TÖRŐ GÁBOR (Fidesz): Köszönöm a szót, polgármester úr... (Derültség. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Nem kellene ennyi funkciót betölteni!) Elnök úr! Tisztelt Ház! Vigh Lászlóhoz csatlakozva azt kell mondjam, elhangzott ez ebben a Házban már, hogy májusra az ez évi tervezett hiány száz százalékát feléltük. Erre világított rá képviselőtársam. Visszament az időben. Ha azt nézzük, 2002-ben az önkormányzatok finanszírozása úgy zajlott normatívában, hogy a működtetésre például 70-80 százalékkal nyújtott fedezetet, most 50 százalék alá csökkent, odaértünk 2010-ben. Erre világított rá Vigh László.

Mihez vezetett ez? Iskolabezárásokhoz vezetett, kórházbezárásokhoz, az önkormányzatok nem tudták finanszírozni az intézményeiket. És pontosan azt szolgálja az iparűzési adónak, például a telekommunikációs cégek ilyen jellegű adózásának a módosítása, hogy az olyan önkormányzatok is bevételi forrásokhoz jussanak, amelyeknek eddig nem volt rá módjuk.

Azért arra is felhívnám a figyelmet, hogy a családtámogatás rendszerének leépítése is idevezetett. Emiatt csökkent a gyermekek születése, emiatt fordulhat elő, hogy egy kistelepülésen néha csak három-négy gyermek születik, és emiatt fordul elő, hogy lassan nem tudunk iskolát beindítani kistelepüléseken. Ugyanezért megszüntették például az iskoláztatásnál a családi pótléknál a kötelező iskolalátogatást. Ez odavezetett, hogy amikor arról beszélünk, hogy egymillió munkahelyet teremtünk, tudjuk jól, hogy a munkahelyhez tanulás kell, a tanuláson keresztül pedig az iskolalátogatás egy meglévő út, ezt szüntették meg önök, és ezt hoztuk mi vissza, hogy kötelező legyen az iskolalátogatás, hiszen a munkához a tanuláson keresztül vezet az út. Erre világított rá Vigh László.

A családi pótlékben, családi adókedvezményben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) is ugyanezeket a lépéseket megtettük, hogy pontosan a népesség újra fellendüljön. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu