DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előbb azt mondtam, hogy a kiszámíthatóság igénye egy jogos igény az önkormányzati szférából. Én azt gondolom, hogy azokban a programokban, amelyekre az önkormányzatok elkötelezettséget vállaltak, és a Fidesz is elkötelezettséget vállalt, ezt a kiszámíthatóságot szeretnénk viszontlátni; nem a szocialista képviselők, hanem azok az emberek, akiket ez érint.

Egy konkrét módosító indítványról szeretnék néhány érvet elmondani, amit benyújtottam: ez a panelfelújítási program folytatása. A költségvetésben komolyan kritizáltuk azt, hogy mindösszesen 3 milliárd forintot tartalmaz a költségvetés, és ez a 3 milliárd forint csak arra elég, hogy a már futó programokat finanszírozza tovább. Ha nem fogadnak be módosító indítványt, ami a panelfelújításhoz többletforrást ad, akkor Magyarországon gyakorlatilag leáll a panelfelújítási program, márpedig nagyon sok ember, nagyon sok lakóközösség csalódni fog, aki már terveztetett, aki már pénzt költött arra, hogy felkészült egy lehetséges, újonnan kiírandó pályázatra. Itt most nem elég, mert amit Babák úr itt csinál, arra kár elpazarolni a parlament drága idejét (Moraj a kormánypárti padsorokban.); lehet visszamutogatni, de attól még előretekintve nem fog megoldódni azoknak az embereknek a problémája, akik erre készültek. Én azt gondolom, hogy ez nem olyan rettenetesen nagy nagyságrend egy ekkora költségvetésben, hogy ne lehetne megtalálni a helyét; találtam lábat, tehát forrást is egyébként ehhez a módosító indítványhoz.

Én azt gondolom, Kaposváron, az én választókerületemben konkrétan tudom, hogy több száz ember - lehet, hogy az ezres nagyságrendet is eléri -, több tucat lakóközösség várja a panelfelújítás programjának folytatását, és egyelőre nincs rá pénz.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu