JÁVOR BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Három módosító javaslatra szeretném felhívni a figyelmüket, amit a költségvetési törvényhez adtunk be. Ezek közül kettő szorosan összekapcsolódik, és tulajdonképpen annak a vitának, felsorolásnak a folytatása, amit tegnap hajnalban három és négy között folytattunk az energetikai tárgyú módosító csomag kapcsán, ahol is elmondtam, hogy az a csomag tartalmaz olyan elemeket, amelyek tulajdonképpen a kolontári katasztrófa kapcsán próbálják orvosolni a hatósági eljárás problémáit.

Ebben a vitában rámutattam arra, hogy a jogalkalmazás, a jogérvényesítés kudarcait nem lehet jogalkotással pótolni. Hogy a hatóságok kudarcot vallottak többek között Kolontár esetében is a megfelelő engedélyezés, ellenőrzés tekintetében, azt gondolom, mindannyiunknak egy nagy tapasztalat, de nemcsak Kolontár esetében, hanem az elmúlt években az élelmiszer-biztonsági botrányoktól kezdve a német szemét ügyéig sorozatosan találkoztunk azokkal az ügyekkel, amelyek bizonyítják, hogy a hazai hatóságok nem képesek hatékonyan érdemben érvényesíteni a jogalkotó által létrehozott jogszabályi környezetet. Ennek a legfőbb oka az, hogy részben a zöldhatósági, a környezet-, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek rendszere, részben pedig a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal mélységesen alulfinanszírozott. 2002-ben indult meg egy olyan hatósági átalakítási reform, amely nagyon komoly forráskivonással, leépítéssel járt ebben a szektorban. Ez a folyamat végigkísérte az előző két kormányciklust, és az a probléma, hogy a 2011-es költségvetés alapján a most zajló kormányciklusban sem fordul meg a trend. Ezeket az elmúlt években teljesen kivéreztetett hatósági intézményeket az új kormány tovább szorongatja, további forráskivonást eszközöl ebből a szektorból.

Azt gondoljuk, hogy anélkül, hogy hatékony, jól működő, a terepen jelen lévő, ellenőrizni képes hatóságok lennének, nem lesz jogérvényesítés Magyarországon. Teljesen felesleges jogszabályokat hoz a tisztelt Országgyűlés, mert nincs, aki ezeket ellenőrizze és végrehajtsa. Ezért egy olyan módosító indítványt nyújtottunk vagy nyújtottam be Szabó Rebeka képviselőtársammal, amely részben ennek a zöldhatósági rendszernek a megerősítését célozza. Nem nagy volumenben, pusztán a 2009-es finanszírozási szint plusz az infláció mértékével javasolja finanszírozni ezt a hatóságot, illetve az Élelmiszer-biztonsági Hatóságnak is a költségvetését legalább a korábbi 2005-2006-os szintre nominálisan javasolja visszaállítani. Azt gondolom, ezek olyan minimálfeltételei a kielégítő hatósági munkának, amely nélkül nem lesz jól működő hatóság, nem lesz végrehajtott jogszabályi környezet Magyarországon.

(A jegyzői székben Szilágyi Pétert Göndör István váltja fel.)

A másik területe egy másik módosító indítványnak a víz keretirányelv végrehajtására vonatkozik. Az új kormány a kormányprogramban és azóta is számtalanszor elmondta, hogy egy vízgazdálkodási fordulatban gondolkodnak, hogy vízelvezető, a természettel szemben erőlködő vízgazdálkodással szemben egy természettel együttműködő, vízmegtartást célzó vízgazdálkodást szeretnének megvalósítani, ahol a vízminőség-védelem a legfontosabb célok között szerepel.

(17.00)

Ezzel mi maradéktalanul egyet tudunk érteni, azonban ennek vannak költségvetési feltételei is, többek között az Unió víz keretirányelvének a végrehajtását finanszírozni kell.

Nehezen, lassan, sok problémával, de elkészültek a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek. Azonban ezek megint csak papíron fognak maradni, hogyha nincsen a hozzájuk rendelt költségvetési forrás megteremtve, ha nem lesznek a vízügyi igazgatóságok és más vízügyi szervek abba a helyzetbe hozva, hogy végre tudják hajtani azokat a kötelezettségeket, amelyeket a saját maguk számára teremtettek. Tehát szükség van...

Forrás: parlament.hu