ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Ezek után a módosító javaslatokról döntünk. Felhívom figyelmüket, hogy az ajánlás 1. pontjában a honvédelmi bizottság a honvédelmi törvény módosítását kezdeményezi, így ennek elfogadásához minősített többségű határozathozatalra van szükség.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az ajánlás 1. pontjában szereplő indítványt, amelyet az előterjesztő is támogat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 301 igen szavazattal, 64 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elfogadta.

Most az egyszerű többséget igénylő 2., 3. és 4. pontokról határozunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 289 igen szavazattal, 75 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy az egységes javaslat 1-37. §-ainak, az 55. §-ban az oktatói jogállásról szóló törvény 34/M. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezéshez, valamint a melléklet és az ezeket hatályba léptető rendelkezések elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/1667. számú törvényjavaslat minősített többséget igénylő részét az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 301 igen szavazattal, 63 nem ellenében, tartózkodás nélkül a törvényjavaslat minősített többséget igénylő részét elfogadta.

(18.40)

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/1667. számú törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő részét az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 299 igen szavazattal, 64 nem ellenében, tartózkodás nélkül a törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő részét elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő indítványozta, hogy az Országgyűlés elnöke az imént elfogadott törvény sürgős kihirdetését kérje a köztársasági elnöktől. Kérdezem önöket, hozzájárulnak-e ehhez.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a sürgős kihirdetési kérelmet 299 igen szavazattal, 64 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló 106/2007. (XII. 6.) országgyűlési határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat határozathozatala. Az előterjesztést H/1671. számon kapták kézhez. Mivel az előterjesztéshez nem érkezett módosító javaslat, most a határozathozatalra kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/1671. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 300 igen szavazattal, 65 nem ellenében, tartózkodás nélkül a határozati javaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Bethlen Gábor Alapról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/1811. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/1811/25. és 28. számon kapták kézhez.

Az előterjesztői zárszó már elhangzott, így most a határozathozatalok következnek. Felkérem Szilágyi Péter jegyző urat, ismertesse az ezzel kapcsolatos információkat.

Forrás: parlament.hu