KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik képviselőcsoportja támogatja a veszélyhelyzet meghosszabbítását. Néhány kérdés azért felmerül ezzel kapcsolatban, amit ketten megosztva Ferenczi Gábor képviselőtársammal fogunk elmondani.

Ami bennem kérdésként felmerült, hogy Bakondi György katasztrófavédelmi kormánybiztos nyilatkozta azt a közelmúltban, hogy a timföldgyárnak a száraz technológiára történő átállításához körülbelül hat-nyolc hónap szükséges. Mi azt mondjuk, hogy amíg ez a száraz technológiára történő átállás nem történik meg, addig nem indokolt megszüntetni ezt a veszélyhelyzetet. Tehát nemhogy azt mondjuk, hogy márciusig, hanem azt mondjuk, hogy egészen addig, amíg a biztonságos, száraz technológiára történő átállás nem történik meg, fenn kell tartani, hiszen addig és a védművek elkészültéig nincsenek biztonságban a környéken élők.

Eleve az is felmerült kérdésként, hogy mi az, hogy száraz technológiára való átállás, hiszen ha megnézzük a MAL Zrt. egységes környezethasználati engedélyét, akkor azt látjuk benne, hogy sosem kaptak valójában másra engedélyt. Az én olvasatomban ebből az engedélyből az derül ki, hogy mindig is így kellett volna működniük. Akkor ki az, aki ezt felülbírálta, és azzal a mondattal ellentétesen cselekedett, ami az engedélyben úgy szerepel, hogy a lúg a körfolyamatba kerül vissza, a gyártási technológiába? Akkor miért engedték ki a tározóba?

Az indoklásban egyébként - bár tudom, hogy ezzel kapcsolatban nem lehet módosítót benyújtani - továbbra sem értek egyet azzal a mondattal, hogy vörösiszap és víz keveréke öntötte el a településeket, hiszen a víznek nem szokott 13-as pH-értéke lenni, tehát vörösiszap és lúg keverékéről van szó. Ez az, ami igazából a veszélyt okozza.

A másik furcsa kérdés, hogy fönnáll továbbra is a vészhelyzet, és ez azt is bizonyítja - helyben élők jelezték és folyamatosan jelzik -, hogy vörös a Torna-patak vize továbbra is, ami természetesen egy gátszakadás után egy ilyen mértékben elöntött területen nem lenne olyan furcsa, a furcsaság az egészben az, hogy ezt a vörös patakot Ajka Tósokberénd városrészéből jelezték, vagyis a katasztrófa bekövetkezésénél följebb van a Torna-patak vízfolyásán, a timföldgyárnál pedig lejjebb. Tehát ez a szennyezés valószínűleg a timföldgyárból jön, és egy kormánybiztos által felügyelt gyárból, az a kérdés, hogy hogyan kerülhet ki folyamatosan vörösiszap a Torna-patakba. Tehát nem a tározóból, hanem a gyárból, ismétlem. Ez megint csak fönntartja a környezeti veszélyhelyzetet.

Olyan információkat is hallottunk most az ott dolgozóktól és a helyben élőktől, hogy veszélybe került a friss lúgutánpótlás miatt a termelés, hogy nem érkezik friss lúg. Talán Romániából vagy Ukrajnából szerzik be, ezt nem tudom pontosan. Ez is azt bizonyítja, hogy nem forgatják vissza a lúgot a termelésbe, ha ilyen nagy mennyiségű frisslúg-utánpótlás kell.

Aztán, ami még azt indokolja, hogy ezt a vészhelyzetet tovább fenntartsuk, az az időjárás. Az indoklásban is szerepel, hogy az időjárás miatt nem tudták a védműveket megfelelő ütemben készíteni. Na már most ez az időjárás valószínűleg február-márciusig így marad, és legalább március, vagy lehet, hogy április is lesz, mire felszáradnak a termőföldek annyira, hogy gépekkel rá lehessen menni, és fel lehessen takarítani onnan a vörösiszapot.

(22.30)

Tehát mindenképpen indokolt addig a veszélyhelyzet fenntartása, hiszen az továbbra is ott van, továbbra is porzik, ha jön a kiszáradás, és még sorolhatnám hosszan, de nem akarom húzni az időt. Mindezek is azt támasztják alá, hogy szükséges a veszélyhelyzet fenntartása, bár ezzel kapcsolatban is vannak fenntartásaink, de ezt majd Ferenczi Gábor képviselőtársam fogja ismertetni.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu