GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Én a 10. ajánlási pontnak szeretnék egy kicsit még nagyobb nyomatékot adni, mint azt tette Józsa képviselőtársam.
Egyrészt az elmúlt, lassan két évtized óta, amikor az energiaszektorban a privatizáció megtörtént, a szolgáltatóknak folyamatosan meglévő igénye, hogy valamifajta azonos profitra tehessenek szert vagy mennyiségarányosan vagy a befektetett eszközzel arányosan. Ez, ami nem valósult meg. Pont ezért egyfajta belső szolidaritás, hogy azonos feltételekkel egy - és most elnézést kérek a jobbikos képviselőtársaimtól - alapterületében ilyen kicsi országnál, hogy más legyen a gázár Budapesten és más legyen Nagykanizsán vagy Békéscsabán, azt gondolom, hogy ezt mi itt, a parlamenti patkóban nyugodtan mondhatjuk, hogy számunkra természetes, hogy ez egyforma legyen.
Az, hogy két képviselő által benyújtott... - és én itt azt vizionálom, amit Józsa István feszegetett, hogy azért nem a törvényjavaslatba került be, mert a kormány elhárítaná magától ezt a problémát, így viszont rá lehet mondani, hogy ezt két képviselő benyújtotta, a parlament elfogadta, tehát ezt meg lehet csinálni, hogy a rendszerhasználati díjak különbözők legyenek a Magyarországon tevékenykedő szolgáltatók között. Ez pedig azt jelenti, hogy a beszerzést, ami most már lassan bent van a köztudatban, hogy lesz egy nullától 10 százalékig terjedő árváltozás, viszont a fogyasztók további árváltozásként fogják megélni.
Megint csak erősítem, amit Józsa képviselő úr mond, hogy pont azokban a hátrányos helyzetű térségekben, ahol viszonylag hosszú vezetékre kevés fogyasztó jut, könnyedén fogják tudni az Energia Hivatalnak bebizonyítani a szolgáltatók, hogy nekik itt többletköltségük van, amit érvényesíteni akarnak, és nyilván ehhez meg fogják kapni ezen törvény alapján azt a jogosítványt, hogy a rendszerhasználati díjat érvényesítsék az egyetemes fogyasztókkal szemben.
Tisztelettel kérem, államtitkár úr, hogy gondolják végig, mert az előterjesztők közül Kósa urat nem látom, tehát nem tudom, hogy milyen szándékkal tették ezt (Dr. Józsa István közbeszól.), Schmidt úr van, igen, de hogy milyen szándékkal tették ezt a 105. § (2) bekezdést vagy a saját javaslatukból a 11. §-t. Ezt nem kellene; vagy valamit nem vettek észre, vagy valamire nem jöttek rá.
Befejezésül annyit szeretnék mondani a képviselő úrnak is és államtitkár úrnak, hogy ez a probléma már akkor is létezett, amikor a MOL jogelődje Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt néven működött, és hozzá tartozott öt gázszolgáltató vállalat. Ezt akkor is meg lehetett oldani a belső átvételi árakkal. Ha ezt akarjuk, és a kormány valóban segíteni akar ebben a belső szolidaritásban, akkor megoldható, mert ott át lehet vállalni ezt a különbözetet, de ha nem akarja, akkor következik az, hogy ezt a különbözetet a fogyasztókkal fizettetik meg. Szeretném erről lebeszélni a képviselő urat, és kérném a kormány megértését ehhez.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Dr. Józsa István tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés