DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár úr, az, hogy önnek és önöknek van levegőjük, azt nem kétlem, pont erről beszéltem, hogy a kétharmadnyi levegő után már a háromharmadnyi levegő elvételére törekednek az ilyen és ehhez hasonló javaslataikkal.
Az úgynevezett UD Zrt.-ügynek a megítélésébe nem szeretnék belemenni, hiszen hála a Jóistennek, még jogállamban élünk, és akkor ezek szerint majd a bíróság eldöntheti, hogy akár közszereplőknek és komoly állami tisztséget betöltő embereknek is lehetőségük lesz tisztázni magukat az igazságszolgáltatás előtt, és meg lehet nézni azt is, hogy egy magán biztonsági cég titkosszolgálati eszközöket használhat-e egy normális államban az államon kívül. Ezt az ügyet majd el fogja dönteni, de a lényeg az, hogy legalább még vannak vagy voltak olyan jogállami garanciák, amelyek még ezt is lehetővé teszik, államtitkár úr, képzelje el, hogy felelősségre legyen vonva akárki is ebben az országban.
Azt látjuk, hogy ez a javaslat, amely most elfogadásra kerül, például ebben a szférában, ebben a részében az életnek, ami az egyik legfurcsább és legösszetettebb része, azt hiszem, az állam erőszakszervezetei közül is, teszi lehetetlenné azt, hogy utána bárki alapvetően egy független bírói engedély garanciáján keresztül követni és egyáltalán ellenőrizni tudja, hogy azok a szervek, amelyek most már konkrétan számosak és néhány közülük parlamenti ellenőrzéssel sem rendelkezik, mit fognak művelni ebben az országban a következő időszakban.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés