FEJÉR ANDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Én azt szerettem volna kiemelni, hogy 2002-ben, lehet, hogy önnek akár igaza is van, nem emlékszem arra, de lehet, hogy önnek igaza van, ettől függetlenül 2002-ben a megyei önkormányzatok egyensúlyban voltak. Én nem állítom, hogy nem volt olyan önkormányzat, ahol problémák voltak, 2002-ben a költségvetésük egyensúlyban volt.

Nos, ha ön emlékszik ezekre az elvonásokra, akkor bizonyára emlékszik arra a mondatra, amely úgy hangzott egyébként, hogy nem kell izgulni, mert tudjuk, hogy mi a dolgunk. 2007-től 10 milliárd forintot vettek el a megyei önkormányzatoktól - 10 milliárdot, erre, gondolom, hogy ön is emlékszik -, és tulajdonképpen ez volt az a lépés, ami oda vezetett, hogy a megyei önkormányzatoknak a finanszírozása fölborult.

Ettől a pillanattól kezdve a folyamatos elvonást tulajdonképpen nem lehetett utolérni semmilyen racionális intézkedéssel, mert folyamatosan hitelfelvételre, ezáltal egyre nagyobb kamatkifizetésekre szorultak az önkormányzatok. És még a fejlesztési lehetőségre is oda kellett figyelni, már amikor lehetőséget kaptak, mert bizonyára önök is emlékeznek arra, hogy 2007-2008-ban még a pályázatoknak a többségét is úgy írták ki, hogy megyei önkormányzatok nem pályázhattak, mert úgy volt megfogalmazva, hogy helyi önkormányzatok pályázhattak csak, tehát ezzel a kiírással már elvették a lehetőséget. De amikor a ciklus vége felé rájöttek, hogy azért nem egészen kerek ez a dolog, mert nem lehet majd lehívni az európai uniós forrásokat, akkor lazítottak ezeken a kiírásokon. És természetesen hogyan lehetett ez ellen védekezni? Úgy, hogy az önkormányzatok külső forrásokat vontak be kötvénykibocsátással, ahhoz, hogy egyáltalán fejlődjön ez az ország.

Tehát valahol itt van az az egyensúly, és talán őszintébbek lennének önök is, hogyha ezt a részét is elmondanák.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu