GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én már csak úgy tudnék fogalmazni Kovács Tibor képviselőtársam után, hogy én szégyellem magam önök helyett. Egyszerűen döbbenet! Én szégyellem magam azért, hogy a magyar parlamentben, a Magyar Országgyűlésben így, ebben a formában lehet előterjesztéseket tenni. Megdöbbentő, képviselőtársaim, megdöbbentő, hogy a Költségvetési Tanácsot érintően úgymond a lex törvények sokaságát kezdik növelni. Az, hogy a munka világát érintő szabályozásban a csoportos létszámleépítés rendszerét olyaténképpen változtatják meg, ami csak a Költségvetési Tanács tagjaira érvényes - egyszerűen megdöbbentő az, amit csinálnak, és ahogy mindezt teszik.

Megtapasztaltuk már ezt, megtapasztaltuk már az Alkotmánybíróságot érintően akkor, amikor mert nemet mondani önöknek, amikor másképp látta mindazt, amit önök úgy gondoltak, hogy helyénvaló, amikor a visszamenőlegességre nem bólintott rá az Alkotmánybíróság. Igen, megtapasztaltuk, hogy annak mi lett a következménye, az ő jogainak a csorbítása, korlátok közé szorítása. De azt meg nem álmodtam volna, hogy a magyar Parlament falai között olyan döntés születhet, ami arról szól, hogy ha a költségvetést érintően az a szerv, amely hiteles, a Költségvetési Tanács álláspontot és véleményt mer megfogalmazni, akkor annak az legyen a jogkövetkezménye, hogy lenullázzák, kvázi kiirtják a Költségvetési Tanácsot abból a rendszerből, amely tekintetében a mindenkori magyar parlament, a mindenkori magyar nép érdekeit szem előtt tartva cselekszik.

Szégyen, szégyen, olyan mértékű szégyen ez, képviselőtársaim, amit önök egyenként külön-külön, meg úgy összességében a kormányfrakció tagjaiként és frakciónként sem fognak lemosni magukról az elkövetkezendő időszakban. Hát ezzel a szégyennel éljenek együtt, és hozzák meg a szükséges döntéseiket, amelyeket gondolnak!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu