KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az az energetikai csomag, amit második alkalommal nyújtott be a Fidesz-kormány, illetve érkezett be képviselői önálló indítvány formájában. A törvényjavaslat tartalmilag látszólag kedvező változtatásokat tartalmaz. A javaslat első része korrigálja azokat a hibákat, amiket az első energetikai csomagban nagy kapkodva önök elkövettek. A módosító indítványok második része megváltoztatja a kötelező áramátvétel feltételeit a hőtermelő berendezéseknél a távhőszolgáltatás egész rendszerében.

Az már csak hab a tortán, hogy éjjel fél 3-kor kezdődött meg ennek a törvényjavaslatnak a vitája a parlamentben, nyilvánvalóan tudatosan azzal a szándékkal, hogy azokat a döntéseket, amelyek természetesen kellemetlenül érintik a fogyasztókat, eldugják a nyilvánosság elől. Ez természetesen ennél a törvényjavaslatnál is sikerült. Mert hiszen azt tartalmazza a törvényjavaslat, tisztelt képviselőtársaim, hogy néhány hőtermelőt kezdeményeznek, de a hőtermelők többségének jelentős többletkiadást jelent ez a törvényi változtatás, ami azt jelenti, hogy növelni fogják a távhőtermelők, illetve szolgáltatók a távhőszolgáltatás árát, tehát a terhek növekedését jelenti az állampolgárok számára.

A Fidesz a választási kampányban hazug módon azt ígérte a választóknak, hogy csökkenti a közszolgáltatások terheit, ezzel szemben ezzel a törvényjavaslattal is mintegy 10-15 százalékkal azonnal növekedni fog a távhőszolgáltatás ára, tehát még több terhet raknak a fogyasztókra. Ezt mi nem tudjuk támogatni, ezért nem támogatjuk a Házszabálytól való eltérést.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu