OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési törvény általános vitája, illetve a részletes vita első felvonása óta történt egy s más. Kiderült, hogy a kormánypártok tartják magukat az eredeti tervükhöz, csökkentik az oktatásügy GDP-arányos részesedését. Ezt továbbra sem értjük, és továbbra is ellenezzük. Azt az akut humánerőforrás-válságot, amelynek elhárítását ígérték a kampányukban, ezzel véleményünk szerint csak tovább súlyosbítják.
Korábbi felszólalásainkban kifogásoltuk a kormánypártok által elfogadott, az alsó középosztályt sújtó adóváltoztatásokat. Ezek alapján a gyermeket már vagy még nem nevelő pedagógusok nagy részének jövedelme nemhogy nőne, nemhogy követné az inflációt, de még nominálértéken is csökkenne. Kétségtelen, ha megkésve is, de benyújtottak egy olyan módosító javaslatot, amely legutóbb ezen utóbbit korrigálja. Örülünk, hogy a hibájukat részben elismerték, és nem csökkentik a pedagógusok bérét. De kérjük, gondolják végig még egyszer, ha a bérek nominálszinten változatlanok maradnak, ez még mindig 3,5-4 százalékos reálbércsökkenést jelent. És akkor nem is beszélünk a minőségi közoktatás előfeltételeinek számító reálbéremelésről vagy a nagyon sokat emlegetett pedagógus-életpályamodellről.
Most pedig néhány szót az általunk benyújtott, illetve benyújtandó módosító javaslatokról. A BTM, vagyis a beilleszkedési, tanulási és magatartászavaros tanulók és az utazó gyógypedagógusok kérdésköre szorosan összetartozik. Kiemelt közoktatási feladat, hogy a jelenleg is integráltan tanuló BTM-gyerekek megkaphassák mindazt a jelenleginél jóval több segítséget, amivel megakadályozható a lemorzsolódásuk, aminek köszönhetően nem munkanélkülivé válnak felnőttkorukra, hanem az ország adófizető állampolgáraivá. A beilleszkedési, tanulási és magatartászavarral küzdő gyermekek nem sajátos nevelési igényűek, de az iskolai sikerességükhöz az osztályteremben is érvényesülő úgynevezett differenciált pedagógiai megközelítés mellett olyan fejlesztőpedagógiai támogatásra is szükségük van, amelyet általában a nevelési tanácsadóban dolgozó szakemberek tudnak részükre biztosítani.
Ezt a célt a beterjesztett költségvetés is tartalmazza. Az erre a célra előirányzott támogatást mi azonban növelni kívánjuk azzal, hogy egy központi kezelésű pályázati alapot hoznánk létre, erre a nevelési tanácsadók és az iskolák közösen pályázhatnának egy olyan munkatervvel, amely részben közvetlen fejlesztési feladatok elvégzéséről szólna, részben pedig a pedagógusokkal való együttműködésekről, konzultációkról, esetmegbeszélésekről. A cél, hogy az utazó szakember, aki általában gyógypedagógus vagy iskolapszichológus, több időt tölthessen az iskolában, egyrészt fejlessze az arra rászoruló diákokat, megelőzve ezzel lemorzsolódásukat, másrészt konzultáljon a pedagógusokkal, rendszeres megbeszéléseket tartson, tehát adjon szakmai segítséget arra, hogy a beilleszkedési, tanulási és magatartászavarral küzdő gyerekek tanításához, felzárkóztatásához milyen segítséget tud nyújtani.
Tisztelt Ház! Az LMP a színvak esélyteremtés politikáját tűzte zászlajára már a kampány időszakában. Az integrációból nem engedünk, de az integráció részleges kudarcaiból tudjuk, hogy mindannyiunknak tanulni kell. A színvak esélyteremtés a mi olvasatunkban azt jelenti, hogy a hátrányos helyzetű tanulókat származásukra való tekintet nélkül kell segítenünk. A szelektív iskolarendszer helyett egy segítő oktatási rendszert kell megteremtenünk. Mi ezt úgy nevezzük az LMP berkein belül, hogy mindenki iskolája. Morális, politikai és gazdasági szempontból egyaránt mindent meg kell tennünk azért, hogy minimálisra csökkentsük a lemorzsolódást és az iskolai kudarcokat.
Ennek eszköze lehet a mi gondolkodásunkban az úgynevezett kiemelt oktatási körzetek program. Azokban a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, ahol eddig az oktatási integrációs törekvések nem hoztak megfelelő eredményeket, elengedhetetlen, hogy az oktatási kormányzat az egész kistérségre kiterjedő komplex beavatkozási tervet készítsen. Ennek része kell hogy legyen a korai fejlesztés, az iskolai segítő-fejlesztő munkahelyek létesítése, a mentorálás, a szülői részvétel elősegítése, szociális és egészségügyi szereplők bevonása - de sorolhatnám. Az iskola tágabb társadalmi környezetét is figyelembe kell venni, s egyúttal biztosítani kell a megfelelő anyagi és humán erőforrásokat, valamint a hatékony koordinációt. Ezt célozza a kiemelt oktatási körzetek létrehozása. 2011-ben e program előkészítésére nyílik csupán mód. Javaslatunk az ezt szolgáló szerény összeget tartalmazza. Kérem támogassák, hisz mindannyiunk érdeke, hogy ennek a programnak legalább a tervezése elindulhasson.
Még egyszer hangsúlyozom, javaslatunk a jövő évre - felmérve az Országgyűlés szűk mozgásterét - csak egy jelképes összeget tartalmaz. Amikor szavaznak, erről a jelképről fognak szavazni, egy olyan ügyről, ami mellé egyébként az első Orbán-kormány már egyszer odaállt. Tisztelettel kérem, hogy támogassák az LMP esélyegyenlőséget megvalósító programjait.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés