DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én azt gondolom, hogy útfejlesztés ügyében, amit elmondott Kovács Tibor képviselőtársam, Sós Tamás képviselőtársam az elmúlt időszakra nézve, azok a valós adatok. Én értem azt, hogy egy nehéz helyzetű költségvetési vitában, amikor bizonyos területeken, több területen is szűkebb a költségvetés, mint ahogyan azt a kormánypárti képviselők és mindenki szeretné, akkor egyszerűbb megoldás visszafelé mutogatni, de nem kellene ebben igazságtalannak lenniük, hiszen mindannyiunk érdeke az, hogy útfejlesztésben is, másban is előrenézzünk, és elhatározzuk, hogy mi az, ami megoldást jelent a problémákra.

Kaposváron, Somogy megyében az elmúlt években a Fidesz helyi politikusai semmi mást nem tettek, mint a 67-es út építése kapcsán hetente fogalmaztak meg kritikát, hogy miért nem épül gyorsabban, miért nem így, miért nem úgy. Az előző évben a 67-es út persze sokat haladt előre, jó pár kilométer már elkészült ebből az útból, és az akkori tervek szerint 2013-ra kellene befejezni. Most az új kormány változtatott ezen az ütemezésen, és már 2014, sőt hallani ilyeneket, hogy 2015-ben fejezik majd be, és most néma csönd.

Én azt szeretném kérni, hogy legyenek ebben az ügyben tárgyilagosak, és közösen azon törjük a fejünket, hogy hogyan lehetne normálisan megvalósítani úgy ezeket a beruházásokat, hogy az a kaposvári és a somogyi embereknek minél előbb rendelkezésre álljon, mert most, számomra érthetetlen módon, a Fidesz-kormány döntése alapján már több mint egy évet csúszik ahhoz képest, mint amit mi elvállaltunk és ígértünk a 67-es út fejlesztésében.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu