DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bebes képviselőtársam felszólalása ingerelt ismét felszólalásra. Körmend városnak olyan fejlődési szakasza soha nem volt, mint az elmúlt 8 év (Dr. Lamperth Mónika: Így van.), hogyha a szívére teszi a polgármester úr a kezét, akkor ezt be is vallja.
Én azt szeretném helyretenni, hogy amikor az elmúlt 8 évet emlegetik a tisztelt képviselőtársaim, akkor mindig a 2008-tól bekövetkezett recesszióval kapcsolatos intézkedésekre tetszenek utalni. Ugyanakkor el tetszenek felejteni, hogy például 2002-2003 körül 50 százalékos béremelésben részesültek a közalkalmazottak, az egyéb dolgozók, aminek a nagy részét a kormányzat biztosította. (Nyakó István: Megszavazta a Fidesz is.) Azért tegyük a szívünkre a kezünket, és ebben legyünk őszinték.
Tehát volt egy olyan időszaka ennek az elmúlt 8 évnek, amikor soha nem látott bér- és egyéb fejlesztések érintették az önkormányzatokat. Kétségtelen, hogy ennek egy része az önkormányzatokat terhelte, de csak egy része. Az egy másik dolog, hogy 2008-tól valóban szigorodtak a körülmények, és valamennyi szféra, így az önkormányzati szféra is a működés terén megszorításokra kényszerült, de a fejlesztések terén, miképpen ön is tudja, tisztelt képviselőtársam, voltak lehetőségei az önkormányzatnak.
Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés