SZÓLLÁTH TIBOR ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az elmúlt percekben hallgatva szocialista képviselőtársaimat, azt gondolom, elég komoly leckét adnak nekünk. Hiszen megvilágosodtak, és tulajdonképpen sorra kérik rajtunk számon azt, hogy miért nem tudunk egy elfogadható költségvetést létrehozni, az előbb pedig hallhattuk, hogy semmiféle jövőképünk nincsen. Az ő szemszögükből ezt meg is értem, hiszen az a logika, amit ők eddig próbáltak az országra ráerőltetni, az megbukott. De mi nem akarjuk ezt az utat járni, tisztelt képviselőtársaim.

Azt gondolom, hogy tavasszal az emberek önöket elzavarták elég keményen, és azt mondták, hogy abból a világból, amit önök vázoltak ennek az országnak, nem kérnek. Ne várják el tőlünk, hogy ugyanazt a hibát elkövessük. Mi nem azokra fogjuk hárítani a terheket, akikre önök, vagyis az emberekre, hanem megkeressük azt az alternatívát, amely alkalmas arra, hogy ezt az országot abból a mélységből ki tudja húzni, amibe önök beletaszították.

Forrás: parlament.hu