GÚR NÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Nem én és mi terveztük úgy, hogy hajnali fél 2 körül kell erről a törvénytervezetről tárgyalni. Az élet ezt hozta, úgyhogy mi tisztességgel elébe állunk ennek a történetnek, és azt gondolom, hogy mindazt, ami fontos, meg is fogalmazzuk e tekintetben.

Először is úgy szeretném kezdeni a mondandómat, hogy szinte elfogadhatatlannak tűnik, hogy egy ilyen fajsúlyos kérdéssel foglalkozó törvénytervezet ilyen keretek között kerüljön a Ház falai közé. Hajnali fél 2-kor, olyan előkészítettség mellett, mint ahogy az történt, önök is tudják, hallották, a gazdasági bizottság tárgyalta ezt az előterjesztést, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság nem került kijelölésre, érdekes módon, mintha semmi köze nem lenne ezekhez a típusú törvényekhez.

Egyszerűen cinikus mindaz, hogy magát a szakbizottságot meg sem kérdezik, lehetősége sincs arra, hogy bizottsági szinten foglalkozzon a kérdéskörrel, miközben a szakbizottság alelnöke és az egyik képviselője az előterjesztője ennek a törvénytervezetnek.

Ez a másik problematikus ügy, hogy megint csak azzal találjuk magunkat szemben, hogy önálló képviselői előterjesztéssel kerül a parlament elé ez a törvénytervezet. Nyilván nem véletlenszerűen, egyszerűen azért, hogy az érdekegyeztetés színpadán még véletlenszerűen se kelljen a szükségszerű egyeztetéseket lefolytatni. Hiszen így ki lehet kerülni az Országos Érdekegyeztető Tanácsot és mindenki mást, mert egyéni képviselői indítvánnyal kerül a parlament elé a törvénytervezet.

Kedves Képviselőtársaim! Azt gondolom, a nemzeti együttműködés jegyében való ekképpeni gondolkodás példaértékű, és az elmúlt időszakot jól idézi vissza. Törvények sokaságát fogadták már el az elmúlt időszakban is a Parlament falai között a vélt vagy harsogott fülkeforradalomra hivatkozva, és persze, hozzáteszem, a nemzeti együttműködés jegyében úgy, hogy csak azokat nem kérdezték meg, akiket érint az adott törvénytervezet.

Most is ekképpen történik a munkaadók, a munkavállalók érdekképviseleteit és a képviseleti szervezeteit figyelmen kívül hagyták e tekintetben. De mit várhatunk akkor, ha törvények adott esetben úgy születnek, hogy az alkotmányt sértik, és ha az alkotmányt sértik, önök akár az alkotmányt is megváltoztatják? Mit várhatunk akkor, ha valaki ezt sérelmezi, akinek erre joga van - tételesen az Alkotmánybíróság -, és ha ezt teszi, akkor az Alkotmánybíróság jogosítványrendszerét korlátozzák? Mit várhatunk akkor, ha a nép, az istenadta nép lehetőségei tekintetében korlátozottá válik a népszavazás intézményrendszeréhez illesztetten, mert ne legyenek olyan kérdésekben népszavazások, amelyek járuléktípusú kérdéseket ölelnek fel?

Mit várhatunk akkor, ha a Költségvetési Tanács elnöke elmondja az álláspontját, és annak az a vége, mint amit láthatunk: lefejezik a Költségvetési Tanácsot, likvidálják, megszüntetik, mindegy, milyen szavakat használunk. Mit várhatunk?

Mit várhatunk tehát, ha a szakszervezetek a sztrájkjoggal akarnak élni? Nyilván nem várhatunk mást, csak azt, hogy megbénítják mozgásterüket, szűkítik, megbénítják lábaikat. És persze, teszik ezt mind akképpen, hogy közben, mint ahogy jeleztem, az Országos Érdekegyeztető Tanácsot figyelmen kívül hagyják, megcsúfolják ennek az intézményrendszernek az elmúlt két évtizedes hagyományait.

Azt gondolom, ez nem a nemzeti együttműködés. Azt gondolom, ez nem az a fajta gondolkodás, amit önök hirdetnek s közben egészen mást csinálnak. A nemzeti együttműködés jegyében sokkal inkább hittem abban, hogy mindenkivel, aki érintett, és mindenkivel, akire kihatással bír egy-egy törvénytervezet, azokkal a szükségszerű egyeztetések megtörténnek. Sajnos az élet ezt cáfolja vagy éppen nem igazolja.

Ugyanúgy, mint ahogy jeleztem: a foglalkoztatási bizottság alelnöke és képviselője benyújtja a törvény előterjesztését, s közben maga a bizottság sem tárgyalja mindezt, holott szakbizottságként tárgyalnia kellene.

A sztrájk valójában, azt gondolom, nem más, valószínű, e falak között önök is sokan úgy gondolják, hogy nem más, mint végső eszköz a jogos sérelmek elleni fellépés tekintetében, az elleni tiltakozás vonatkozásában. Nyilván érdemi tárgyalások kikényszerítésének az eszköze - idézőjelbe tetten - a sztrájk. Ezt önök is jól tudják, hiszen az elmúlt időszak, az elmúlt 8 esztendő jeles példái támasztják mindezt alá.

Azt gondolom, hogy akkor, amikor képviselőtársaim ezt a törvénytervezetet benyújtották és közben a jogbiztonságról szólnak és beszélnek, s közben a munkástagozat keretei között Kontur Pál képviselőtársam szavait hallom most is a fülemben a korábbi időszakokból visszaidézve, hogy miért is fontos a sztrájkjog mint alapjog fenntartása, s közben szembesültünk azzal, hogy akkor és annak idején, amikor akár az egészségügyi, akár a nyugdíjkérdések tekintetében olyan fajsúlyos kérdésekkel kellett szembenézni, ami akár a 300 forintos vizitdíj kérdését és sok minden egyéb mást ölelt fel, akkor igaz, a Fidesz nem szervezte a sztrájkot, de kőkeményen támogatta. És ezt a támogatást nem is titkolta.

Igaz az is, hogy 2010 januárjában még képviselőtársaim a sztrájkjog alkotmányos alapjogkénti fontosságát forszírozták a mai kormányoldalon, akkor még ellenzékből tették mindezt. Igaz az is, hogy e törvénytervezet 1. § (2) bekezdésében az áll, hogy annál a munkáltatónál, amely a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végez, így különösen a közforgalmú tömegközlekedés, távközlés terén, továbbá az áram-, víz-, gáz-, egyéb energiaszolgáltató, -ellátó szervezeteknél csak úgy gyakorolható a sztrájk, ha az még az elégséges szolgáltatás teljesítését nem gátolja.

Szeretném a figyelmüket felhívni arra, hogy ennek az 1. §-nak a 2. passzusa gyakorlatilag nem taxatív, nem egyértelmű, nem egzakt. Ilyen értelemben azt mondhatom, hogy a példálózó jellegénél fogva olyan helyzetet teremt, amely bizonytalanságot is szül.

De ugyanúgy ennek a másfél-két oldalas törvénytervezetnek az 1. § 3) pontjában az áll, hogy még az elégséges szolgáltatás mértékét és a feltételeit törvény megállapíthatja, törvényi szabályozás híján viszont a sztrájkot megelőző egyeztetés során kell a még elégséges szolgáltatás mértékéről és feltételeiről megállapodni.

A "hatja" feltételes kategória mellett azt gondolom, megint csak újra bejön a bizonytalanság a rendszerbe. Ezt a bizonytalanságot fokozza az, hogy utána ha nincs egyezség a munkáltató és a munkavállaló képviseleti szervei között, akkor a munkaügyi bíróságra testálja ezeknek a feladatoknak az ellátását.

A munkaügyi bíróságokra, amik esetében megítélésem szerint nem biztos, hogy minden vonatkozásban adottak azok a minőségi feltételek, hátterek, szakértői hátterek, amelyek alkalmassá teszik őket arra vonatkozóan, hogy egyértelmű álláspontokat rögzíthessenek ezekben a kérdésekben.

Azt gondolom, van ma egyébként több olyan szerveződés, szervezet, például a Munkaügyi Közvetítői Döntőbírói Szolgálat, ami egy ilyen kérdéskörbe bevonhatóvá válna. Vannak speciális és fogható példák arra nézve - Paksi Atomerőmű és sok minden egyéb más -, ahol a mintákat le lehetne képezni és gyakorlatilag alapul lehetne venni. Nem ezt az utat járják, feltételes kategóriákban fogalmazva talányokat hordoz magában a törvénytervezet.

Az előterjesztés - mondhatom nyugodtan - nem jó, persze azt is hozzáteszem, volt ettől még rosszabb is, mert két olyan passzus is keringett, ami gyakorlatilag arról szólt, hogy még a szakszervezeti tagdíjak átutalását is meg akarták tiltani a gazdálkodó szervezeteknek, és a tisztségviselők tekintetében pedig korlátozni kívánták azt is, hogy akár még a kollektív szerződés keretei között is pozitív eltéréseket lehessen alkalmazni.

No, nem azt mondom, hogy ezáltal jobbá vált ez a törvénytervezet, csak azt mondom, hogy nem lett rosszabb, mert nincs afelől sem még kételyem, hogy adott esetben ezek az intézkedési tervezetek is napvilágot láthatnak ugyanúgy, mint ahogy a korábbiakban napvilágot láttak a tervezetek szintjén.

(1.40)

Azt gondolom, a bíróság tekintetében az elégséges szolgáltatás megállapításának kérdésköre nagyon sok kérdőjelet, bizonytalanságot hagy maga után. Mérlegelési szempont igazából nincs, ezért az elégséges szolgáltatás vonatkozásában a megállapítás mikéntje is kérdésessé válik. Mint említettem, meggyőződésem szerint a bírósági kompetencia kérdésköre is legalább megkérdőjelezhető e tekintetben.

A bíróság tekintetében hogyan és hová állhat, milyen álláspontot foganatosíthat adott esetben egy munkaügyi bíró? A sztrájkot szervezők oldalára áll? Vagy éppen a másik oldalon foglal állást, és ezzel elveszi az utolsó "mentsvárát", a végső eszközét a munkavállalóknak, akik egyébként a munkaerőpiacon alapból is mindig hátrányosabb helyzetben vannak, mint a munkaadói szervezetek?

Azt kell mondanom, gyakorló érdek-képviseleti szervezeti vezetők mondják azt, hogy nincs ez így rendjén. Gaskó István szavait idézem önöknek, mert talán fontos az önök számára is. Gaskó István azt mondja, hogy az, amit ezen törvénytervezet keretei között tesznek, a jogállam megcsúfolása. Azt mondja, a tartalom és a forma együttesen, a tartalom és a forma is elfogadhatatlan. Hát, mérlegeljenek, hölgyek, urak, képviselőtársaim, hogy mennyire kívánják elfogadni, befogadni Gaskó István álláspontjait e tekintetben.

De más szakszervezeti vezetők is lesújtó véleménnyel vannak a törvénytervezettel kapcsolatosan. Még azok is, akik azt mondják, hogy érdemes lehet adott esetben elgondolkodni bizonyos kérdéseken, ők is azt mondják, hogy tárgyalni, egyeztetni és megegyezni kellene, tárgyalni, egyeztetni és megegyezni. Tudom, önöknek ez a fogalomrendszer, hogy tárgyalni és egyeztetni, testidegen, látom az elmúlt fél év történéséből fakadóan, önök még megegyezni és megállapodni sem akarnak, önök csak diktálni akarnak. Azt gondolom, persze, nem jó ez az útirány, amikor az aktuális hatalom csak diktálni akar. Azt hiszem, célszerű lenne tárgyalni, egyeztetni és úgy megegyezni, és nem ilyen formában beterjeszteni törvénymódosításokat.

Ráadásul azt is szeretném hozzátenni, hogy az Európai Szociális Chartának is vannak olyanfajta kitételei, amelyeket érdemes lenne számításba venni, akár a szociális joghoz, akár a sztrájkjoghoz való jog vonatkozásában.

Kedves Képviselőtársaim! Önök, akik a kormányoldalon előterjesztik, majd el kívánják fogadni, és hitem szerint nincsenek kételyeim, meg is fogják ezt erősíteni, szeretném, ha legalább utólag végiggondolnák mindazt, amit tesznek. Azzal szembeállítanák, amit az elmúlt 8 esztendőben tettek, az akkori viszonyukat a sztrájktörvényhez, az akkori viszonyukat és cselekedeteiket a sztrájktörvényhez illesztenék, és önmagukba néznének, az önmagukba nézést követően foganatosítanák az álláspontjaikat. Azt gondolom, nagyon nehéz ezt a törvénytervezetet még módosításokkal együtt is jóvá tenni, jobbá tenni, ennek ellenére kísérletet tettünk rá. Nem sok, talán 3-4 módosító javaslatot nyújtottunk be, annak érdekében, hogy önök is mérlegeljék, a mai bizonytalanságokat lehet-e minimalizálni ezen törvénytervezetek keretei között.

A sztrájk adott esetben valahol mindig gátolja még az elégséges szolgáltatás mértékét is. A sztrájk valójában pont arról szól, hogy olyan jogosítványrendszert biztosít, amely jogosítványrendszeren keresztül a vélt, valós érdekek életre hívását kívánják megteremteni, a sérelmek ellenében való tiltakozásnak kívánnak helyt adni. Azt hiszem, hogy a többségi hatalom, a kétharmados többség nem elégséges ahhoz, nem lehet jó arra, hogy ellehetetlenítsék magát a sztrájkjogot. Ami a szakszervezetek jogát csorbítja e tekintetben, ami az emberek érdeke ellenében hat, azt gondolom, nem támogatható. (Folyamatos moraj a kormánypártok soraiban.)

Az elégséges szolgáltatás tekintetében pedig még egyszer visszaidézem a törvény 1. §-ának (2) és (3) bekezdését, és azt mondom, hogy olyan helyzetet kell teremteni... 20 perc van, kedves képviselőtársaim, nem 15, úgyhogy ne idegeskedjenek, még 5 percig fogok beszélni. Sajnos, elszámolták az időt, 20 perc van, nem 15, még 4 perc 45 másodpercet figyelemmel kell eltölteni. Tudom, nehéz, főleg olyan kérdések kapcsán, amikor szembesülni kell azzal, hogy az elmúlt 8 esztendő történése hogyan és miképpen nézett ki, a sztrájktörvény figyelembevétele mellett és az ahhoz való viszonyulás tekintetében, és akkor és amikor most, csakis a hatalom pozíciójából, csakis a hatalmi érdekek szem előtt tartása mellett kívánják megtenni mindazt, amit az előterjesztés magában foglal.

Nos, összességében azt szeretném mondani: abszolút helytelennek tartom azt, hogyha egy olyan kormány, amelyik nemzeti együttműködést hirdet magáról, a nemzeti együttműködést semmibe véve akár a munkaadói, akár a munkavállalói szervezetekkel, amelyeknek ezekben a kérdésekben alapvető joga, lehetősége lenne az, hogy véleményt formáljanak, alakítsák a tárgyalási pozíciókat, azok obligón kívül vannak, a partvonalon kívülre vannak helyezve. Nem jó ez az útirány! Ez nem a társadalmi egyezség, egyeztetés irányába ható gondolkodás!

Képviselőtársaim! Miniszterelnök Úr! Igazából azt szeretném mondani (Dr. Orbán Viktor Gúr Nándornak háttal áll. - Derültség a kormánypártok soraiban. - Az elnök csenget.) Az lenne meggyőződésem szerint a helyes út... (Dr. Orbán Viktor Gúr Nándor felé fordul.) Köszönöm szépen, miniszterelnök úr, hogy megtisztel a figyelmével.

Az lenne megítélésem szerint a helyes út, hogyha azt, amit a kormány a miniszterelnökével együtt a pulpitusról is hirdet, a nemzeti együttműködést, azt a mindennapokban, azokkal, akiket ezek a törvénytervezetek kőkeményen érintenek, végig is tárgyalná, kiizzadná mindazt, ami ahhoz szükségeltetik, hogy a társadalom előtt is elfogadott legyen az, amit törvényként el akarnak fogadtatni a Parlament falai között. Azt hiszem, nem a Magyar Szocialista Párt érdeke, nem, nem! A parlament hitelességének a kérdése és az érdeke az, hogy ezekben a kérdésekben konzekvensen azt az utat járjuk, amely a nemzeti együttműködés keretei közé helyezhető, amely komolyan veszi azt, hogy a társadalmi egyeztetésnek van helye Magyarországon, amely komolyan veszi azt, hogy azokat, akikről döntéseket akarunk hozni, be is vonjuk a döntés-előkészítés fázisába.

Még egyszer azt mondom, az a jó, hogyha tárgyalni kívánunk (Derültség a kormánypártok soraiban.), az a jó, ha a tárgyalási folyamat rendszerét meg kívánjuk erősíteni, azon keresztül is, hogy az érvek befogadására is fogadókészek vagyunk, s az a jó, ha ezeknek a szintetizálása vezet el oda, hogy van egy végső konklúzió, amely tekintetében a kormánytöbbség természetesen el tudja dönteni mindazt, amit el akar, de legalább meghallgatja, ha lehet, akkor nemcsak meghallgatja, hanem meg is hallja mindazokat, akik álláspontot rögzítenek e tekintetben, és ha lehet még inkább előbbre lépni, akkor ebből néhány gondolatot be is épít abba, amit törvényként el kíván fogadni.

Ha majd egyszer eljutunk odáig, hogy ezt a folyamatot, ezt az algoritmust végig tudjuk vezetni (Derültség a kormánypártok soraiban.), akkor meggyőződésem szerint előbbre léptünk, akkor meggyőződésem szerint elkezdünk egy olyan úton járni, amely út tényleg a nemzeti együttműködés jegyében, a mások komolyan vétele mellett, s legkiváltképp azok komolyan vétele mellett zajlik, akik gyakorlatilag alanyai az érintett történeteknek.

És hogy ne a 20 percet beszéljem ki, ezért a 19. perc végén megköszönöm megtisztelő figyelmüket (Derültség, zaj a kormánypártok soraiban. - Az elnök csenget.), és azt kívánom önöknek, gondolkodjanak el mindazon, amit elmondtam.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu