KŐSZEGI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt a hozzászólásomat megkezdeném, engedjék meg, hogy Szilágyi György és Hegedűs Lorántné indítványával kapcsolatban egy személyes véleményt hadd mondjak el.

Én egy négygyermekes családapa vagyok, és teljes mértékben meg tudom érteni azoknak a fiatal pároknak a problémáját, gondját, amit önök felvetettek, és nagyon is támogatandónak tartom ezt, remélem, ezt sokan meghallják. Nagyon fontos a nemzet számára az, hogy minden családban gyermekek nőjenek fel. Én úgy gondolom, úgy érzem - ez a személyes, a saját véleményem -, hogy ez igenis támogatandó kezdeményezés.

Engedjék meg, hogy az eredeti témámmal folytassam. Először is szeretném emlékeztetni a tisztelt Házat arra, hogy a jelenkori problémáink, amelyeket meg kell oldanunk a 2011. évi költségvetésben, ezek azért régi gyökerűek, tehát nagyon messze vezetnek vissza. Az elmúlt száz évben több csapás érte nemzetünket. Menjünk csak vissza az első világháborúhoz, azután Trianon, Trianont követően a második világháború borzalmai és annak hordalékai, azután a kommunista diktatúra, az ötödik csapás pedig az elmúlt 8 esztendő. Ne feledjük el, legalább olyan súlyú az elmúlt 8 esztendő, mint mindaz a négy dolog, amit előtte megemlítettem (Zaj az MSZP soraiban.), és ezeknek a nemzetünket ért csapásoknak az enyhítésére, illetve az azokból fakadó problémák megoldására igyekszik válaszokat adni a 2011. évi költségvetés, és erre próbál forrásokat biztosítani.

Nagyon jól tudjuk, és nagyon jól látjuk, hogy mindezekre egyetlenegy költségvetésben nem sikerül forrásokat biztosítani, és nem sikerül mindezt megoldani, ez egy hosszabb folyamat. A hosszabb folyamat most kezdődik. Mondhatjuk azt, hogy a remény éve következik el, és ez csak akkor lehet a remény éve, ha minél többen összefogunk, minél többen egyformán gondolkodunk, és a nemzeti együttműködésről valóban nemcsak beszélünk, hanem a költségvetésben is ezt megvalósítjuk.

Ennek a költségvetésnek az ország bajait kell megoldania, az ország ügyeivel kell foglalkoznia, azonban ennek többről is kell szólnia, mint az országról, a nemzet ügyeiről, a nemzet előtt álló feladatok megoldásáról is kell szólnia. Itt szeretném kiemelni azt, hogy a nemzeti ügyek kormánya a korábbiakhoz képest sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a határon túli területeken élő magyarok támogatására, és már ebben a költségvetésben a nehéz gazdasági helyzet ellenére 12 százalékkal, azaz 1,3 milliárd forinttal többet tudunk fordítani, összesen 12,5 milliárdot a határon túl élők támogatására, illetve ennek a támogatási rendszernek a feltöltésére.

A határon túli magyarok felsőoktatására a 2010. évben pusztán 1,3 milliárd forintot lehetett fordítani, ehhez képest a következő esztendőben 70 százalékkal több, azaz 2,2 milliárd forint jut. Ebből a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 8 év után végre hozzájuthat ahhoz a forráshoz, ami az akkreditált egyetem pozíciójának fenntartásához szükséges. Központi épület létesülhet Kolozsváron, kollégium építése kezdődhet meg Marosvásárhelyen, megvalósulhat a campus modernizációja Csíkszeredán, és elkezdődött a Partiumi Keresztény Egyetem infrastrukturális beruházása Nagyváradon. Hasonló eredményekre utoljára az első Orbán-kormány alatt, 1998-2002 között volt példa.

A források növelése mellett a Bethlen Gábor Alap létrehozásával a kormány megtette a szükséges lépéseket a felhasználásának ellenőrizhetősége érdekében is. Ez nagyon fontos a korábbi évek gyakorlatával szemben. Az alap ellenőrzési rendszere garancia arra, hogy az oktatási-nevelési támogatás, amely a 2011. évtől kezdődően az óvodásoknak is jár, valóban a magyar iskolába és óvodába járó magyar ajkú gyermekekhez kerüljön. Szintén a Bethlen Gábor Alap teszi lehetővé a mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a diaszpórában élő magyarok támogatását is. A diaszpórában élő magyarok támogatása egy új elem a határon túliak támogatásában.

Ahogyan eddig, úgy a jövőben is nyitottak leszünk a jobbító szándékú javaslatokra, legyen szó akár a határon túli magyar oktatás, akár a határon túli magyar ifjúsági szervezetek támogatásáról. Erről, azt hiszem, az elmúlt időszakban, illetve az elmúlt napokban módosító javaslatok érkeztek a Jobbik részéről, és több esetben ezt támogatni is tudtuk, Szávay képviselőtársam említette is. Bízom benne, hogy a hasonlóan jó szándékú és előremutató javaslatokat továbbra is tudják a kormánypárti képviselők támogatni.

Én ezért kérem, hogy mindenki türelemmel és az elmúlt száz év csapásait is figyelembe véve fogalmazza meg a javaslatait, és támogassa ezt a költségvetést, amely az egész nemzet költségvetése.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)

(15.50)

Forrás: parlament.hu