SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Négy kapcsolódó módosítót adtam be a tegnapi nap folyamán, ezekhez kérem a megtisztelő támogatásukat. Már csak azért is bízom ebben, mert a múltkori vitán beadott 22 módosítómban 6 olyan is akadt, amit a tisztelt kormánypárti képviselőtársaim is támogatásra méltónak találtak, ezt ezúton is szeretném megköszönni önöknek. Tehát 4 kapcsolódó módosítót adtam be, amelyek hasonlóak vagy majdnem ugyanazok, amiket már korábban is betettem, ezeket inkább csak ismételten megfontolásra ajánlom önöknek.
A XX. fejezetben szerepel egy számomra viszonylag nehezen értelmezhető... - vagy ha értelmezni akarom, akkor nem tetszik, hogy hogyan lehet értelmezni azt a fejezetet, hogy "egyéb kulturális alapítványok, közalapítványok támogatása". Ez azért egy elég tág kifejezés, hogy mit értünk egyéb alapítványok alatt. Nyilvánvalóan itt nincs meghatározva, és a részletesben sem látunk indoklást, hogy ez milyen célokra mehet, valószínűleg egyedi döntéshez van kötve, ahhoz képest itt 506,5 millió forint szerepel, tehát egy elég nagy összegről van szó. Én ide két javaslatot tennék, és kérem ehhez a támogatásukat.
Egyrészt ebből az összegből vonjunk el 25 millió forintot, és ezt a 25 millió forintot a Trianon-kutató közhasznú alapítvány számára szeretnénk felajánlani. Ez a Raffay Ernő vezette kutatóintézet, amely Trianon tudományos kutatását végzi, kiadja a Trianoni Szemle című nagyon színvonalas és minőségi folyóiratot, és ez a kutatóintézet, ellentétben számos más, szintén egyébként fontos feladatokat végző tudományos kutatóintézettel, semmilyen költségvetési forrásból nem részesül. Tehát a Trianon-kutató közalapítvány számára ebből az 506 millió forintból 25 millió forintot szeretnénk átcsoportosítani, és ezáltal ezt az intézetet a költségvetésből támogatni.
A másik javaslatom egy hasonló új sor felvétele lenne, a Gulágkutatók Nemzetközi Társasága. Azt hiszem, a nevében is benne van, hogy mivel foglalkozik ez a szervezet. Szintén magas színvonalú tudományos munkát végeznek költségvetési támogatás nélkül. Az eredeti javaslatom, amit önök leszavaztak, arról szólt volna, hogy a Holokauszt Dokumentációs Központ 190 millió forintos, én úgy gondolom, hogy meglehetősen bőkezű támogatásából csoportosítsunk át 30 millió forintot a gulágkutatásra. Ezt önök nem támogatták akkor, úgyhogy itt most azt javasolnánk ahelyett, hogy szintén ebből az 506 és fél millió forintos, egyéb kulturális alapítványok, közalapítványok támogatása fejezetből csípjünk le 25 millió forintot, és 25 millió forinttal hozzunk létre egy új sort, és támogassuk a Gulágkutatók Nemzetközi Társaságát.
Emellett két, a határon túli magyar médiát érintő javaslatunk lenne még, kicsit átformálva a korábbit, illetve csökkentve azoknak az összegét. A határon túli hírellátás feladataira, ami 80 millió forint, plusz 20 millió forintra adtunk be az első körben, ez nem kapta meg a többség támogatását. Én ezt a javaslatot ismét benyújtottam plusz 15 millió forinttal, és az MTI közfeladatokat ellátó, több milliárd forintos keretéből kívánnám vagy kívánjuk ezt átcsoportosítani. Kérem önöket ismételten, hogy fontolják meg ezt a javaslatot.
Talán ami a leghangsúlyosabb lenne, amire több alkalommal is kitértem mind az általános, mind a részletes vitában, az pedig a határon túli magyar tévéstúdiók, határon túli magyar stúdiók eszközbeszerzésének támogatása. 2001-ben, az önök előző kormányzása alatt kaptak utoljára a határon túli magyar tévéstúdiók eszközbeszerzésre támogatást, akkor ez egy több száz millió forintos keret volt. Azóta az anyaországból ilyen jogcímen semmilyen formában, semmilyen pályázati formában a határon túli magyar médiumokat, illetve a televíziókat az anyaország nem részesítette támogatásban. A Nemzeti Hírközlési Hatóság szintén meglehetősen bőkezű, 17 milliárd forintos alapjából vagy támogatásából javasoltunk 1 milliárd forintot az első körben átcsoportosítani, ezt akkor önök nem támogatták. Most kapcsolódó módosítóként, visszavéve erre vonatkozó igényünket és szándékunkat, egy 250 millió forintos, ilyen célra való költségvetési támogatást szeretnék a figyelmükbe ajánlani, szintén a Nemzeti Hírközlési Hatóság közel 17 milliárd forintos támogatásából. Én azt hiszem, hogy az a szervezet bőségesen el fogja tudni látni a kétségkívül szerteágazó és sokoldalú feladatait 16,75 milliárd forintból is.
Azt szeretnénk javasolni, hogy 250 millió forintból hozzon létre a kormány vagy valamelyik minisztérium egy olyan pályázati alapot, ahonnan a határon túli magyar tévéstúdiók eszközbeszerzéseit támogatni lehetne 250 millió forint értékben.
Ezekhez a javaslatokhoz, amelyek történelmi szempontból fontosak, két kutatóintézet, illetve két, a határon túli magyarság szempontjából fontos javaslathoz kérném szépen az önök ismételt újragondolását és ha méltónak találják, akkor a támogatását.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés