KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A jogszabály előkészítettségét mi sem mutatja pontosabban, mint hogy 19 koherenciás módosító indítvány benyújtására került sor. És nem is akármilyen koherenciás módosításra. Erről a későbbiekben szeretnék néhány gondolatot elmondani.
Összességében a 9. és 19. ponthoz szeretnék hozzászólni, tisztelt elnök úr. Azt elmondhatjuk, hogy a jogszabály minden tekintetben csalódás az egészségügy dolgozói számára. Ismert és tudott, hogy milyen ígéretekkel állt elő a Fidesz a választási kampányban, és azt követően ígérték azt, hogy úgymond egy csapásra megoldják az egészségügy problémáit. Ehhez képest ez a jogszabály ilyen értelemben semmit nem tartalmaz. Néhány elem foglalkozik a gyógyszerforgalmazás kérdéskörével, illetve a gyógyszertár-alapítás ügyeivel, de azt kell mondjam, hogy tulajdonképpen ez a szabályozás sem jelent a gyógyszertárosok számára semmilyen közvetlen támogatást és segítséget.
(19.40)
Azt, hogy milyen módon átgondolt az egész szabályozás, mi sem mutatja jobban, mint hogy 2014 és 2017 az a két dátum, ami a hatálybalépésről rendelkezik. Tehát azt kell mondjam, hogy a finanszírozás szempontjából minden tekintetben megalapozatlan ez a szabályozási kezdeményezés.
Ami viszont a jogalkotás szégyene vagy katasztrófája, az a 19. pontban megfogalmazott indítvány. Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a pontban próbálják meg helyre tenni azt a baklövéssorozatot, amit a Költségvetési Tanács megszüntetésével, illetve egyes tagjainak elbocsátásával kapcsolatban a korábbi jogszabályokban nem sikerült önöknek pontosan megfogalmazniuk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezem az egészségügyi bizottság kormánypárti tagjait, hogy nem szégyellnek egy ilyen módosító indítványt betenni ebbe a törvényjavaslatba, ami minimum házszabályellenes! Igaz, a Házszabály azt mondja ki, hogy amit az alkotmányügyi bizottság házszabályszerűnek tart, az házszabályszerű, de hogy kerül egy egészségügyi törvénybe a Költségvetési Tanács vezetőinek megszüntetését szabályozó paragrafus? Ez egyszerűen minden határon túlmegy!
Úgy látom egyébként, hogy a Fidesz-frakció tagjai már semmit nem szégyellnek, semmilyen szabályt nem tartanak be, semmilyen korábbi elfogadott normaminimumot nem tartanak be. Ezt sem szégyellik! Még egyszer szeretném emlékeztetni az egészségügyi bizottság tagjait: ők se szégyellik, hogy egy ilyen törvénybe egy ilyen paragrafust tesznek be, ami teljes mértékben elfogadhatatlan és támogathatatlan? Remélem, hogy visszatérnek a józan parlamenti munka útjára, és a jövőben ehhez hasonló jogszabályokat nem terjesztenek elő.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés