DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel hölgyek, ezért nagyon durvább minősítést nem használok talán arra, de hát mondjuk, minimum valótlanságokat mondanak. Egyébként az önök hangját sem hallottam 1998 és 2002 között, amikor bármikor megváltoztathatták volna ezt a rendszert.

Göndör képviselőtársam többször elmondta több vitában egyébként: több mint egymillióan önkéntesen csatlakoztak ehhez a rendszerhez. Önök ezt a rendszert nem változtatták meg; most pedig jogfosztani kívánnak mindenkit, azokat is, akik maradnak. Ez egy jogfosztás, erről van szó szimplán. Ne haragudjon, minek lehet ezt gondolni, szabad választásnak szerintem semmiképpen, hogy aki marad, az elveszti az állami nyugdíjjogosultságát? Mondja meg, hogy ezt mi indokolja, de egyértelmű magyarázatot adjon erre.

Hogy próbáljam a részletes vita szabályait tartani, itt a második mondatához szeretnék hozzászólni a módosító indítványunknak, tehát a szabad választáshoz. Az 1. pontjánál tehát az állami nyugdíjra való jogosultságot miért nem lehet minden embernek garantálni? Mondja meg! Illetve talán még az örökölhetőséget is kérdezhetném ezeknek a dolgoknak. A reálhozamot egyébként Talabér képviselőtársam elismerte, tehát volt. Önök ilyet sem garantálnak ebben a tekintetben. Teljesen érthetetlen, amit csinálnak.

Ha azt csinálnák egyébként, amit mondanának, akkor például lehetne, mondjuk, egy olyan jogszabályt elfogadni, hogy bárki visszaléphet önkéntesen. Ez egyébként egy támogatható javaslat lenne. Mindenki eldönthetné, hogy jó-e neki ott vagy nem jó, de önök ezt nem vállalták be, mert a pénzre fáj a foguk, ami azért kell, mert egykulcsos adórendszert vezettek be. Ez sok száz milliárd forintot vesz el egyébként az újraelosztás keretei közül, ezért nem lehet támogatni az önkormányzatokat, amelyeknek rosszabb lesz a helyzete jövőre, és sorolhatnám. A politikájukért kell ez a történet, ami a gazdagoknak és a felső középosztálynak kedvez, ez teljesen egyértelmű. A politikai nyilatkozatuk meg kabaré, nem tudnak rá választ adni senkinek, egy diktatórikus, antidemokratikus, szánalmas valami. Ez a véleményem.

Köszönöm szépen. (Göndör István tapsol.)

Forrás: parlament.hu