DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én magam is egy benyújtott módosító indítvány támogatására szeretném megnyerni képviselőtársaim támogatását. A V. számú melléklet 16. pontjához, az artmozihálózat digitális fejlesztésének támogatása címszóhoz tettem módosító előirányzatot, 100 millió forint helyett 600 milliót javaslok erre a célra.

Elmondanám képviselőtársaimnak, hogy vannak még olyan városok az országban, ahol a plazák által meghonosított filmvetítés nem kizárólagos szórakozási lehetőség, így Szombathelyen is megtartottuk az önkormányzati mozinkat, sőt az elmúlt nyolc évben fejlesztettük pályázati forrásból, szinte teljesen felújítottuk a régi mozit. Ami hátra van, az a digitalizálás lenne, a 3D-technológia meghonosítása, ez viszont elég költséges mutatvány. Ezért gondolom én azt, ha már 100 millió forintot megfogalmazott erre a célra a tisztelt Országgyűlés az előterjesztésben, ami körülbelül másfél digitalizálásra lenne elegendő mozinként számolva, ha ezt komolyan gondoltuk, és az artmozihálózatot, illetve a magyar mozihálózatot fenn akarjuk tartani, akkor tényleges segítséget kellene nyújtanunk, és én úgy gondolom - a szakma véleményét is kikérve -, hogy első lépésben is legalább 600 millió forintot igényelne.

Nem akarom pejoratív vagy bármiféle példaként hozni bizonyos stadionépítések tízmilliárdos támogatását, én mégis azt mondanám, ha erre jogosan ennyi pénzt szán a költségvetés, akkor a magyar mozirendszer megmentésére legalább 600 millió forintot országosan biztosítsunk. Ehhez kérném a támogatásukat.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu