az önök állításait.

Tisztelt Képviselő Úr! Korábban is ön is említette, hogy az energiakérdésekben volt bizonyos politikai konszenzusra törekvés, és a magam részéről bízom abban, hogy ez a jelenlegi felállásban és a jövőben is így lesz, hiszen ez mindegyikünk számára, úgy gondolom, az ország egész lakossága számára meghatározó. Ennek megfelelően a kormány elkötelezett mind az energiaellátás biztonságának garantálása, mind a hazai energiafogyasztók terheinek a lehető legalacsonyabb szinten tartása mellett. Ennek érdekében hirdettük meg hivatalba lépésünkkor a közműár-moratóriumot, valamint ennek megfelelően került kialakításra az új gázár-szabályozási rendszer is.

Az új gázárszabályozás kialakítása, valamint a 2011. januári gázárak meghatározása során a kormány és a Magyar Energia Hivatal mindent elkövetett annak érdekében, hogy az árakba a szolgáltatóknak csak indokolt költségei kerüljenek beépítésre. Ennek eredményeképpen a 2011. január 1-jétől várható árváltozás az 1200 köbméter/év alatti fogyasztással rendelkező fogyasztókat - ez körülbelül a lakosságnak mintegy 57 százalékát jelenti - egyáltalán nem érinti (Zaj. - Az elnök csenget.), további 9 százalék számára pedig elhanyagolható mértékben, mintegy 0,7 százalékos növekedést jelent.

Szükséges ugyanakkor felhívni a figyelmet arra is, hogy a most kialakításra kerülő árszabályozás további nagy érdeme, hogy kiszámítható környezetet teremt mind az ipari szereplők, mind a fogyasztók számára. A folyamatban lévő törvénymódosítás több gyakorlati, köztük az engedélyesek egymás közötti elszámolására, valamint a bányajáradék megállapítására vonatkozó pontosítást tartalmaz a most bevezetésre kerülő új gázár-szabályozási rendszer kapcsán.

Képviselő úr említette a földgáz-biztonságikészlet kérdését. Ennek törvényi szinten történő korábbi meghatározása nem tette lehetővé, hogy a mindenkori készletünk figyelemmel legyen a földgázpiac szerkezetében időközben bekövetkezett változásokra. 2006 óta jelentősen megváltozott mind a gázfogyasztás szerkezete, mind mennyisége, mind a földgáz-infrastruktúra állapota. Új vezetékek épültek, tárolókapacitások létesültek. Mindezek tükrében a korábbi törvény szerinti készletezési kötelezettség túlzott mértékűnek, mi több, túlzottan merevnek bizonyulhat, ezáltal a fogyasztók számára indokolatlan többletköltségeket okoz. Ezért indokolt volt a szabályozás módosítása.

Meggyőződésem, hogy az ellátás biztonságára megfelelő garancia, hogy az Országgyűlés által elfogadott módosítás a miniszter feladatává teszi, hogy a földgáz-biztonsági készlet indokolt szintjét meghatározott keretek között a földgázpiac aktuális helyzetéhez igazítsa.

(8.40)

Már a tegnapi napon is szó volt arról, hogy a kötelező átvételi rendszer meghosszabbítása - tekintettel arra, hogy az azt kezdeményező termelők vállalják, hogy 2011. június 30-áig legfeljebb a 2010. december 1-jén érvényes hőenergia-értékesítési átlagárat alkalmazzák - szintén a fogyasztók érdekét szolgálja. A kötelező átvételi árak csökkentése biztosíthatja, hogy a meghosszabbítással kapcsolatban a villamosenergia-fogyasztók számára se merüljenek fel többletköltségek, ugyanakkor az átvétel időszakának módosításával az erőművek számára a beruházásaik megtérülése továbbra is biztosított marad. (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Mindamellett a szabályozásváltozás további pozitív hatásaként az erőművek rugalmas villamosenergia-termelésre történő felkészítése kedvező lehet a magyar villamosenergia-szabályozásra is.

Köszönöm, elnök úr. (Taps a Fidesz, a KDNP és az LMP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu